Másodszor is lenyűgözte a világot az Okostojás alkotója

Újabb alkotásával, a leginkább Almatoronynak fordítható Geapple térbeli fejtörővel nyert sorozatban másodszor Zagyvai András a logikai játékok legnagyobb presztízsű versenyén, az International Puzzle Partyn (IPP).

A Smartegg (Okostojás) feltalálója azonban ezt a különleges sikert már nem élhette meg. Még vele együtt postázták a versenyre a mintadarabokat, ám nem sokkal az eredményhirdetés előtt súlyos betegségben elhunyt – mondta el lapunknak párja, Lénárd Nóra.

Zagyvai András tavaly az okostojás nevű labirintusjátékkal nyerte el a zsűri nagydíját az IPP-n. Az 1978 óta megrendezett versenyen ez volt az első magyar ötlet, amelyet elismertek. Az újabb siker nemzetközi szinten is kiemelkedő: a megmérettetés 35 éves történetében arra sem volt még példa, hogy valaki két egymást követő évben befutó tervet tegyen le az asztalra.

A Geapple alapötletét a tervezés elején gyümölcsárusmesével magyarázta Zagyvai András. Szavai szerint egy kereskedőnél egymásra felrakott almákat két fiú összedönti. Kapnak egy kis időt a károk elhárítására, az almahalom összerakására. Ez úgy megy a leggyorsabban és a legstabilabban, ha a fiúk az egymás szomszédságában lévő almákból kiharapnak egy-egy darabot, s mindig a kiharapott felületet illesztik a másik almához, így téve stabillá az építményt.

Az almatoronyban szereplő tíz gömb mindegyikéből hiányzik különböző számú metszet, azaz „harapás”: nincs két egyforma gömb a puzzleban. Ez egyben azt is jelenti, hogy csupán egyetlen megoldás létezik, ám a gömbfelület miatt a lehetséges elhelyezések száma mégis lényegében végtelen. A nehézségét jól szemlélteti, hogy a kezdeti szakaszban az alkotója is csak a megoldási kulcsot követve tudta a gúlát a helyes módon összeállítani – jegyezte meg fia, Zagyvai Péter. A játék tervezése és gyártása is roppant precizitást igényel. A prototípust Zagyvai András még fából készítette, ám ez sem volt teljesen pontos. (A mélyedések nem a megfelelő helyre kerültek, ezért nem illeszkedett tökéletesen a gúla.) A pontos, alumíniumból készített változathoz egy öttengelyes CNC-marógépre van szükség. Ez viszont a sorozatgyártást teszi roppant drágává. A magas költségek miatt Zagyvai András is mindössze tízet készíttetett. (Ezeket a példányokat ugyanabban a műhelyben gyártották, ahol a tudományos szaklapokba bekerült gömböcöt is.) A versenyre ebből kettőt kellett kiküldeni, ezek még visszaérkeztek, ám velük együtt az Egyesült Államokból befutott egy rendelés: a győzelem után öt példányra azonnal igényt tartottak. Mindez jelezte: az első díj a nemzetközi, szakmai érdeklődés középpontjába állította a Geapple-t.

– A helyzet azonban az újabb győzelem ellenére a nyáron egyszeriben nagyon nehézzé vált – meséli Lénárd Nóra. Mindez nemcsak a Geapplere, hanem a tavalyi győztes okostojásra is igaz. Szeretnék azonban előbb-utóbb piacra dobni mindkét játékot, úgy, ahogy az eredeti tervek szóltak. Az amerikai vételi ajánlat lehetővé teszi, hogy ötven új, az eredetihez képest kisebb méretű példányt legyártsanak.

– A folytatás bizonytalan – mondja Lénárd Nóra. Az okostojást Zagyvai András eddig saját műhelyében készítette kézzel, fából. Néhány darab maradt a család tulajdonában, ezeket most kincsként őrzik. A különleges játék sorozatgyártásának megszervezése korábban is nehézségekbe ütközött (itt sem egyszerű a megfelelő gyártó megtalálása), és a tragédia miatt annak is lelassult a piaci megjelenése.

Tavaly létrehoztak egy céget Art and Smartegg Kft. néven, ezen keresztül indították el az okostojás szabadalmi oltalmi bejegyzését. Sokáig egy kockázati tőkealappal is kapcsolatban voltak, ám végül az együttműködés nem jött össze.

– Volt olyan befektető, aki András halálát követően egyszerűen visszalépett, mert ő jelentette számára a biztosítékot – jegyezte meg Lénárd Nóra. Végül egy magánszemély szállt be, aki a gyártás és a forgalmazás megszervezésén dolgozik, és a szükséges szabadalmi oltalmak megszerzésében is segít. Csatlakozott a céghez egy harmadik fél is, aki az üzletszerzéssel foglalkozik. A Geapple viszont még „saját kézben van” – közölte Lénárd Nóra. Csak egyvalami biztos: ahogy párja szerette volna, hazai szereplőket látnának szívesen a gyártásban és a forgalmazásban. Tavaly nyáron Zagyvai András abban bízott, hogy az akkor még csak az internetes oldalán kapható okostojás a nagyközönség számára másfél-két éven belül elérhető lesz. Az örökösök most ezen dolgoznak.

Lénárd Nóra és Zagyvai Péter a fából készült prototípussal, illetve a kész, alumínium Almatoronnyal
Lénárd Nóra és Zagyvai Péter a fából készült prototípussal, illetve a kész, alumínium Almatoronnyal
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.