Műtermi fotó 1914-ből Abbáziából. Az autó papírmasé kellék, a sofőr pedig a nyolcéves Kabos Endre, aki a róla készített fotó-képeslap hátuljára a következőket írta édesapjának: „Drága jó Apukám! Jó vagyok, hiszen férfi vagyok, csókol Endréd”. Aztán Kabos Endre, fiatalemberré serdülve, vívóleckéket vesz, elegáns mozdulatokkal vitézkedik tréningeken, versenyeken, 1932-ben társaival az Impress of Britain nevű tengeri hajó fedélzetén gyakorol a Los Angeles-i olimpiára igyekezvén.

Emitt győzelem után pózol a fotósok előtt, amott viccből partvissal vív, majd sakkasztalnál mutatkozik, odébb csinos vívónőkkel. Kabos tehát vívó lett, sőt vívóbajnok, európai első, olimpiai győztes. Életét most egy nagyon szép könyvből ismerhetjük meg.

A benne lévő fotók nemcsak azért szépek, mert kifinomult és pompás mozdulatai, kulturált környezete különösen alkalmas arra, hogy príma fényképek készüljenek a vívókról, a vívásról, hanem azért is, mert a főszereplő mindenekfelett fotogén: jóvágású, rokonszenves férfi, némi melankóliával, barátságos, de határozott tekintettel. S a fényképészek is kitettek magukért, szép kivágású fekete-fehér képeiken olykor finoman szitál a fény, máskor szépen komponált a mozdulat.

A Kabos Endre (1906–1944), az elegáns bajnok című kötet képanyaga főképp családi albumokból előhalászott fotográfiákra épül, nem mellékesen: a képhalászatot a családi albumok tulajdonosa, Keleti Éva fotóművész, a bajnok unokahúga végezte, aki egyébként írt a kötetbe személyes hangú szöveget is. A bajnokról dr. Szabó Lajos, a Sportmúzeum igazgatója is megemlékezik, Szarka Klára, a kötet szerkesztője pedig a képanyag fotótörténeti jelentőségét méltatja.

S van mit méltatnia, mert olyan fotográfusok is készítettek róla képeket, mint Székely Aladár, Bojár Sándor, Pobuda Alfréd vagy Munkácsi Márton. A szövegek – akárcsak a képek – szerény, kedves modorú, fegyelmezett és kitartó embert idéznek, akit a berlini olimpián szerzett csapataranya után, a hazaérkezéskor a tömeg már a pályaudvaron a vállára emelt, s amikor hazatért körúti lakásába, betódult utána az udvarra, és a nevét skandálta.

Akit bár a zsidótörvények hatálya alól nem sikerült felmentetniük a sportvezetőknek, mégsem annak következményeibe halt bele, hanem a Margit híd 1944-es felrobbantása idején volt rosszkor rossz helyen. És akiről részben a Napfény íze című film hősét mintázta Szabó István rendező (részben pedig sport- és sorstársáról, a munkaszolgálatban halálra kínzott olimpiai bajnok vívóról, Petschauer Attiláról). Aki „mestere volt a külső, áthúzott elővágásoknak”, és aki „óriási akaraterővel tudott összpontosítani, kivárni a legkedvezőbb alkalmat.”Most számunkra nyílik kedvező alkalom megismerkedni vele egy szép és érdekes kötet segítségével.

Kabos Endre