Új tavaszi konstrukció

Az ideihez képest négyszer annyi állami támogatásból, 1,65 milliárdból hozhatják létre jövő március 21. és április 6. között a 34. Budapesti Tavaszi Fesztivált, amelyhez a főváros további 138,6 millió forintot szán – közölték a tegnapi sajtótájékoztatón.

A jövő évi fesztivál műfajilag nyitottabb lesz az eddigieknél, ígérték, jön például a smooth dzsessz nagyágyúja, az amerikai Lee Ritenour. Bemutatják Philip Glass A szépség és szörnyeteg című operáját, és fellép az egyik leghíresebb brit baritonista, Simon Keenlyside is. A jövőre hetvenéves Eötvös Péter hegedűversenyét a moldáv hegedűs, Patricia Kopacsinszkaja mutatja be. A meztelen bohóc címmel új előadást készít a magyar Recirquel társulat a Művészetek Palotája Fesztiválszínházában, és látható lesz – először Magyarországon – Robbie Williams duettpartnere, Rufus Wainwright. Matt Bianco az amszterdami Concertgebouw Jazz Orchestrával lép fel, Sebestyén Márta pedig a Deep Foresttel koncertezik. A Bécsi Filharmonikusokat Zubin Mehta vezényli.

2015-től a Művészetek Palotája együtt szervezi a fesztivált a fővárosi önkormányzat, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma közös tulajdonában álló gazdasági társasággal, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. utódjával. Megváltozik az eseménysorozat működési struktúrája is, 15 tagú fesztiváltanács javaslatai alapján szervezi az eseményt a MüPából és a fesztiválközpontból, valamint a Magyar Turizmus Zrt.-ből álló operatív testület.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.