Volt beszéd, versmondás, zene (Tandori-dalok!), a rendezők kihasználták a lehetőséget, hogy kortárs művészeti tereppé változtassák a múltat magába fogadó és megtestesítő Károlyi-palotát.

FOTÓ: GÁRDI BALÁZS

A most befutó (Győrffy Ákos, Kabai Lóránt, Nemes Z. Márió, Szabó Marcell, Szőcs Petra, Tolvaj Zoltán, Závada Péter) és a már befutott (Bojtár Endre, Dragomán György, Ferencz Győző, Jeney Zoltán, Kuko relly Endre, Margócsy István, Mester házi Mónika, Németh Gábor, Szabó T. Anna, Szvoren Edina) nemzedék ünnepelte közös mesterét: együtt örültek, hogy él Pesten (Budán) egy költő, akivel jó együtt lélegezni akkor is, ha személyében nem jelenik meg ilyenkor sem.

Hogy szerinte mi a költészet, mi a művészet, Tandori már második kötetének címében leírta: Egy talált tárgy megtisztítása. A megfogalmazás óta is mintha egyetlen hatalmas művet alkotna, és bár tisztul a tárgy, még mindig van mit pepecselni vele. És közben utolérte a kor, kialakult értő közönsége is, bizonyítja, hogy az 1978-ban született költő, Pallag Zoltán karjára tetováltatta A damaszkuszi úton című, 1969-es emblematikus versét: „Most, mikor, ugyanúgy, ahogy mindig, / legfőbb ideje, hogy.”