A rettenetes ország rajongó nézői
Végigjátszanak mindent, ami repertoáron maradt: a 19 produkcióból 16-ot, a Szkénében és az Átriumban. Jegyet kapni a Szkénébeli előadásaikra – nem csak most – szinte lehetetlen. Különösen legutolsó bemutatójukra, a Titkainkra nehéz, de várni kell a 42. hétre és a Kaisers TV, Ungarn belépőire is. Brutális társadalomkritikát megfogalmazó hang, nemzeti ihletettségű kortárs színpadi művek, a valóság és az álom fúziója, az autentikus és a giccs elegye, a magyar népi kultúra elemeiből kombinált szürreális világ – többek között ezekkel jellemzik a neten Pintér Béla darabjait. Sokan rajonganak értük, ám olyan is akad, aki fanyalog. De mit mond az előadásokra járó közönség? Ezt tudakoltuk öt jubileumi előadás után.
A Kórház-Bakonyt édesapja halála kapcsán írta Pintér. Ez a repertoár második előadása, még az életrajzból való merítés időszakából. A produkcióra akkora volt az igény, hogy az eredetileg tervezett két előadás mellé beraktak egy harmadikat is. A jógatanár Orsi „törzsnéző”. Egyik haverja ügyesen nyomul a Szkénében, így csapatosan tudják nézni a Pintér-előadásokat. Eddig hatot vagy hetet látott, pechére a Parasztoperáról lemaradt, mert a jegyét csak három nappal az előadás után találta meg. A legjobban a 42. hét, A démon gyermekei, a Soha vissza nem térő és a Kaisers TV, Ungarn kavarta fel. Megszokta, hogy Pintér komoly témákat feszeget, és ezek tényleg olyanok, mint amilyen az általa elképzelt színház: beszippantják a nézőt, aki aztán napokig agyalhat rajtuk. Akad néhány „könnyedebb-mulattatóbb” is, de például az aznap játszott Kórház-Bakony egyáltalán nem lesz a kedvence. Összehasonlíthatatlan a legfrissebb produkciókkal – mondja.
Az Árva csillag után beszélgetünk Ágnessel és Annával, ők Agárdról utaznak a budai Szkénébe. Rajongva beszélnek az előadásokról, egyikük lánya, Réka mutatta meg nekik a társulatot. Az Árva csillagot egyébként Szántai János kritikus így jellemezte: „egy egyszerű lelkületű, őszinte ufó szavain, élményein keresztül megtudhatjuk, milyen világban is élünk”. Annáék, akik már ismerik a repertoár jó részét, ezt a legderűsebb Pintér-művek közt tartják számon. Az első élményük az Anyám orra volt, amely a 2006-os Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb előadása lett. Karácsonyi ajándékként a nemrég megjelent Pintér Béla-drámakötetet kérték, és izgatottan várták a jubileumi héten a társulat blogján közzétett Kovács Bálint-interjúkat az együttes színészeivel, zenei munkatársaival. Például kedvencükkel, Thuróczy Szabolccsal, aki minden darabban szerepel.
A démon gyermekeiről Tarján Tamás a Revizor-online-on azt írta: „Rettenetes szülők és rettenetes gyerekek gyilkos komédiája fut le – rettenetes országban”. Ezt a produkciót azért nézte a színművészetire járó Sára, mert erre kapott jegyet a barátja, Balázs. Bár érdekesnek tartja az előadást, a dramaturgiát egyszerűbbnek véli, mint a későbbi darabokat, amelyek történet-összetettségükben komplexebbek. A meddőséggel, örökbefogadással, ugyanakkor a cigánykérdéssel és a szélsőjobb előrenyomulásával foglalkozó Szutyokelőadás tetszett neki igazán. „Nem lettünk rajongók”, mondja viszont egy szegedi házaspár. Kollégájuk, Géza hívta őket másodszor Pintér Bélát nézni. Hogy nem mindennapos a darab, azt elismerik, de ők inkább a szegedi színház operett-előadásait preferálják. Azt viszont, hogy Géza mennyire kedveli az Anyám orrát, jól mutatja: már négyszer látta, és mindig visz magával újabb munkatársakat.
Lassan elmehetne közönségszervezőnek is, akadt ugyanis olyan este, amelyre negyvenen jöttek, plusz tíz széket kellett berakni a nézőtérre – meséli. Már mást is megnézett itt kétszer-háromszor, és szereti a kortárs darabokat máshol is, például Spiró György műveit vagy Tasnádi Istvántól a swinger-klubban játszódó Cupidót. Jönne a Szkénébe nem Pintér-előadásra is, kíváncsi például a Nézőművészeti Kft. produkciójára, A fajok eredetére.
A Soha vissza nem térő című produkcióban önös érdekekért áldozzák fel egymást a darab szereplői. A mű megfogta a pintéri előadásokra két éve gyakran járó Júliát. Először a Parasztoperára jutott be, amely annyira tetszett neki, hogy még azon a héten újranézte. A Soha vissza nem térőt meghökkentően kemény darabnak tartotta, jóval keményebbnek, mint a korábban látottakat. Júlia bevállalós, akkor is eljön a barátjával, ha nincs jegyük. Eddig mázlijuk volt, még a Titkaink esetében is, amelyről néha húsz várakozót küldenek haza. Körülbelül negyvenedikek voltak a várólistán, várakoztak a sorban, amikor odament hozzájuk egy fiatalember, hogy maradt két jegye.
Szilvia is megtapasztalta már: ha kijön a hírlevél, négy órán belül elkelnek a jegyek, ezért minden hónapban résen áll. Havonta 18-20 alkalommal jár színházba. Mindent látott Pintéréktől, nem is egyszer. A démon gyermekeire ötször vett jegyet, a Gyévuskára négyszer, a Parasztoperát is sokszor nézte meg, még a tévében is. A Soha vissza nem térőből ez volt a harmadik estéje, letargikus, szomorú, nyomasztó darab, mondja róla. Az idei jubileumi előadásokból nyolcra váltott belépőt, a tizedik évfordulón végignézte az addigi összest. Akkor talán még nem voltak annyira divatosak Pintérék, mint most. De néz mást is a Szkénében, fantasztikusnak tartja az I. Erzsébetet és A nagy füzetet. Dühös volt, hogy ez utóbbi nem kapott díjat a kritikusoktól. Mindent tud a színházakról, mármint amit érdemes.
Jár az Örkénybe, a Katonába meg a Stúdió K-ba, a Jurányiba és az Átriumba. Arra is emlékszik: aznap (december 19-én) épp egy éve, hogy bejelentették, Vidnyánszky Attilát nevezik ki a Nemzeti élére. Ő is sok előadást látott Alföldi Nemzetijében, most követi az egykori társulat színészeit, ahogy a krétakörösöket szintén felkutatta, miután Schilling Árpád feloszlatta a társulatot. Megfogadta, Vidnyánszky-előadásokat is néz majd. Tíz után „fikázhat”, ígérte meg magának, de már az ötödik után feladta, nincs kedve kétszer ennyire benevezni.
A Tündöklő középszer kapcsán, az előadás utáni Kritikus Óra elnevezésű közönségtalálkozón Pintér Béla meséli: az angol tehetségkutatók nyomán ismertté vált Susan Boyle és Paul Potts sztorija ihlette, a kisszerű külsőbe bújtatott nagyszerű hang. A produkció színház a színházban: egy középszerű társulat prózailag alkalmatlan színészéről kiderül, hogy csodás énekes. De amikor részegen rámutat a többiek középszerűségére, alkalmatlanságára, beindul a bosszúgépezet. Gyuri és Péter feleségükkel járnak színházba, nem túl gyakran, a gyerekek miatt.
Gyuri a shakespeare-i időkhöz hasonlítja ezt a színházat, ahol a színészek maguk írták-rendezték-játszották az előadásokat. Már a Korcsula című előadásuknál is azt érezte, más ez a társulat, mint a többi. Pintérék miatt szoktak vissza egyébként a magyar színházba Péterék. Azt tapasztalták, a Katonán kívül nem érdemes máshova járni. Valós problémák feldolgozása, kidolgozott szerepek, kitűnő színészek, kevés hiba – így jellemzik a Pintér-előadásokat. Jártak korábban a régi Szkénébe is, Pintért még az Arvisura Társulatból ismerik. Most épp igyekeznek behozni a lemaradásukat. Több mint tíz előadás vár rájuk. Persze, ha sikerül jegyet venniük.
Ezren várnak a Titkainkra
Pár éve kérdőíven „faggatta” a Szkéné a nézőket, amelyből kiderült, biztos bázisnak érzik a Pintér Béla és Társulata előadásait, ahol garantált a minőség. Azért akad egy-két nem túl jól informált néző is, aki azt kérdezte, vajon a szkénés előadások is a Pintér Béla Színházában mennek? A gondnokot is Pintér Béla írta? És volt, akin az előadások címei is kifogtak: A csokitorta királynője, A 42. utca, Az 52. hét, Titkok. Az egyéb szkénés előadások közül leginkább A nagy füzetre és a Bányatrilógia 2–3. részére kíváncsiak. Bendák Mónika közönségszervező Titkaink-előjegyzési listáján körülbelül ezren vannak. A Kaisers TV, Ungarnnál is van várólista. A Kórház-Bakonyt újból elővették, ezért most ezt is nagyon keresik. A pintéres hírlevél kiküldése után általában egy nap alatt fogynak el a jegyek a következő hónapra.
