Apró az artmoziknak

Miközben nemrég arról hozott döntést az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően újabb százmillió forintot fordít vidéki artmozik vetítőtermeinek digitalizálására, a szakmabeliek szerint továbbra is kérdéses, hogyan lehet a jövőben életben tartani ezeket a vetítőhelyeket, mivel a működési költségek és a filmellátás finanszírozása nincs megoldva.

A költségvetésben eredetileg 200 millió forint szerepelt az artmozik, a forgalmazók és más filmszakmai tevékenységek támogatására, ám a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében hozott intézkedések miatt ezt a keretösszeget 79,3 millió forintra csökkentette a szaktárca. Végül azonban november 8-án ennél is kisebb, 50 millió forintos kerettel írták ki a pályázatot.

A kiosztandó összeg két részre oszlik. Az első hét hónapban bemutatott filmek forgalmazására fordítható összeg 20millió – ez utóbbi a szakma szerint keveset ér. Az év első felében ötven art kategóriába sorolt filmet mutattak be (tehát címenként 400 ezer forint a támogatás), de nagyobb gond, hogy az utófinanszírozással nem lehet az adott filmek kampányát segíteni, ezzel a nézőszámokat emelni. A pénz másik részére, tehát összesen 30 millió forintra pályázhatnak a jogerősen nyilvántartásba vett és artminősítéssel rendelkező mozik, illetve termek üzemeltetői. A vissza nem térítendő támogatás felső határa kétmillió forint.

A szakma szerint egy kiszámítható, állandó támogatási rendszer volna a garancia arra, hogy artmozihálózat fennmaradjon és a funkcióját betöltse. Azaz a mozik művészfilmeket, és ne kommersz műveket játsszanak a multiplexáraknál kevesebbért.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.