Már van ideje gondoskodni róla, s ha nem talált társat, legalább van mellette valaki, és nincs egyedül a házban. Esetleg egy papagájjal él. Szomorúbb, de az is valami, ha néhány díszhallal. És a virágok is jelentenek valamit.

Megfontolandónak tartom, amit egy felmérésben olvastam, hogy azok, akiknek van kutyájuk, lassabban öregszenek, tovább és egészségesebben élnek. Ugye, naponta háromszor kell sétáltatni, azon kívül játszani is lehet vele, de ami még fontosabb: van, akit megsimogassanak. Szeretetre születtem én, és nem gyűlöletre, mondja Antigoné.

Erről jut eszembe, hogy amikor Berta barátnőmet kocsival bevitték Kolozsvárra a kórházba kivizsgálásra, én otthon maradtam egyedül a falusi házában, és meglepetve azt tapasztaltam, hogy amikor kilépek az udvarra, a csirkék odafordulnak, várják, hogy kidobok nekik valami ennivalót (ugye, az ember krumplit hámoz, megeszik egy almát, s kidobja a héját). A csirkék, ahányszor megláttak, felém fordultak, vártak valamit. Aztán a tyúk kotkodácsol, ha tojt, a kakas meg kukorékol, vagyis ha tyúkjai vannak, nincs annyira egyedül az öreg szingli. És akkor rájöttem, hogy Berta ezért is ragaszkodik annyira hozzájuk.

Jólesik gondoskodni valakiről. Hogy etetni, itatni kell, reggel kiengedni, este bezárni, megnézni, hogy egészségesek-e, hogy lesznek-e kiscsibék? Ez igazi, éltető feladat. Berta nyolcvanhárom éves, mint én, már régóta egyedül él, özvegy, neki valamelyes társai a csirkék. De kitett egy madáretetőt is, és télen a pici konyhájából sokszor órákon keresztül nézi az ablakon át, hogy milyen madarak jönnek oda csipegetni. Ez is a magány oldása, hogy valamilyen kis élőlény legyen körülöttem. A szobanövények is élőlények, nem is szólva a kertről, ahol minden virágot ismerek, nyesem a bokrokat, nézem, hogy mikor mi nyílik, mi hoz termést. Az élőlények közelsége oldja a szingliség magányát.

Itt még egy kedves történetet kell elmondjak. Egyszer, a még kisgyermek Eszternek meséltem egy verset: „Fáj a cicának a lába, /megütötte a szalmába, / úgy kell néki, fájjon lába, / miért nem dugta topánkába.”

Eszter meg volt lepődve, de rögtön mondta, hogy akkor szerezzünk topánkát Cirmi Daninak, a macskájuknak. Kicsit húztam az időt, de nem volt mit tenni, elmentünk egy boltba, s kértem az eladót, hogy kellene nekünk egy 12-es vagy 13-as puha, bőr topánka, a cicánknak. Egy cicatopánka. Cicatopánka? Ó, az sajnos hiánycikk, tessék jönni a jövő héten, mondta megértően. No, ezt megúsztuk. Aztán azt kérte Eszter, hogy készítsünk elmi, de ez kissé nehezen ment. Persze, egy cicával sem olyan könnyű a szinglinek.

Az elidegenedésnek több oka van. Az egyik, amit már többször említettem, hogy étkezésnél nem tartjuk meg azokat az ősi szabályokat, ami nagyjából az unió misztikát, a spirituális egyesülést jelenti. Hogy is lehetne pontosabban mondani? Az unió az, amikor több dolog összetartozik, összetartja valamely egyezség, szolidaritás, szabály vagy törvény. Mint ahogy most újra egyesült Európa. Miközben a legkisebb közösség, a család kezd szétesni.

Ezt a kicsit még tartsuk meg, amíg lehet. S ha már a barátaink jönnek hozzánk vendégségbe, vagy öregek vagyunk, és a gyermekeinket fogadjuk, akkor ezt azzal tegyük színessé, hogy valami meglepetést készítünk, vagy amiről tudjuk, hogy szeretik és szívesen eszik. Legyen az evésnek szertartása, hagyománya, melegsége. Hogy tudják, mire számíthatnak. És ne várjunk dicséretet. Az öröm az, hogy mi készítjük el, és mi adjuk nekik. Hiszen jót főzni, igazán jól főzni, csak örömmel lehet. Más akkor az íze az ételnek. Így nem kifáradok, hanem felüdülök. És tartalmasabb lesz az életem.

POLCZ ALAINE

1922-2007

„Ezt a szakácskönyvet azoknak írom, akik így vagy úgy, de egyedül élnek, egyedül főznek, egyedül étkeznek” – ígérte 2002-ben Mészöly Miklós özvegye. A tanatológiával (a haldoklás tudományával) foglalkozó írónő alapította a hazai Hospice szolgálatot, legismertebb regénye az Asszony a fronton. A fenti részlet Életszakácskönyv –szingliknek című kötetéből való, megjelent a Kalligram kiadónál.