Legföljebb az, hogy ma ismét nagyon időszerű téma lett. Praktikusan nyilván véletlen, hogy egy héten belül két új színházi produkciót is bemutattak, amely az emigrációval foglalkozik. Magasabb szempontból persze aligha az, hiszen a téma a levegőben van. A Katona József Színház évek óta céltudatosan igyekszik nézői figyelmét a legizgalmasabb, legégetőbb társadalmi problémákra irányítani. A K. V. társulat pedig, amelyet 2007-ben két egykori kaposvári színésznő, Száger Zsuzsanna és Urbanovics Krisztina hozott létre, többnyire sajátosan női szemszögből, de ugyanerre törekszik.

A Katona József Színház Illaberek című előadása

Nem csoda, hogy a Katona új bemutatója, az Illaberek és a K. V. idei darabja, a Dermedési pont e témánál összefutott. Egyébként örök témánál. A Katona előadása elején Elek Ferencet különféle utcai járókelőkként többször megkérdezik, miről szeretne előadást nézni a színházban. És ő mindig azt válaszolja, hogy a kivándorlásról. Az önironikus játéknak azonban komoly alapja van, nemcsak az életben, de a színházban is. A színpadokon évezredek óta nyüzsögnek a ki- és bevándorlók.

A mitológia és Szophoklész drámái szerint a sorsa elől menekülő Oidipusz saját igazi hazájában jelentkezik bevándorlóként, de politikai menekült, amikor Kolónoszban Thészeusszal tárgyal athéni letelepedéséről. Fia, akinek temetése ügyében tragikus nézetkülönbség támad Antigoné és a király, Kreón között, elvesztett hazájára haddal törő politikai menekült, akár csak Shakespeare (és Brecht) sértett Coriolanusa. Az emberiségben csalódott Athéni Timon éppúgy erdőbe rejtőzik, mint Balassi Bálint Szép magyar komédiájának hősei, akik szerelmi bánatukat szeretnék idegenben feledni, s akiket mostanában a József Attila Színház beavató sorozatában láthatunk.

Érzelmi menekülők a Szentivánéji álom erdőben csavargó szerelmesei, de Moliere A fösvénye végén felbukkanó Anselme úr is az, aki tengeri viharban elvesztett családja miatti bánatát szeretné teljes személyiségcserébe fojtani. Egyszerre politikai és bölcseleti menekülő A vihar Prosperója és az Ahogy tetszik száműzött hercege kíséretestül. Filozófiai emigráns Ibsen titokzatos Peer Gyntje, aki önmaga elől és önmagát keresve járja a világot, gyűjt és veszít vagyont, barátot, szerelmet. Politikai menekült a Bánk bán Melindája két bátyjával, gazdasági emigráns Biberach, a lézengő ritter, aki örökség híján kénytelen kóborolni a nagyvilágban.

A haza, pontosabban a szülőföld és az anyanyelv elhagyása nyilván mindig súlyos egyéni trauma lehetett. Társadalmi problémává azonban az utóbbi évszázadokban vált. A nemzetállamok kialakulása, megszilárdulása állampolgárrá tette az embert. A feudális, jobbágyi röghöz kötést a nyelvi-kulturális összetartozás érzelmi köteléke váltotta föl, amelyet persze olykor szögesdrótokkal és gépfegyverekkel is megtámogattak. A modern kapitalizmus számára viszont létkérdés a munkaerő szabad áramlása. A folyamatos verseny mindenkori alakulása szerint a munka nem feltétlenül ott van, ahol az ember.

Kénytelenek keresni egymást. Vándorol a tőke is, nem csak a munkás. Szaladgálnak egymás után. Ebből olykor világháborúk is támadnak. A színpadon a nagy történelmi mozgások áldozatai, a szükségszerűségek közepette tévelyegve szenvedő emberek jelennek meg. A téma legtöményebb színpadi megfogalmazásában Slawomir Mrozek Emigránsok-jában egy kelet-közép-európai politikai és gazdasági menekült tengődik együtt valahol a nyugati szabad világban. A darabot mostanában nem játsszák, politikai töltete kiégett: igazán izgalmas akkor volt, amikor még állt a vasfüggöny, és ilyesmiről csak az abszurdnak nevezett dráma általános-elvont nyelvezetén, formájában lehetett nálunk beszélni.

A modern, a XIX–XX. századi elvándorlóknak nyilván az volt a két alaptípusa. Színházban gyakrabban fordulnak elő a nyomor elől, az anyagi biztonság, a jólét, netán a meggazdagodás, a nagy karrier reményében menekülők. Arthur Miller olasz bevándorlók amerikai tragédiáját mutatta meg a Pillantás a hídról-ban. A bonyolult, lappangó feszültségeket a dél-olaszországi nyomor elől menekülő illegális bevándorlók érkezése robbantja ki. A hazai nyomorúság elől gyerekes ábrándokat kergetve menekül a román Gianina Carbunariu Mady-Babyjének a főszereplője, akit barátai prostituáltként dolgoztatnak, majd megölnek.

Nemrég Zalaegerszegen Kebab címmel játszották, korábban Temesváron egyszemélyes változatban, a színház buszában, menet közben adta elő remekül Borbély B. Emília, B. Fülöp Erzsébet rendezésében. Székely Csaba nagy sikerű Bányatrilógiájából sem maradhatott ki a nyomorból való kiútként az elvándorlás. A Bányavakság korrupt polgármesterének lánya igyekszik külföldre, bár nemcsak a nyomor, de a rendőrség elől is, a Bányavízben pedig a megrendült elméjű házvezetőnő képzeli halott lányát Amerikába. A lengyel Dorota Maslowska műve, amelyet néhány éve a Kamrában is bemutattak, a Két lengyelül beszélő szegény román pedig egészen bizarr módon játszik el az Európa-szerte kódorgó szerencsétlenek témájával.

A darabot Marosvásárhelyen Theodor Cristian Popescu rendezésében játszotta a magyar társulat, ahol egészen különös színt kapott a történet attól, hogy a végén a Maros Művészegyüttes táncosai teljes ünnepi díszben román népi táncot roptak, mintegy szembesítve két sztereotípiát, a nyomorult és az álnépies románképet. Kicsit hasonlón ahhoz, ahogy Székely Csaba Bányavirágának végén a magyar televíziónak nyilatkozik a darab hőse az idilli erdélyi életről. Pintér Béla évtizede nagy sikerű, más színházakban is – a kaposvári egyetemen és Pécsett Mohácsi János, Temesváron Szikszai Rémusz rendezésében – bemutatott Parasztoperájának drámai bonyodalmát az idegenből nagy vagyonnal hazatérő fiú okozza, akit – akár csak Camus Félre értésében – rokonai nem ismernek föl, agyonverik és kirabolják.

Urbán András tavaly bemutatott szabadkai Pass-port trilógiájában fontos jelenet a félelmei miatt szülőföldjéről anyaországába kívánkozó magyar vitája a félelem oktalanságát megfélemlítő agresszivitással bizonygató szerbbel. A Katona Illaberek című jelenetfüzérében a ki-be vándorlás sokféle esete sokféle műfajban jelenik meg. Előbb Budapesten, majd Londonban buszon rázkódó emberek vallomásai keretezik az előadást, az Amerikából hazatért filmes vezér történetét gyermekmeseként hallgathatjuk meg Rezes Judittól, filmbejátszásosan láthatunk valódi és áldokumentumot, dramatizált jelenetekben találkozhatunk nyilvánvalóan az életből vett történetekkel, sorsokkal.

A Magyarországról elvándoroltak mellett fölbukkannak idelátogatók és bevándoroltak is. A számos példa bizonyára nem meríti ki tudományos igénnyel a távozás fajtáit, okait, de igen széles skáláját mutatja be. A vezérelv azonban nem elméleti, tudományos arányokat kereső, hanem színházi, esztétikai. Az előadásban mintaszerűen élnek együtt a szabványosan köznapi és az extrém esetek. Nyilatkozik idelátogató svájci lány, mongol bevándorolt, megjelenik egy transzvesztita show-kban Magyarországon rendszeresen föllépő angol légi utaskísérő (Elek Ferenc), akinek háza van a Börzsönyben, és nagyon jól érzi magát itt. A családok szétesésére két példát láthatunk, természetesen ügyesen szétszabdalva és egyéb jelenetek közé ékelve.

A kétfelé emigráló munkás házaspár fogadott gyermekét veszíti el a kényszerű különélés következtében, miután a Londonba csábult férfi (Keresztes Tamás) egy emberkereskedő maffia karmai közül menekül Hollandiába, az asszony (Rezes Judit) meg Németországban ápol egy szekánt vénembert (Szacsvay László). Egy meleg értelmiségi pár pedig, miután bejegyzett élettársi kapcsolatukat félszegen megtartott díszes szertartáson ünnepelték meg, szétválik, mert a nőgyógyász (Rajkai Zoltán) nem bírja a hazai viszonyokat, az iskolaigazgató (Takátsy Péter) pedig minden abszurd körülmény ellenére sem képes munkájától elszakadni.

Olykor fantasztikusan, de talán nem is egészen valószerűtlenül halmozódnak, torlódnak egymásra a furcsa találkozások: magyar EU-képviselő (Elek Ferenc) politikusi frusztrációját egy dolgozni rendszeresen Hollandiába látogató cigány prostituált (Jordán Adél) próbálja enyhíteni, majd közte és a hollandiai szociális munkás között az angol tanszék egykori docense (Kiss Eszter) tolmácsol. A globalizálódó világban előadódható nemzetiségi súrlódások és ütközések is különös, sűrített helyzetekben bukkannak föl.

Auschwitzot megszenvedett zsidó öregasszony (Czakó Klára), aki gyűlöli a lengyeleket és a németeket, iPhone-on nézi a nagyvilágba szerteszaladt családtagok képeit, aztán Skype-on értekezik Hongkongban dolgozó fiával (Vajdai Vilmos), majd unokája (Pálos Hanna) bemutatja neki lengyel barátját (Tasnádi Bence), gyors távozásuk után pedig román szociális munkás érkezik hozzá (Pelsőczy Réka). A sztorikat mintegy összefoglaló csúcsjelenet az, amikor Amszterdamban, a kivándorolt nőgyógyász rendelőjében összefut az ott szobafestőként dolgozó munkás és a cigány prostituált.

A találkozás magyaros verekedésbe torkollik. Groteszk élettragédiák sok humorral és még több fájdalommal sorakoznak föl, Máté Gábor biztos ízlésű rendezését a Katona társulata kifogástalanul szolgálja. A K. V. új darabja, a Dermedési pont, Rába Roland és Zöldi Gergely szövege, viszont mintha csak véletlenszerűen kanyarodott volna erre. Három nő pepecsel élete sorsdöntő apróságaival, próbál segíteni egymáson és önmagán, mindaddig, amíg kettő elmenekül Londonba. A harmadik élete meg itthon megy tönkre. Darab és rendezés egyaránt kissé alulfogalmazott, nem igazán markáns.

A három remek színésznő – Urbanovics Krisztina, Száger Zsuzsanna és Bartsch Kata – aprólékos, alapos és érzékeny helyzet- és jellemfestése közben sokszor elsikkad a lényeg. Az azonban világos, hogy mindhármuk élete teljes csődbe fut, miközben mindhárman úgy hiszik és vallják, hogy célba érkeztek. Ketten odakint jómódban élnek, ha nem is boldogok, a harmadik itthon nyomorogva és megháborodva képzeli, hogy megtalálta élete értelmét. Mindegy vagy nem mindegy – ki tudja.