Ki olvasta Kopernikuszt?
Ahogy mondja, megpróbálta két évtized legizgalmasabb megállapításait egybeterelni erre az alkalomra. Felfedezései egy részét már megírta, tartott belőlük előadást is szakmai konferenciákon. Most azonban arra gondolt, jó volna, ha a szakmabelieken túl a nagyközönség is megismerkedhetne a történetekkel, „hogy olvasóink, látogatóink is rácsodálkozhassanak a régi könyvek világára”. A maratoni program elbeszélései kapcsolódnak majd egymáshoz, valahogy úgy, mint a Balzac-regények: az egyik mű főszereplője egy másikban mellékszereplőként tűnik fel.
Nem akart sokat elárulni előre, de annyit elmondott, hogy az egyik történet kiindulópontja Arthur Koestler híres Alvajárók című könyve. Ezt a tudománytörténészekkel ellentétben a bölcsészek kedvelik, mert élvezhetően tárja az olvasó elé a XV–XVI–XVII. század tudomány- és kultúrtörténetét, különös tekintettel a csillagászat három nagy alakjára, Tycho Brahéra, Kopernikuszra és Keplerre. E könyv Kopernikusznak Az égi pályák körforgásáról írt művéről állítja: „könyv, amelyet senki sem olvasott”.
Az 1543-ban megjelent alapmű elé Andreas Osiander lutheránus teológus írt előszót, végül mégsem szignálta. Úgy tűnhetett, mintha magának a szerzőnek a prológját nyomtatták volna a szöveg elé. Márpedig Osiander előszavában tisztán matematikai hipotézisnek tekintette a heliocentrikus világképet. Így a komplett könyvről azt gondolták, csak a matematikusok számára érthető szakmunka. Olyan, amit laikus képtelen elolvasni.
Ezen a feltételezésen alapszik Koestler megállapítása: ez lehet minden idők legkevésbé olvasott könyve.
Csekély olvasottságú könyvvel valószínűleg tele lehet a tudomány- meg az irodalomtörténet. De hogy „olvasatlan” legyen az a mű, amely alapjai ban változtatta meg tudományos világképünket? Amelynek megjelenése lényegében a modern európai gondolkodás kezdődátuma!
– Természetesen nem igaz, hogy senki sem olvasta volna Kopernikusz művét – állítja Farkas –, más kérdés, hogy Koestler indulatmondatából mégis szállóige lett.
A Régi Nyomtatványok Tárának vezetője az amerikai Owen Gingerich kutatásaira hivatkozik majd. Gingerichnek először a hatvanas évek végén, Edinburghban került a kezébe egy példány a Kopernikusz-könyvből. Márpedig ennek a kötetnek az oldalait sűrű jegyzetek töltötték meg. A tulajdonos kommentálta az olvasottakat, és használta Kopernikusz számításait is. Gingerich ezután bejárt öt kontinenst, elment az összes számottevő régi gyűjteménybe, hogy kiderítse, mi a helyzet a „nem olvasott könyvvel”. Járt a budapesti Egyetemi Könyvtárban is.
Arra az eredményre jutott, hogy a korabeli művelt európai elit – igaz, leginkább annak tudományos rétege –nemcsak olvasta, de nagyon fontos, vitára érdemes munkának tartotta Kopernikusz könyvét, ha többnyire nem tudott is állításaival egyetérteni. Farkas Gábor Farkas azt mondja, körülbelül tíz olyan tudóst ismer abból az időből a tudománytörténet, aki Kopernikusz, illetve a heliocentrikus világkép hívének tekinthető.
A 12 órás előadást vetítés kíséri majd. A másik 11 fontos régi könyv mellett – amelyek mindegyikéhez hasonlóan érdekes történetet kapcsol majd a könyvtár munkatársa – egy őrzött tárlóban Kopernikusz művének második, 1566-os kiadását is meg lehet nézni. Az OSZK-nak a dollárban is milliós értékű első edíció is megvan, csakhogy az a példány most éppen egy másik kiállítás tárlójában várja az érdeklődőket.
Kétszáztizenegy év
A hazafias és felvilágosodott mágnás, Széchényi Ferenc 48 éves korában bocsátotta közhasználatra az általa összevásárolt és gyűjteménnyé egyesített könyvkincset.1802. november 25-én kelt a könyvtár alapító okmánya, másnap a király is megerősítette. Ez volt Magyarország első nyilvános nemzeti közgyűjteménye és közintézménye az induláskor 13 ezer nyomtatott könyvvel, 1200-nál több kézirattal sok száz térképpel, címerképpel, metszettel és pénzérmékkel. A könyvtár minden évben megrendezi a Széchényi-emléknapot. Ma Mészáros Géza festőművész retrospektív, Acél-Mű. Ózd 1987–2012 című tárlata mellett Benkő Imre fotóművész állítja ki műveit.
