Bátonyi György díszlete maga elmondja az előadás minden fontos tartalmát. Hatalmas körfüggöny keríti a tatabányai színpadot, amelynek szürke mintázata egyszerre tűnik márványerezetnek, de sárnak, latyaknak is. Egyesíti a vidéki város előkelőinek procc gazdagságát és a viszonyok mocskos nyomorúságát. Ez utóbit nyomatékosítják a színen egyre szaporodó kasírozott disznók. A látvány oly lenyűgöző, hogy az feledteti tartalmi szegényességét, szájbarágó voltát. Hátránya ennek a térnek, hogy nem könnyű beleképzelnünk azokat a többnyire intim helyeket, ahol Móricz Zsigmond regényének, illetve drámájának a jelenetei zajlanak. Hivatali irodákat, szerény polgári otthont.

Hargitai Iván rendező jelképekkel magyarázza túl a valóságot realisztikusan bemutató történetet. A nagy távolságokat nem mindig sikerül tartalmasan kitölteni. Feltűnő módon csak a leleplezésre készülő főügyész és az ellenzéki képviselő tapogatózó beszélgetése során próbál a rendezés a közeledés-távolodás lehetőségével játszani, de a látható szándékot nem sikerül igazán ügyesen, beszédesen megvalósítani.

Az előadás sikerét Móricz művének erején és témájának örök érvényén túl Szakonyi Károly nyíltan sohasem aktualizáló, de a lehetséges áthallásokat megbízhatóan érvényesülni hagyó, olykor ügyesen kiemelő átirata biztosítja. A politikai szál, a mindent befonó, átszövő, körülindázó korrupt baráti-rokoni-politikai háló igen elevenen él a tatabányai színpadon. A magánéleti bajok azonban csak addig élnek, amíg szervesen kapcsolódnak a politikai-gazdasági viszonyokhoz, amíg a rokonság mozgatja az eseményeket. A két asszony közt őrlődő főügyész szerelmi szenvedélye, amelybe Móricz ezúttal is saját mániáit és életmizériáit írta bele, ebben az előadásban szinte meghal.

Nem könnyű beleképzelni az intim helyeket

Ennek fő oka lehet, hogy Crespo Rodrigo a főszerepben politikai tényezőnek és férjnek egyaránt jelentéktelen, naiv mamlasznak mutatkozik. Pontosan az a balek, akinek aminek kiválasztói-kinevezői szánták. Rendcsináló lázongása, közéletet tisztogató próbálkozása nem több gyermeteg ábrándozásnál. Szerelmi élete meg egy papucsférjé, aki egyszer az életben nem tud ellenállni a kísértésnek. Komikus figurának valahogy még csak-csak elmenne, de annak a hősnek-áldozatnak, akinek akár Móricz, akár nyomában a rendező és nyilván maga a színész is elképzeli, közelébe sem jut az alakítás.

Más kérdés, hogy a végzet asszonyát, Magdalénát játszó Major Melindából sem árad az az elementáris, bár jeges közönnyel maszkírozott forróság, amitől egy jelentékenyebb férfijellem tragikus tüzet fogna. Inkább csak a spleenesen panaszkodó asszonyt láthatjuk benne. Hiteles viszont Rancsó Dezső a lelkében-moráljában tönkretett férj szerepében. Bakonyi Csilla a hirtelen lett főügyész magasabb körökbe beilleszkedni nem akarózó feleségeként morcos kis házi egér.

Áts Gyula és Tóth Rita rutinból szövi a rokoni hálót, Lass Beára a siránkozó Adélkában nem lehet ráismerni, Maday Gábort meg észrevenni is nehéz. Varga Zoltán professzionális, csekély lehetőségeivel tisztában lévő ellenzékit, Schruff Milán óvatosan tisztességes beosztottat játszik. A becsületes főügyész ellenfelei ebben az előadásban nemcsak dörzsöltebbek, ravaszabbak, tapasztaltabbak és becstelenebbek jámbor ellenfelüknél, de színészileg is jelentékenyebbek, súlyosabbak.

A polgármester szerepében Mihályfi Balázs egy hatalmas, mindent behálózó szövevény roppant erős oszlopát jeleníti meg. Szinte meggyőz, hogy nem is lehet másképpen. Okos, tájékozott, tehát magabiztos. Neki egy ügyetlenkedő idealista éppúgy megteszi ellenfélnek, mint szolgának. Mindenképpen hasznát tudja venni. Végh Péter Kardicsot szikár pénzügyi szakemberré, mindenható bankárrá varázsolja, Honti György főmérnöke úri sértődéssel veszi tudomásul, hogy az új főügyész nem hajlandó baráti-rokoni együttműködésre. De azt jól tudja, hogy a rokoni-politikusi háló széttéphetetlen.

Jászai Mari Színház, Tatabánya