Kevesebbe kerül a semmi

2014-01-10

Jelentősen, 20-30 százalékkal csökkennek januártól az úgynevezett üreshordozódíjak, amelyeket a különféle adathordozókra jogdíjmentesen letöltött jogvédett – leginkább zenei – tartalmakért kell fizetni. Ugyanakkor immár a táblagépek után is beszedik a díjat.

A módosítás várhatóan nem befolyásolja érzékenyen a jogkezelő szervezetek bevételeit, az állam ugyanakkor alaposan belenyúl a kasszába, mivel a beszedett pénz negyedét a Nemzeti Kulturális Alap elvonja.

Az üres adathordozók után Európa legtöbb országában kell valamilyen reprográfiai jellegű díjat fizetni, a magyar tarifák rekordnagyságúak. Ezen a címen 2012-ben mintegy 3,6 milliárd forintnyi pénz áramlott a jogkezelőkhöz, ami a zenei piac bevételeinek tekintélyes részét – nagyjából a harmadát – teszi ki. Valójában a „zenei” jelző használata csak részben indokolt, hiszen olyan adathordozók – pendrive-ok, CD-k, DVD-k, merevlemezek, mobiltelefonok stb. – után is fizetni kell, amelyeken soha egyetlen zeneszám – de még film – sem fordul meg, vagy amelyeken kizárólag online áruházakból származó tartalmak (ezekért a jogdíjat egyszer már kifizette a vásárló) parkolnak. Vagyis nem a tényleges, hanem a vélelmezett zene-, illetve filmtárolás után szedik be a díjat.

És akkor az olyan finomságok még nem is kerültek szóba, hogy a digitális tévézéshez használt adapterek (set top boxok) után is fizetni kell, holott nagy többségük nem tud felvételt készíteni és tárolni (a felvett anyagok valójában a szolgáltató szerverén pihennek).

Ha innen nézzük, voltaképpen a semmiért kell fizetni. Ehhez képest duplán öröm, hogy valamivel kevesebbet, mint tavaly.

A LETÖLTÉS SZABADSÁGA

A jogkezelők – Artisjus, Előadóművészi Jogvédő Iroda, Filmjus, Hungart és Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége – nemrég egy szakmai tanulmány keretében próbálták belőni, hogy mennyi lenne az ideális, a fogyasztókat nem túlterhelő, viszont a jogtulajdonosokat tisztes bevételhez juttató díjmérték. A kutatásaik arra a meghökkentő eredményre vezettek, hogy a felhasználók nagyjából a begyűjtött összeg háromszorosára, tízmilliárd forintra értékelik a „letöltés szabadságát”: ez az, amit a díj fenntartása melletti érvelés szerint az üreshordozó-díjakkal vált meg az adattároló eszköz vevője. Csakhogy szó sincs szabadságról: elvileg az öszszes létező adathordozó után fizetni kell, amiből következik, hogy minden zene- vagy filmletöltés legális. Illegális forgalom nem is létezhetne tehát, a jogkezelők által felbujtott hatóságok alkalmilag mégis üldözik az adott fogalomkörbe sorolt cselekményeket. (Hogy meglehetősen ingatag jogi alátámasztással, az más lapra tartozik).