Az új könyv már a bajszos-címeres tipográfiájával és az ízes alcímével – „kackiás nemzeti vadregény” – felkeltheti (vagy elrettentheti) az olvasók érdeklődését, továbbá rögtön világossá is teszi, hogy a túlzott komolyság messzire elkerüli, és sokkal inkább a populárisabb irodalom felé húz. A címszereplő mintája egyébként sem más, mint a magyar származású Orczy Emma bárónő, a világhírű A vörös Pimpernel című angol kalandregény szerzője.

A millennium évében játszódó regény középpontjában egy rejtélyes mérgezéses gyilkosság áll, amelynek szálai Magyarországra, a Tisza mellé vezetik a főszereplő Emmuskát és férjét. A nyomozás során azonban nemcsak a gyilkost leplezik le, hanem a misztikus Prémes Rém elől is kénytelenek menekülni, s még egy Ferenc József elleni merényletet is próbálnak megakadályozni.

Mindeközben a regény lapjain megjelennek a millenniumi ünnepségre készülődő sokszínű Magyarország történelmi eseményei, traumái (kiegyezés, osztrák uralom, Ezredéves kiállítás stb.) és technológiai fejlődései (a földalatti és az automobil, újabb gőzgépek). Az Emmuska tehát a mostanában újra divatba jövő fiktív történelmi regényekre (pl. Szécsi Noémi könyvei) és az olyan humorosabb utaz(tat)ó és kalandregényekre emlékeztet, mint Rahim Berisha (Majoros Sándor)

Közelebb, mint amilyen távol, Benedek Szabolcs Vérgróf-trilógiája, Fehér Béla Kossuthkiflije. Szemléletmódban az utóbbi áll talán a legközelebb ehhez a könyvhöz, de nekem sokszor a Mel Brooks- és Monty Python-filmek is eszembe jutottak. Meglehetősen nehéz lenne egy műfajjal leírni ezt a regényt, sokkal inkább a pastiche, a műfajok keveredése jellemzi: a detektívregény, útirajz, lektűr, kalandregény, napló, de még a blogbejegyzések kellékei is megtalálhatók, ami ugyan elsőre soknak hat, mégis szervesen áll össze.

Ugyanígy már az első oldalakon szembetűnő, hogy bár az elbeszélés végig egyes szám első személyben zajlik, ez mégsem egy hang uralma a nyelv felett, mivel az elbeszélők folyton átadják egymásnak a szót, humoros helyzeteket teremtve. Például meglehetősen sok elbeszélő haldoklását kell fájó szívvel végigolvasnunk, mire eljutunk egy-egy állandó szólamig. A szokatlan stafétanarrációnak köszönhetően a párbeszédek és a jelenetek rendszerint pergők, sokszínű nyelvi gazdagságról tesznek tanúbizonyságot. Problémákat a szerkezetben látok.

A harmadik fejezet például jócskán túlírt az előzőkhöz képest, a nyitójelenet hirtelen időbeli visszaugrása az első fejezet zárlatára zavaró, a témahalmozás következtében pedig nehézkesen jutunk el a végére, még akkor is, ha akadnak nagyon remek részek (például a bolondokházabeli jelenet). A nézőpontok váltogatásának köszönhetően különböző szemszögből látjuk az eseményeket, a regény ezáltal le is mond bármiféle nagy történelmi igazság közvetítéséről vagy kimondásáról (nem is nagyon érdekli). A könyvben valójában mindenki hozzászólhat a történethez, így az eseményeket ténylegesen a kisemberek, mi több, néha egy-egy állat szemszögéből láthatjuk.

Sokszor a farce-ok és a karneválok hangulata idéződik meg a könyvben, azaz bárki könnyedén a humor tárgyává válhat: az ügyetlen betyároktól és cserfes szolgálóktól az állandóan viaskodó Orczy ikerpáron át egészen a koronás főig, Ferencz Jóskáig. S hol az együgyűség, hol a lustaság, hol a buzgó vallásosság, de még inkább a nemzeti vadszeretet válik parodisztikussá, különösen az egyébként jégkockagyártó manufaktúrát üzemeltető Bideskuthy Kristóf túlbuzgó nemzetmentő vízióiban. Utóbbit szolgálnák a lokálpatrióta hitelességen acsarkodó kritikus kommentjei is, s bár a fiktív világ ilyen jellegű önleleplezése mindig kockázatos, a tudálékos „nagymagyar” olvasat kifigurázása akaratlanul is felhívja a figyelmet az olvasók mindennapjaiban dübörgő butikhungarizmusra.

Ez a könyv tétje. Manapság a magyar nemzetről és a történelemről egyesek szerint csak vigyázzállásban lehet nyilatkozni, a tények figyelembevétele nélkül, ezért is lenne nagy szüksége a kortárs kultúrának és társadalomnak további, a nemzeti identitást önironikusan szemlélő, felszabadult, humoros művekre. S talán kevésbé mereven, de mindenképpen vitaképesebben kezelnénk ezeket a kérdéseket. Ahogy tette ezt alkalomadtán Csokonai, Petőfi, Jókai, Mikszáth vagy éppenséggel Karinthy. Mindenesetre én alig tudtam letenni a könyvet, így számomra alighanem az év egyik emlékezetes olvasmányélménye marad.

Libri, 530 oldal, 3990 forint