A román–magyar határvidékről tudósító Nincstelenek nem csupán a Magyar Narancs listájának élén végzett elképesztő fölénnyel, de a Litera közönségszavazását is vezeti, vagyis nem csupán a szakma, de az olvasók tetszését is elnyerte. Nem véletlen tehát, hogy a Népszabadság az év legjobb, legfontosabb kortárs művét kereső szavazását is meggyőzően nyerte. Ilyen egyöntetű elismerést kevés irodalmi mű képes kivívni. Teljes joggal. A Nincstelenek ugyanis nem csupán a szegénységről beszél Tar Sándor után talán a legnagyobb érzékenységgel, hanem az asszimiláció kényes kérdéséről is.

Méghozzá a románság kényszerű beolvadásáról, amiről eddig nem nagyon olvashattunk. Szinte mindenkit képes megszólaltatni, akik a párialétbe vagy annak közelébe sodródtak: zsidókat, cigányokat, románokat, nincsteleneket. Keserű és kemény mű, hosszan visszhangzó, kopogó mondatokkal.

Amilyen egyértelmű volt az első helyezés, olyan egyértelmű a második is. Tompa Andrea asztalt átszakító nagyregénye Trianon traumáját teszi át- és megélhetővé két erdélyi orvos életrajzán keresztül. A Fejtől s lábtól különlegessége nem csupán az aprólékosan és hitelesen megidézett korabeli miliő, hanem az a költői nyelv és váltott narráció, amely különös zamatát adja a műnek. S míg máshol a kikutatott háttértudás gyakran tudálékosságba csap át, addig itt kiváló dobbantót ad az írói képzeletnek. A „nagy összeroskadás” regénye fontos mérföldkő Trianon irodalmi feldolgozásában. Ezzel a két könyvvel a Kalligram kiadó nem csupán kiváló évet zár, de végérvényesen megérkezik az eddig utolérhetetlennek tűnő Magvető mellé, amely egyébként hat kötettel képviseli magát a listán.

Erdély uralja a szűk ötös listát. A harmadik helyezett esszékötet is kényes célt tűzött ki maga elé: összevetni a képzelt és valóságos Erdélyt. Egyszerre beszél az emlékezetkultúráról és a köréje fonódó giccsről (sokaknak Erdély soha nem lesz több egy székely kapunál), a politikai mítoszokról, miközben irodalomtörténeti olvasókönyv és szókimondó vitairat. György Péter több fontos kérdést is felvet, például azt, hogy ki van, ki lehet otthon Erdélyben: aki ott él, dolgozik, nem szenved különösképpen a „megmaradás” nyűgétől, vagy az, aki odajár fényképezkedni, búslakodni?

A top öt másik fajsúlyos regénye Kun Árpádé. Tarján Tamás a saját listáját vezető műről így írt indoklásában: „Mintha a könyv félig fekete, negyedében fehér és sárga bőrszínt öröklő afro-európai mesélője a lehetetlenül lehetséges világ- és emberbékét hordaná szerető szívében és tudatmódosítóktól legfeljebb egy cseppet felpörgetett agyának látomásaiban. Nyelvzseni főhőse legalább kilenc nyelven – Kun Árpád regénye »hét nyelven beszél«, fölösleges epilógusán kívül talán nincs is gyenge pontja a pikareszk e sajátos intellektuális újra felfedezésének, mely voltaképp szenvedéstörténeteken keresztül viszi előre a mesélőt”.

Kellemes meglepetésre két drámakötet is helyet kapott az élmezőnyben, miközben a drámát a legmostohább műfajnak tekintik a kiadók, legalábbis nyomtatva. Csakhogy most a magyar színjátszás két nagyágyújáról van szó. Az Erdély-kép alakításába szintén alaposan beleszóló Székely Csaba, kinek drámatrilógiája, a Bányavidék számos színpadon bizonyított már. Illetve a saját színházi világot kialakító Pintér Béla, aki az elmúlt tizenöt évben tizennyolc drámát írt. Ebből nyolc került a debütkötetbe. Alkoholgőzös mítoszrombolás itt, a legfontosabb társadalmi problémák állandó tematizálása amott.

A lista második felébe fért csak be az első és egyetlen verseskötet. (A top húszba viszont további hat is. A bővített lista a Népszabadság online oldalán böngészhető.) És ez sem kelt különösebb meglepetést, hiszen Erdős Virág az ország legnépszerűbb költőjévé lépett elő. Az Ezt is el című kötet darabjai felolvasásokon, zenés esteken és népgyűléseken is bizonyítottak, azzal a lúdbőrös élménnyel ajándékozva meg a résztvevőt, amikor több százan mondják a költővel együtt a verssorokat.

Esterházy Péter cselesen bonyolult egyszerű történetének felbukkanása is borítékolható volt. Az új regényről így írt kritikusunk, Babiczky Tibor: „Esterházy könyvében minden arány el lett találva. Humor, irónia, apró megfigyelések, súly, líraiság”.

Örömmel rögzítjük a tényt, hogy a top tízbe négy női szerző is bekerült. Tóth Krisztina sikeres verses- és novelláskötetek után első regényével, az Akváriummal, míg Nagy Gabriella Üvegház című regényével érkezett meg a listára. Előbbiről ezt írta kritikusunk, Pethő Anita: „Tóth Krisztina finom érzékenységgel, a rá jellemző drámai sűrítés képességével (igaz, inkább csak a regény első felében) ábrázolja ezeknek az embereknek a mindennapjait, azt az ellentmondásos helyzetet, hogy bár fizikailag közel vannak egymáshoz, alig férnek el együtt a lakásban”. „Számomra a legjobb mégiscsak az Üvegház, Nagy Gabriella könyve. Akárhogy forgatom, ez volt a legnagyobb élményem, egyetlen későbbi sem írta felül. Ennyire szépen, mégsem giccsesen, ennyire könnyű kézzel, mégsem ellenállás, tehát hitelesség nélkül senki más nem írt az idén” – indokolta Demény Péter, hogy saját ötös listája élére miért épp ez a mű került.

Az első húsz

1. Borbély Szilárd: Nincstelenek (Kalligram) 58 pont
2. Tompa Andrea: Fejtől s lábtól (Kalligram) 33 pont
3. György Péter: Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély (Magvető) 18 pont
4-5. Kun Árpád: Boldog észak (Magvető) 13 pont
Székely Csaba: Bányavidék (Magvető) 13 pont
6. Pintér Béla: Drámák (Saxum) 12 pont
7-8. Erdős Virág: ezt is el (Magvető) 11 pont
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal (Magvető) 11 pont
9-10. Tóth Krisztina: Akvárium (Magvető) 10 pont
Nagy Gabriella: Üvegház (Palatinus) 10 pont
11-12. Sajó László: Magyar versek (L' Harmattan) 9 pont
Vida Gábor: Ahol az ő lelke (Magvető) 9 pont
13-16. Háy János: A mélygarázs (Európa) 8 pont
Csaplár Vilmos: Edd meg a barátodat! (Kalligram) 8 pont
Varga Mátyás: hajnali 3 (Magvető) 8 pont
Térey János: Moll (Libri) 8 pont
17-19. Gerőcs Péter: A betegség háza (Kalligram) 7 pont
Takács Zsuzsa: Tiltott nyelv (Magvető) 7 pont
Simon Márton: Polaroidok (Libri) 7 pont
20. Szőcs Petra: Kétvízköz (Magvető) 6 pont

Hogyan alakult ki a lista?

Huszonöt kritikust, neves irodalmi szerkesztőt és a Könyvszemle állandó szerzőit kértük fel, hogy nevezzék meg a 2013-as év számukra legfontosabb kortárs magyar műveit, műfajtól függetlenül. Az általuk küldött ötös listák alapján állt össze az idei év legfontosabb könyveinek tízes listája, mégpedig úgy, hogy a beküldött névsor első helyezettje öt, a második négy, a harmadik három, a negyedik kettő, az ötödik pedig egy pontot kapott.

Műfajok harca

Érdekes megállapításokra jutunk, ha a műfajok szerint nézzük a beérkezett szavazatokat. Például kiderül, hogy novellákkal nem nagyon lehet megugrani a szakma ingerküszöbét. A műfaj nyertese a húszas listára sem fért rá. Schein Gábor Megölni, akit szeretünk (Kalligram) öt ponttal került a kategória élére, megelőzve a négypontos Jászberényi Sándor Az ördög egy fekete kutya (Kalligram) és az egyaránt hárompontos Parti Nagy Lajos (Mi történt avagy sem, Magvető) és Krasznahorkai László (Megy a világ, Magvető) rövidprózáit.

Versben Erdős Virág vitte el a pálmát, ám nem sokkal maradt el mögötte Sajó László (Magyar versek, L’ Harmattan, 9 pont), illetve Varga Mátyás (Hajnali 3, Magvető, 8 pont) és Térey János (Moll, Libri, 8 pont).

Regényben a Borbély Szilárd, Tompa Andrea, Kun Árpád és Esterházy Péter sorrend alakult ki, és mindegyik szerepelt a szűk elitben, ezzel is bizonyítva, hogy a regényt szinte semmi sem győzheti le.

Az Esszé És Értekező Próza kategóriájában György Péter győzedelmeskedett, utcahosszal megelőzve a négy-négy pontot elérő Konrád Györgyöt (Vendégkönyv, Európa), Margócsy Istvánt (...a férfikor nyarában..., Kalligram), Sándor Ivánt (A történelem gépangyala, L’ Harmattan), Harmath Artemisz Weöres-kötetét (Szüntelen jóvátétel, Helikon) és a még mindig „kortársnak” számító Rubin Szilárdot (Zsebtükör, Magvető).