HADAS KRISZTINA: Biztos utálod, ha Pirx kapitányt emlegetik.

PAPP JÁNOS: Dehogyis. Hetvenben végeztem a főiskolát, az ötrészes Pirx kalandjait ’72-ben forgatták. Népszerűséget adott. Akkor még nem voltak nálunk sorozatok.

HADAS KRISZTINA: És a Tenkes kapitánya meg a Stirlitz, az semmi?

PAPP JÁNOS: Később adta őket a tévé. A Pirx vadonatúj sci-fi volt.

HADAS KRISZTINA: Kávéfőzők repkedtek mint űrhajók a semmiben. Imádtam.

PAPP JÁNOS: A finnyás kritikusoknak ez nem tetszett, holott a trükktechnikát üdvözölniük kellett volna. Amit a filmesek akkor kitaláltak, ma is használják. A blue boxot ebben a sorozatban próbálták ki legelőször Magyarországon. Rajtam!

MAGAZIN: Miért nem készült nálunk több sci-fi?

HADAS KRISZTINA: Mert sokba került volna.

MAGAZIN: Nem inkább a fantáziánk irányával van a baj? Mindig a múltba révedünk, nem a jövőt kutatjuk.

HADAS KRISZTINA: Miért baj ez? Az angolok is remek történelmi sorozatokat készítenek. Azzal a különbséggel, hogy ők együtt élnek a történelmükkel. VIII. Henrikre azt mondják, igen, ezek is mi voltunk. Mi inkább újraírjuk a miénket.

PAPP JÁNOS: Szeretném, ha a személyes történetemet nem én írnám. A szokásos nordic walking (terepgyaloglás) közben jutott eszembe, hogy ha végrendeletet írnék, meghagynám, hogy hamvasszanak, de ne legyen temetés, hanem a halálomat követően egy hét vagy egy hónap múlva legyen megemlékezés, ahol mindenki mesélhetne rólam. Jót is, rosszat is, de csak az igazat!

HADAS KRISZTINA: De azt már nem hallanád! Pedig csupa szépeket mondanának. Engem ez zavarna. Én a saját temetésemen is szeretnék úgymond ott lenni. Lássam például, hányan sírnak... ’71-es vagyok különben, a Pirx kalandjain szocializálódtam.

MAGAZIN: De nem akkor határozta el, hogy bulvártévés lesz.

HADAS KRISZTINA: Na tessék, elkezd nekem bulvározni! Egyáltalán mi a bulvár? Ostoba címke. Mitől bulvár az, amikor készítek egy riportot arról, hogy az elmúlt ötven évben mi vezetett odáig, hogy Ózdon úgy kell élniük a romáknak, ahogy? Vagy amikor fél évre beköltözöm a baleseti intézetbe, hogy megcsináljam az Igazi vészhelyzetet? Azért bulvár, mert a tévé, amelyik leadta, szerepeltette Győzikét is?

MAGAZIN: Álljon meg a menet, egy kolumnát írtam róla – méghozzá komolyan – az újságban!

HADAS KRISZTINA: Úgy kell magának! Hogyan akarunk szofisztikáltan gondolkodni, amikor a pulcsis értelmiségi (ezt magamra vettem – R. L.) azt mondja, aki a kertévénél dolgozik, az segghülye, életében nem olvasott el egy könyvet...

MAGAZIN: Ilyet nem mondtam. Hű, de berágott erre a bulvárra...

HADAS KRISZTINA: Mert címke. A kereskedelmi tévé bizonyos szegmensei évek óta egy normális közszolgálati tévé feladatait is ellátják. Amit a Forró nyomon-ban csináltunk – vér, gyilok és fröcsögő, levágott fejek nélkül –, példa nélküli. Az mitől bulvár, amikor a nyomába eredtünk olyan hamis rákgyógyszereknek, amelyeket ötszázezer forintért adnak a haldoklóknak, vagy megmutattuk, hogy az egészség ígéretével hogyan csalnak ki százezreket az idősektől a termékbemutatókon?!

PAPP JÁNOS: Megértem a felháborodást. Belőlem ugyanezt váltja ki, amikor azt mondják, hogy ha az anyaszínházamon kívül föllépek, az hakni. A hakni pejoratív megfogalmazása annak, hogy az ember kifejezetten a pénzért játszik. Én nem haknizni, hanem „föllépni” szoktam, ami azt jelenti, hogy megválogatom, mit és hogyan ejtek ki a számon, és fölkészülten, felelősen állok a színpadra vagy pódiumra.

MAGAZIN: Miért baj az, ha egy színész pénzt keres?

PAPP JÁNOS: Nem baj, de a hakni nem biztos, hogy minőség. Ne hazudjunk magunknak. A szakma számtalan prominense mindenféle felelősség nélkül, a puszta megélhetésért hajlandó bármire.

HADAS KRISZTINA: Vannak ilyenek, meg olyanok is. Ez is egy címke.

PAPP JÁNOS: Nem ítéletet mondok, legfeljebb bírálok. Először is magamat, és szigorúan.

MAGAZIN: Mit mondjunk azokról az énekesekről, akik másfél számból élnek a táncdalfesztiválok óta?

HADAS KRISZTINA: Miért? A Rolling Stones miből él? Egy-két jó számból...

MAGAZIN: Talán hetven-nyolcvan összejönne. Amit ismer a jelenlegi emberiség.

HADAS KRISZTINA: Na jó, ez igaz. De azt látom, hogy egyszerű és primitívnek tűnő törésvonalak mentén gondolkodik a magyar értelmiségi. Aki közel van hozzánk, az a barátunk, aki meg nem: baromállat. Fél éve írok és forgatok arról, hogy normálisnak tűnő felnőttek hogyan teszik tönkre a gyerekeiket gyűlölettől fröcsögő válással, amikor a gyerek mindig csak eszköz. Hogyan nevelnek baltás gyilkost az egymást már nem szerető emberek. Százezerszám viszik a gyerekeket pszichiáterhez, igazságügyi szakértőhöz, hogy bebizonyítsák, a másik fél pedofil. Nem fogok a sztorival bekerülni a női magazinokba, pedig azt mondom el, hogy most neveljük ki a következő generáció pszichopatáit. Hamarabb be tudnék kerülni a lapokba, ha elvertem volna a férjem. Lehet, hogy erről még a szeriőz Népszabadság is írna.

PAPP JÁNOS: Ha valaki egy számmal végiglébecolja az életét, az erősen hasonlít a valóságshow hőseinek kalandjához.

HADAS KRISZTINA: Csak két hétig tudnak sztárok lenni. Hamar elfelejti őket a publikum. Két hetet sajnálunk tőlük? A helyükön vannak, nagyon is.

MAGAZIN: Egy csomó ismerősöm kezdte Manci néninél a szolfézst, énekelt és koncertezett hat évig, és nagy nehezen ki tudott izzadni magából egy lemezt. És akkor jön a tévé, amelynek műsorában három gyerek így-úgy elénekel négy világslágert, és hirtelen ők lesznek a sztárok. Nem igazságtalan ez így?

HADAS KRISZTINA: Nem, mert Koncz Zsuzsa is a Ki mit tud?-on tűnt fel, és senki nem fújt amiatt, hogy akkor még nem állt mögötte valós teljesítmény. Akkor is csak föl kellett valahogy tűnni. Utána dőlt el, ki milyen tehetséges. A tehetségkutató műsor például adott egy Caramelt az országnak, ami nagy dolog. Ha nem lett volna, az a fiú még most is ott ődöngne a falu szélén. Említhettem volna Oláh Ibolyát vagy Rúzsa Magdit is.

PAPP JÁNOS: A villalakók ugyanazért idegesítenek, mint a haknizók. A különbség a hakni és a fellépés között az, hogy az egyiken életemet és véremet adom, a másikon pedig jelen se kell lennem. Az egyik jelenlétet követel, a másik számlatömböt. Amikor csak úgy vagyok, az a hakni. Vannak haknis életek és megélt, felelősséggel vállalt életek. Ez kortól és életkortól független.

HADAS KRISZTINA: Nincs bajom a Való Világgal. Szórakozzon a nép. Addig, amíg más is van, mi gond lehet belőle? Egy kicsit se idegesítenek, nem vagyok rájuk féltékeny, amikor könyvvel a kezemben elbújok a világ elől. Elfogadom, hogy mire van tömegigény. Amikor színművészetis gyakornokaim fújnak a népszerű műsorokra, meg szoktam kérdezni, hány csatornátok van otthon. Ötven. És ki határozza meg, hogy mit nézzetek? Senki. Na, hát akkor. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból nem az okostévét nézi a tömeg. És nem is az operaközvetítést.

PAPP JÁNOS: Nem egészen értek egyet veled. Egyes műsorok nívója és morális üzenete annyira silány. Nem lehet mentség, hogy azért, mert tömegigényt elégítenek ki.

HADAS KRISZTINA: Mit csináljunk, ha ez érdekli az embereket? Leváltani nem lehet őket.

PAPP JÁNOS: De nevelni sem lehet?

HADAS KRISZTINA: A televízió ma már nem a népnevelést szolgálja. Más kérdés, hogy más „témákban”megint efelé haladunk, de ez már szomorú paródia. A lényeg, hogy nézhetnének komolyzenét is. Mégse azt nézik.

MAGAZIN: A Globe Színházban is büfögtek meg verekedtek.

PAPP JÁNOS: Mégsem csak arról szólt. Ha így lett volna, nem maradt volna fönn a színház.

HADAS KRISZTINA: A Vígszínházba hónapokkal előre nem lehet jegyet venni. Ne legyünk álszentek, most is megvan az igény a magaskultúrára. Grecsó Krisztián, Kollár-Klemencz László és Erdős Virág Rájátszás nevű koncertjére, a Katona József Színházba, nemrég a neten az utolsó két jegyet martam el.

PAPP JÁNOS: Hál’ istennek nem reménytelen a dolog, de azért lehetne reménytelibb is.

MAGAZIN: Észreveszi-e, ha a színház elmegy gyanús irányba?

PAPP JÁNOS: Persze. Hogy mit lehet tenni? Szakmai, morális, esztétikai és akár politikai szempontok szerint is lehetőség van arra, hogy az ember döntsön arról, marad vagy megy.

MAGAZIN: Fékezték-e politikailag valaha?

HADAS KRISZTINA: Igen, sokszor. De leginkább a félelem vezérelte öncenzúra működött, működik. Kumin Ferenc mondta egy interjúban, hogy nincs független értelmiségi. Amivel nem tudok egyetérteni. Mégis vicces, ha valaki csak rendesen elvégzi a feladatát, már bekasztlizzák. Ha nem érzik a szemedben a félelmet, már azzal is kifejezted a máshová tartozást. Nem vagyok forradalmár, nem vagyok hős. Mégis gondolnak rólam valamit. De azzal, hogy nem vagy senkinek a csókosa, a haverja, nem lihegsz valaki nyakába, és nem éljenzel senkit, besorolódsz valahová. Sajnos, azt kell mondanom, hogy a saját generációm újrateremtette a Kádár-rendszert.

MAGAZIN: Milyen teátrálisan fogalmaz.

PAPP JÁNOS: Mert az élet, amiben élünk, egyre teátrálisabb.

HADAS KRISZTINA: Végül is csak egy bulvártévés vagyok. Mellesleg megrögzött műkedvelő tízéves korom óta.

MAGAZIN: Miket olvas?

HADAS KRISZTINA: Bächer Iván könyveiért rajongok, most Háy János A gyerek című könyvét olvasom. Philip Roth, Molnár Ferenc, Jonathan Franzen lenyűgöznek.

PAPP JÁNOS: A bulvár is adhat értéket, ha olyan minőségben tálalja, ami az élet egészének elvárásaival harmonizál. A szándék és a kivitel ne legyen bulvár!

HADAS KRISZTINA: Megjegyzem, a divatos internetes újságok – és a politika! – a legdurvább bulvárszempontok alapján adják a címeket. Ha valami bulvár, az nem kizárólag Fekete Pákó fenekét jelenti. Ha Heltai Jenő vagy Molnár Ferenc most élne, leszólnák őket: ravasz kis bulvárszerzőknek neveznék őket. Pedig Molnár már az első regényében, Az éhes városban tűpontosan, és persze szórakoztatóan megírta, ami itthon van, és mindig is volt.

PAPP JÁNOS: Igaztalanul! De söpörjek csak a magam portáján! Régóta vagyok a pályán, a pályaív nem hibátlan. A kérdés az, mekkora hibaszázalékkal dolgozom. A tengő-lengő élet nagy hibaszázalékkal párosul. Vannak emberek, akiket nem érdekel, ha belesétálnak a vállalhatatlan csapdákba.

HADAS KRISZTINA: Tele van az élet kompromisszumokkal, de vannak megköthetetlenek. Ilyen az, hogy ha valaki elmegy bármelyik párthoz sajtósnak. Engem például sose hívtak sehonnan ilyen munkára. Amiből arra következtettem, hogy jól végzem a munkám. Vagy annyira jelentéktelen vagyok!

MAGAZIN: Az orgánum hogy képződik? Mert a magáé mégiscsak legendás. Ha az ember a színész nevét a versmondásról jegyzi meg, ott valami komoly dolognak kell történnie.

HADAS KRISZTINA: A szinkronról nem is beszélve!

PAPP JÁNOS: Tomanek Nándor neve, gondolom, nem ismeretlen a mai hallgatóság előtt sem. A fia, Gábor ugyanazokkal a jellegzetes hangi adottságokkal rendelkezik, mint az apja. Az ember tehát örököl egy hangot. Az apám orgánuma is ilyen volt, csak nem volt ennyire képzett. Néztem nemrég Till Attila Propaganda című műsorát, Kern András és Bödőcs Tibor volt a vendég. Bödőcs a stand-up kitűnő humoristája, de volt egy mondata, amiért nehezteltem rá. Jelentkeztem a színművészetire, mondta, nem vettek föl. Ha fölvettek volna, akkor most „íííígy beszélnééék”, tette hozzá túlartikulálva. Remélem, nem bántom meg, de a remek humorú Bödőcsnek csak hasznára válna egy kis beszédtechnikai képzés! Magyarul, nem baj, ha kimunkált az eszköz. Mert amiről beszélünk, mint ahogy a kalapács, a véső, a fogó is, a színész hangja is eszköz.

MAGAZIN: Nem volt benne a legelején egy kis tájszólás is?

PAPP JÁNOS: Dehogynem. Kérték a felvételi rostákon a Hamlet-monológot, a „Lenni vagy nem lenni...-t”. Én pedig nagyon erős somogyi tájszólással, éles különbséggel nyílt és zárt „e” között előadtam. „Ez nem igaz, ezt másnak is hallani kell”, mondták, „mehet tovább a második, a harmadik rostára!” Kikopott aztán a tájszólás, de szerencsére nem teljesen.

MAGAZIN: Maga is a színművészetire járt.

HADAS KRISZTINA: Az első tévés rendező osztályban végeztem. Rangos Katalin, Schiffer Pál, Horváth Ádám, Popper Péter, Petrovics Emil, Kéri László tanított. Nem bulvárnévsor, azt hiszem.

PAPP JÁNOS: Somogytarnócán és Niklán nőttem föl. Tízéves vagyok, számtanóra elmarad, bejön Ihász Tibor tanító úr, azt mondja, rendhagyó óra lesz. És fölolvassa Ady Fekete zongora című versét, majd rögtön Karinthy Ady-paródiáját. És mi, a falusi, klottgatyás kölykök, kiestünk a padból a röhögéstől. Meghatározta az életemet ez az óra. Várkonyi Zoltán egy vizsga előtt odahív magához: hallja-e, Papp, Adynak mélyen ülő, kun szemei voltak, hozzanak egy kis csokoládébarnát! És miközben árnyékolta a szememet, Ady-verset szavalt. Szerencsés, akinek ilyen tanítói, tanárai vannak, mint nekem voltak. 

HADAS KRISZTINA

SZÜLETETT: 1971. március 26-án Budapesten. FOGLALKOZÁSA: újságíró, szerkesztő, riporter, tanár. A Színház- és Filmművészeti Főiskola tévérendező szakán végzett, dolgozott a Magyar Rádiónál (Krónika, 168 óra), a Magyar Televíziónál (Objektív), a TV2-nél (Napló, Aktuális műsorok főszerkesztője) és az RTL Klubnál. Jelenleg az RTLII-nél főszerkesztő. A Dunaújvárosi Főiskola Déri János Kommunikációs Intézetének szakmai igazgatója és a Werk Akadémia tanára is volt. Házas, két gyermeke van.

PAPP JÁNOS

SZÜLETETT: 1948. augusztus 4-én Somogytarnócán. FOGLALKOZÁSA: színművész, 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Dolgozott a Szegedi Nemzeti Színházban, a Madách Színházban, a veszprémi Pető Színházban, a Győri Kisfaludy Színházban. Jelenleg a Centrál Színház tagja. Színházi szerepei mellett filmek sokaságában játszott, előadóesteken szavalt verseket. Legújabb szenvedélyéről, a terepgyaloglásról A vándor-színész mesél címmel tart hangos úti beszámolókat. 2014. január 13-án az Óbudai Társaskörben 600 kilométer, 100 Guinness címmel írországi útinaplója kerül színre élő ír zenével (Göttinger Pál Band), a Centrál Színházban pedig január 17-én találkozhatunk vele. Megjárta az El Caminót, a Lappföldet, Japánt és a Skót-felföldet. Három gyermek édesapja, két unokája van. 

HADAS KRISZTINA AJÁNLJA

KÖNYV - TÓTH KRISZTINA: AKVÁRIUM
SZÍNHÁZ - KAMRA TOP DOGS
ZENE - JASON MRAZ SZÁMAI
FILM - HASTALAVISTA GEOFFREY ENTHOVEN

PAPP JÁNOS AJÁNLJA

FILM JOE - SIMPSON: ZUHANÁS A CSÖNDBE
KÖNYV - BOGÁRVÉRREL, KÉPÍRÓ KÖZÉPKORI REGÉNYEK,
ZENE – GERSHWIN: EGY AMERIKAI PÁRIZSBAN, ALESSANDRO BARICCO: NOVA CENTO THÁLIA SZÍNHÁZ