De kezdjük talán a történetével, mert az sem mindennapi. Ez a gránátalmafás kompozíció az 1906-os milánói világkiállítás magyar pavilonjának egyik fő darabja volt. A korabeli felvételeken jól látszik, hogy a pavilon központi részének, az úgynevezett „galambos” udvarnak a közepén állt egy posztamensen, s magányos fenségével más nem is nagyon vehette fel a versenyt. Körülötte alacsonyabb vitrinekben kisebb kerámiatermékek voltak láthatók.

Épületkerámia

Az akkori magyar kiállítócsarnokot Maróti Géza, a szecessziós építészet egyik magyar zsenije tervezte. Enteriőrjeiben hasonlított a szintén általa alkotott, néhány évvel későbbi velencei magyar pavilonhoz. A feltörekvőben lévő, erejét megmutatni akaró Magyarország reprezentatív épülete volt. Ahogy egy korabeli olasz lap írta: „...a milánói nagy világversenyre jött nemzetek között a legnagyobb lelkesedést, föltett szándékának kivitelében a legtöbb erélyt, az előkészületekben a legnagyobb komolyságot tanúsító nemzetek közé tartozik a magyar.”

Tehát egy ilyen érzülettel épült kiállítócsarnoknak volt egyik központi dísze ez a váza, mely maga is kifejezi ezt az ambíciót. A pompás épület azonban 1906 nyarán leégett. Alig néhány tárgyat lehetett csak kimenteni. Köztük a szóban forgó vázát, amely máig magán viseli egy-két repedésében az események nyomait. A megmentett Zsolnayt hamarosan eladták, s további története nem ismert. Száz év csend következett. Néhány évvel ezelőtt tűnt fel újra a nemzetközi műkereskedelemben, és jutott el végül Budapestre.

Érdekes történetén kívül szokatlan a váza mérete is. Törő István, a galéria társtulajdonosa, a Zsolnay-porcelánok szakértője szerint egy épületkerámiáról van szó, éppen ez indokolja szokatlanul nagy méretét. Anyaga sem porcelán, hanem pirogránit, az alkotást azonban olyan finomsággal formázták meg, mintha porcelán lenne. Éppen ezzel akarta Zsolnay megmutatni mesterségbeli fölényét. A kompozíciót Apáti Abt Sándor, a gyár neves vezető tervezője alkotta, s igen artisztikus: öt aranytestű, meztelen alak járja álom ittas táncát egy gránátalmafa körül, melynek lombjában színes, kékes tollú énekesmadarak és sötéten pirosló gyümölcsök látszanak.

Természetesen szimbólum mindegyik. A gránátalma a termékenység, a madarak pedig az égbe való felemelkedés jelképei. Tehát az alkotás a „szerető egyetértés bőségtermő rítusaként” is értelmezhető, írja a kísérő tanulmányt jegyző Csenkey Éva. Az érdeklődés már most borítékolható, hiszen a Zsolnay-darabok nemzetközi és magyar gyűjtőköre is jelentős. Itthon a nyolc-tíz kisebb kollekció mellett legalább öt-hat olyan is létezik már, amely száz-kétszáz egyedi termékkel rendelkezik. Mind közül a legnagyobb, Gyugyi László közel hatszáz darabos gyűjteménye volt, amely 2009-ben köztulajdonba, Pécs városához került, s jelenleg a Zsolnay negyedben látható.