Szívós egy figura ez a Mikulás, nagy túlélő, mint minden invazív fajta: igazság szerint már hetekkel ezelőtt vissza kellett volna húznia oda, ahonnan jött, átadva helyét főként mégiscsak a gyermek Jézusnak, de nem, nem és nem: részben vagy egészben szinte mindenhol ő látható, Jézus már csak elvétve lelhető fel a nagyáruházak ünnepi dekorkínálatában, félő, hogy nyomokban olykor már ő is Mikulást tartalmaz.

A balkon-Mikulás mellett ott van az asztali mászó Mikulás például, neki műanyag lajtorjája van, azon jön-megy fel-le ünnepi zeneszó mellett, már amikor és ameddig; kicsit úgy mozog, mint egy alacsony beosztású zombi, de akiknek szánták, azok ezt még nem tudják, habár csak talán. Nagy kedvencem még a sárgán világító holdkaréjon relaxáló Jolibaba-arcú Mikulás, amely formás olvasószemüveget kapott a két szép búzakék szemére, jelzendő, hogy nem egy sötét, tanulatlan paréj, továbbá az ugyancsak szépen muzsikáló, úgynevezett száloptikás Mikulás, amelyet harmonikával kínálnak, a karácsonyfatalp-takarókon megjelenített, kockás pizsamába bújtatott Mikulás bácsi, a sétáló-éneklő Mikulás-sapka, a ránk tukmált, ósdi dogmákkal végképp szakító lila, rózsaszín és kék ancúgos Mikulás-figura, az áll alatt levágott Mikulás-fejet ábrázoló függelék és a hasra esett plüss Mikulás, akinek a csúnya baleset követeztében randán eldeformálódott az ábrázata. Jó befektetésnek tűnnek egyébként a kellékek is, főként a filcszerű Télapó-süveg (179 Ft), amely, ha jó alaposan belehúzzuk a fejünkbe és csinálunk rá két alkalmas méretű, megfelelően tájolt lyukat, szilveszterkor hangos sikert arathat alkalmi hóhérmaszk gyanánt is.

Az ünnepkörre jellemző vagy az ahhoz passzított állatfajták regimentje is igen nyalka. Korábban ugyan nem tűnt fel, hogy mondjuk a bagoly is ebbe a díszes kompániába tartozik, de ahogy elnéztem, meg kell szoknom, hogy de, bizony. Több pontra kiterjesztett helyszíni szemlémen láttam egyebek mellett télapószabású, skizoid tekintetű bagoly-karácsonyfadíszt, egypár úgynevezett metálbaglyot, amely vaslábakon áll, és ügyesen festett, fordított csészeforma fejecskéje spirálrugóval van szerelve: vagyis mókásan rezeg. A legattraktívabb azonban kétségkívül az ugyancsak karácsonyiasított ülő textilbagoly, amely szintén nagyon vicces arcot vág, és amelyhez a nemeskócsaghoz illően hosszú lábakat választott az ismeretlen komponista. Egy baja van csak: nem eléggé sokoldalú, szigorúan rá van írva a papírjára: „kizárólag csak díszítési célokra”, vagyis egyáltalán nem alkalmas például sem levesbetétnek, se nem sarokcsiszolásra.

Sok a különféle madár – közülük mindenekelőtt a piros boát, hozzá pedig lila körömcipőt viselő pingvint emelném ki –, a kutyus, a mackó, az őzike és a mókus is. Utóbbiak népes seregéből az „Akasztható Mókus” nevű produkcióra emlékszem leginkább, főként roppant kellemetlen, érdes tapintása miatt, de nem feledhetem a „12,7 cm polyresin” című, színes flitterrel szórt, törött faágat markoló rágcsálót sem, amely szintén kapott egy jó Mikulás-sapkát, és amúgy a hét centiméteres, széttárt karú (textilhatású) jegesmedvét sem, amelyik majdnem úgy néz ki, mintha megformázásához valamelyik téliesített harci alakulat egyik éppen kapituláló tagja szolgált volna mintaként.

Hóember nélkül sem lehet meg az ember gyereke, az bizonyos. De nem is kell, hogy meglegyen nélküle, számos verzióját kínálják emennek is, a legsikerültebbnek az az asztali dekoráció tűnt, amely szalonspiccnél pár fokkal erősebben bekávézott kéményseprőként jeleníti meg barátunkat, tehát krakéleresen félrecsapott kalappal, borvirágosan. De elégedett voltam a robotként bemutatott, tehát jóval modernebb felfogású hóemberrel is.

Angyalkát láttam párat – volt például egy állva harsonázó, meg egy ülve autóstoppoló –, de gyermek Jézust, mint feljebb utaltam rá, alig-alig. Az egyik egy falapból kifűrészelt, miniatűr betlehemi jelenetben tűnt fel, és kidolgozottsági szintje okán inkább valami amőbára hasonlított, mintsem kalimpáló újszülöttre, a másikat pedig egy apró hógömbben fedeztem fel, két bibliai szabású ruhában imádkozó felnémet kerámiagyermek társaságában. Ennyi.

Nem figyeltünk eléggé, és Télapó meg a mókus sunyin gyarmatosította otthonainkat.

Holdkaréjon ülő Mikulás olvasószemüveggel