Az improvizatív darab létrehozói ezúttal arra vállalkoztak, hogy két hónapos megfigyelés, köztereken is tartott próbaidőszak után újrajátsszák a Moszkva tér egy percét. A rendező Ardai és a Hodworks irányítója, Hód Adrienn koreográfus művének mottójául a Mission Impossible-t választotta.

Cuhorka Emese, Valencia James, Szabó Réka, Gőz István, Szász Dániel, és Varga Vince DJ csapatánál nem hiszem, hogy bárki is eltökéltebben, kíváncsibban, ihletettebben tör(het)ne a kitűzött cél felé. A homo ludensek mindent modelleznek, absztrahálnak, ami elképzelhető, illetve elképzelhetetlen. Bajnai Gordon sajtó tájékoztatójától a terítőket áruló erdélyi nénin, a fölényes gimnazistán, a barátságos szociopatán, a hittérítőn, az Órán, a Gombán, a fornettisen, a tarháló hajléktalanokon, az óvszer-automatán át a tűzcsapig és a mellette éktelenkedő, piros festékfoltig. Megcsörren a 4–6-os villamos, dudálnak az autók. Az előadóként is remeklő Varga kevert zenéjébe (a Megáll az időtől a Purple Rai nig) azonban többször vegyült bele a kiérlelt modorosság hangja, főleg a hodworksös Cuhorka esetében. Mindez egyetlen ostorcsapásra megszűnik, amikor a szereplők a saját gyermekkori, általános iskolai (rém)történeteiketre produkáljáka többiek résztvevő bevonásával.

Ekkor egyszerre borul föl fenekestül és nyer értelmet a nyolcvanperces alkotás. A humortól, (ön)iróniától áthatott jelenetek mindegyikében a mesélőt bántották, vagy ő bántott másokat. A traumák (szexuális molesztálás, rasszizmus, megalázottság stb.) sallangtalan, közösségi újraélésével teremtődik meg mindaz, ami az opus lényege: a közöny elleni kiállás; a másik, számunkra bár idegen, sokszor taszító ember megértésére irányuló törekvés. Ettől az érzékenységtől, nagyfokú érzelmi intelligenciától több és más ez a meg-megbicsakló, de mindvégig téttel bíró munka, mint önismétlő félsiker. A James-féle ördögi, tompor-, csípő- és kebelrázós voodootáncba torkolló este verbálisan és a minőségi mozgásnyelvében is szellemes. Ám ami ennél lényegibb, az a megható személyesség, őszinteség és mindaz, ami Erdős Virág búcsúdalszövegét, az Ezt is elviszem magammal-t juttatta eszembe. Kivált ezt a passzust: „viszem a bölcsit viszem a temetőt / viszem a csokoládébarna bőrű szeretőm / kicsit a nyarat kicsit a telet / viszem a mindörökké-Moszkva-Moszkva teret”. Egy mára eltorzult szóval írható le, miről szól a Tünet & Társai kudarcosan diadalmas expedíciója. A hazaszeretetről. A felnőtt, érett, fájdalmas, lázadó fajtából.

Tünet Együttes: Közhely
Trafó

A Moszkva tér egy perce (Gőz István, Valencia James, Szabó Réka, Szász Dániel, Cuhorka Emese)