– "Többet is elolvastam volna." Perecné évek óta álláskereső, közmunkából vagy segélyből él. Férje rokkantnyugdíjas, a házaspár két felnőtt fia elment már a háztól. Így jut idő az olvasásra. Az ötvenes éveit taposó asszony csakis mai szerzők gazdag és szép emberekről szóló, romantikus történeteit olvassa. Most is azokat keresi. A pécsi Csorba Győző Könyvtár naponta négy kisközségben leparkoló busza déltájt érkezett meg falujába, és ő az elsők között lépett fel a négyezer könyvet, CD-t és DVD-t szállító jármű lépcsőjére. Amikor arról kérdezem, miért csak ezeket a könyveket viszi, ennyit válaszol:

– Mostanában ezeket szeretem. A mozgókönyvtár női olvasóinak – becslésem szerint – harmada-fele ragaszkodik ezekhez a románcokhoz. Hogy szembesítem őket megfigyelésemmel, szabadkoznak: tudják ők, hogy e könyvek felhőtlenül költekező, egzotikus tájakra utazgató, örökké szórakozó-szerelmeskedő főhősei kitaláltak, mégis inkább róluk olvasnak, nem a hús-vér emberekről.

– Amíg olvasok róluk, elfeledem azt a sok gondot, ami körbe vesz – sóhajt a szintén ózdfalui, 70 esztendős Török Alajosné. – Varrónő voltam, a magunkfajtának örökké sokat kell dolgozni, hogy mindenre jusson. A férjem már nagyon beteg, nekem egyedül kell ellátni a háztartást, a kertet, a jószágokat, pedig már fogy az erőm. Az egyik fiam 26 év után elvált, munkanélküli, tele van adóssággal... á, hagyjuk is, sok a baj. Hát, ezért olvasok én ilyen könyveket.

Tíz kilométerrel odébb, Páprádon, Kovács Istvánné is tíz könyvet hozott vissza, ám ő két hét alatt habzsolta be az ötezer oldalt. Az asszony és családja korábban Százhalombattán lakott, ott Kovácsné kőolaj-feldolgozó szakmunkásként dolgozott, aztán 18 éve a férj szüleinek falujába, Páprádra költöztek. Azóta Kovácsnénak nincs állása, és mivel három fia már felnőtt, van ideje az olvasásra. Most ugyan közmunkásként árkot tisztít, de így is marad napi 3-4 óra a könyvekre. Kovácsné is kedveli az élettől elszakadt, romantikus sztorikat, de ő mindig kölcsönöz krimit és vámpíros történeteket is.

Miközben beszélgettünk, Christina Dodd bűnt és a misztikumot mixelő könyveit szedi le a polcról: A sötétség érintése (féktelen vágyak, ördögi titkok), A sötétség illata (angyali csábítás, démoni szenvedély), Sötétség árnyékban (régi bűnök, új remények). Arról is kérdezem Kovács Istvánnét, hogy szokott-e tévézni, ő azt feleli, a krimiket megnézi, de a hírműsorokat nem, mert azok tele vannak szörnyűségekkel. Közbevágok:

– Az ön által választott könyvek is tele vannak szörnyűségekkel...

– Igen, de azok nem a valóságról szólnak. A könyvektől sírok néha, de az jólesik. A hírekben szereplő világ viszont elviselhetetlen.

Mellesleg a könyvtárbusz által havonta kétszer érintett, több mint félszáz, baranyai falu mikrovilága is elkeserítő abból a szempontból, hogy az itt lakó aktív korúak fele 15-20 éve nem talál tartósan munkát. A tömegessé váló közmunka ugyan virtuálisan csökkenti az állástalanok számát, ám a havi 50 ezer forint fizetés csak a vegetálásra elég, így érthető, ha sokan menekülnek a könyvek (vagy a tévé és a számítógép) festett világába. A Páprádon élő, egykor csiszolóként egy pécsi üzemben dolgozó, 75 éves Vörös Zoltánt viszont nem érdeklik az efféle kitalációk, ő egy Trianonról szóló véleményválogatást, egy viccgyűjteményt és egy sakkszakkönyvet tesz a táskájába.

– Nincs kivel sakkozzak – magyarázza utóbbit –, ezért lejátszom mások játszmáit. Így mindig én nyerek.

Az idős férfi egy szívbarát szakácskönyvet is kivett, azt a feleségének viszi.

– Volt egy szívműtétem – indokolja választását –, hátha segít ez a könyv.

Amúgy a szakácskönyvek is csaknem annyira népszerűek, mint a romantikus művek. De szinte csakis a tévéből ismert szakácsok receptjei iránt van érdeklődés. Nem feltétlenül azért kölcsönöznek a mozgókönyvtártagok a szolgáltatásait ingyen nyújtó bibliotékától, hogy meg is főzzék a sztárszakácsok kreálmányait. Mert azok az ételek az itteniek számára gyakran túl drága és errefelé beszerezhetetlen alapanyagokból születnek. Ám, akinek öröm a főzés, az szeret olvasni és képeket nézni a tévéből megismert ínyencségekről. Úgyhogy a szakácskönyvek is kicsit álomvilágba röpítik a főzelékszagú konyhák fillérekből gazdálkodó napszámosait. A kórósi Bogdán Lászlóné is csak a sztárséfek könyveit böngészi, most épp Gordon Ramsay munkáit veszi le a polcról.

– Hasonlítok rá – mondja a fekete hajú, kicsi asszony, s látva meglepetésemet mindjárt folytatja: – A konyhában ugyanolyan agresszív vagyok, mint ő. Az egykor kesztyűvarróként dolgozó Bogdánné is közmunkás, ahogy takarításból is élő lánya és fia, aki autószerelő. Csak a férje nem az, ő ugyanis a polgármester. A 26 éves Csonka László is elvágyódik a dél-baranyai nyomorúságból, de a pincérnek tanult, állástalan, ózdfalui férfi nem a szerelmes történetek álomvilágába, hanem Olasz- vagy Németországba vágyik. Ezért útikönyveket vett ki.

– El akarok menni dolgozni külföldre.

– Nyelvet tud?

– Nem, sajnos. Csonka László is érzi, hogy szinte semmi esélye sincs nyelvtudás nélkül pincérállást találni külhonban, így amikor hóna alatt az útikönyvekkel hazaballag, akkor éppúgy álmokban él, mint románcolvasók. Amíg olasz éttermekbe képzeli jövőjét, napszámból tartja fenn magát. Délelőtt trágyát lapátolt.

Amíg olvasnak, elfeledik minden gondjukat