Ilyen se volt még. Az M3 Anno retrócsatornával a közszolgálati média létrehozta saját kereskedelmi televízióját. A vasárnap indult csatornát a köztévé január 5-ig sugározza kódolatlanul, de karácsonyra már megállapodott a legnagyobb kábelcégekkel, így a háztartások döntő többségében fogható lesz a retrótévé, igaz, fizetős csomagban. 

A tévés piac egyik meghatározó szakemberének számításai szerint a közmédia nagyjából egymilliárd forintot kaszál a kábelesektől a csatornáért, ami eltörpül a jövő évi több mint hetvenmilliárdos állami támogatásához képest, de szotyira elég lesz, ebből is lehet újabb külsős produkciókat rendelni. Talált pénz, mert egy fillért sem költenek tartalom-előállításra, csak lebattyognak az archívumba a Ki mit tud?-okért meg a Zenebutikokért, valamint a köztévé 56 éves történetének többi műsoráért.

Az érték érték marad – ez az egyik promóciós szlogen, ajánló- és reklámblokkokban unos-untalan harsog. A valós üzenet azonban pont az, amit a Kádár-kori tévé sugallni próbált, hogy a szocializmus működőképes és élhető társadalmi rendszer volt. A közmédia vezetői és a csatorna szerkesztői semmilyen távolságot nem tartanak a Kádár-rendszerbeli elődeiktől, a működő szocializmus, a legvidámabb barakk képét sulykoló köztévétől.

A retrócsatornán ugyan nem ismétlik meg az MSZMP kongresszusainak közvetítését, Kádár János beszédeit, a május 1-jei felvonulások felvételeit, az évtizedeken keresztül szoros párt- és nemzetbiztonsági felügyelet alatt készült belpolitikai műsorokat, de a rendszer élhetőségét sugalló és támogató összes más, kulturális, szórakoztató, ifjúsági, tudományos műsort szerkesztés és magyarázat nélkül a nézőkre zúdítják.

A Kádár-tévé egyik legtragikusabb és legkomikusabb műsorsávja az éjfél és reggel fél hét közötti, amikor tévéműsor helyett a nemzeti hírügynökség fotóarchívumából vetítenek képeket az egykoron hozzájuk írott szöveges információkkal. Ilyen se volt még. Tévében órákon keresztül álló képeket mutogatnak a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek panelházas lakótelepeinek felépítéséről, szövőgyári munkásnőkről, téesz aratásról. Olyanokat, hogy 1984-ben a veszprémi állami gazdaságban vidám munkásnők angóranyulakat nyírnak villanyborotvával. Utána jön egy gyümölcscsendélet, majd a moszkvai Kreml 1983-as fotója: a Szpasszkaja torony a vörös csillaggal.

A mai ember számára a Kádár-rendszer hazugságait leginkább leleplező archív Híradókat viszont egyáltalán nem tűzik műsorra, hanem a retrócsatorna nézőinek tájékoztatására naponta háromszor megismétlik az M1 aktuális híradóját. Röhejes – és szomorú –, hogy a mai híradók szerkesztésben, stílusban, a hatalomhoz fűződő viszonyukban nem nagyon különböznek a hetvenes évekéitől.

Lehetett volna korszerű közszolgálati műsorfolyamot is csinálni az M3-ból, ha nem elégedtek volna meg a legprimitívebb koncepcióval, hogy a közmédia a kábelpiacon pénzért árulja ki a köztévé archívumát. Lehetett volna az is a cél, hogy az audiovizuális közvagyont a köz szolgálatában hasznosítsuk. A közmédia létrehozhatott volna egy harmadik ingyenes, tematikus történelmi csatornát, amely a tévéarchívum és a Magyar Nemzeti Filmarchívum anyagát feldolgozva, megszerkesztve, történészekkel, szakértőkkel, értelmezve mutatta volna be a XX. század magyar történelmét, sorsfordító pillanatait és hétköznapjait. Beszélve azokról is, akik a rendszerrel való szembenállásuk miatt ki voltak tiltva a köztévéből és a magyar nyilvánosságból. Ez volna az igazi közszolgálat.

Ami most folyik, nem más, mint az audiovizuális közvagyon elherdálása.