Kortársak plusz Berlioz

Mintha az utóbbi időben nagyobb érdeklődésre számíthatnának a mai zeneszerzők művei. A közönség nem elutasító és a zenészek új nemzedéke szívesen nyúl a kortárs komponisták műveihez.

Szimfonikus felfedezések címmel fut a Művészetek Palotája sorozata, és a címnek legalább két jelentése van. Egyrészt felfedezésre váró előadók lépnek színpadra, másrészt ritkábban játszott vagy egészen új alkotásokat játszanak.

Fülei Balázs zongorista három műsorban, négy fellépésen játszik decemberben a MüPában. Először az említett sorozat december 8-i estjén, amelyen a Budafoki Dohnányi Zenekar szólistája lesz Dubrovay László III. zongoraversenyében.

A Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekar ezen az estén az amerikai Philip Glass 2000-ben komponált üstdob-kettősversenye magyarországi bemutatóját tartja. A két timpaniszólistára ebben a műben igen nagy kihívás vár, esetenként virtuóz – és fizikai lag is megterhelő – ügyességgel kell kezelniük a kilenc üstdobot. A hangszer lehetőségeit az amerikai komponista eddig nem ismert módon használja ki, például a verőt letéve, puszta kézzel is kell majd dobolnia a két kiváló ütőhangszeres művésznek, Nagy Zsoltnak és Rácz Zoltánnak, az Amadinda ütőegyüttes vezetőjének.

A koncerten elhangzó másik versenyművet a 2013-ban, hetvenedik születésnapján Kossuth-díjat kapott Dubrovay László jegyzi.

– Liszt Ferenc számomra az egyik legfontosabb zeneszerző – nyilatkozta a nagy magyar komponista születésének kétszázadik évfordulójára írt kompozícióról. – Harmadik zongoraversenyem,mint az ő Esz-dúr és A-dúr zongoraversenye, az általa létrehozott egytételes formát követi. A művet eredetileg is Fülei Balázs mutatta be 2011-ben. A szólista ez alkalommal negyedszerre játssza koncerten – Az ember fejében minden egyes megszólaltatás alkalmával elraktározódik egy emlékcsomag – mondja Fülei Balázs –, és az is meghatározza, hogy milyen lesz a következő: mi az, amit legutóbb jól el tudtam csípni, és min kell változtatnom legközelebb.

A kortárs zenei első rész után Berlioz 1830-ban bemutatott Fantasztikus szimfóniája hangzik el. Ma az Epizódok egy művész életéből alcímet viselő mű klasszikus darabnak számít, de annak idején új műfajt teremtett meg: ez volt az első romantikus szimfonikus költemény.

A koncertet fél 6-kor Előhang címmel harmincperces beszélgetés előzi meg. A külföldről átvett gyakorlat szerint ezen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhet meg közelebbről, akinek van jegye az előadásra.

I!

12. 08.

KEZDÉS: 19.30

HELYSZÍN: Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest IX., Komor Marcell u. 1.)

CÍM: Szimfonikus felfedezések Fülei Balázs és a Budafoki Dohnányi Zenekar

VEZÉNYEL: Hollerung Gábor

JEGYÁR: 2500–5500 Ft

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.