Eszerint az örökösök a bírósági utat mellőzve, jogerős hagyatékátadó végzéssel vagy öröklési bizonyítvánnyal jelentkezhetnek a múzeumokban, vagy ha ilyet nem tudnak felmutatni, elég a közjegyző által kiállított „valószínű örökösi” bizonyítvány.

A törvénymódosítás hivatalos oka, hogy a demokratikus magyar állam nem követheti diktatórikus elődje hozzáállását. A kormány egyik erős emberét, Lázár Jánost az ügy mögé állítva, látványos sietséggel intézkedett. A rapid cselekvés közvetlen okait nem ismerjük. Az bizonyos, hogy a kilencvenes évektől kezdve minden kormányon van külső nyomás, hogy a vitatott jogállású tárgyak ügyét rendezze. Eddig ez ímmel-ámmal történt meg. A visszaszerzés lehetősége jogilag megvolt, de az örökösök csak bíróságon kényszeríthették ki a visszaszolgáltatást.

Hogy a rendelkezés mekkora műtárgykört érint, egyelőre nem nyilvános adat. Talán az illetékesek sem tudják még. Lázár áprilisban rendelte el a tárgyak jegyzékének elkészítését, de ezt nem sikerült még mindenütt befejezni. A legtöbb műtárgy nagy állami múzeumba került. A Szépművészetitől azt a választ kaptuk: a Hősök terén 1040, a Magyar Nemzeti Galériában 1309 tárgy van letéti státuszban. Az Iparművészeti Múzeumban a letéti állomány százas nagyságrendű. A két intézmény egyértelműen a letéti tárgyakat érti „nem minden kétséget kizáróan állami tulajdonú” tárgyaknak. Kérdés azonban, hogy nem érint-e a törvény további, már leltározott tárgyakat is. Hisz éppen ilyenekért indított pert a Herzog vagy a Sigray család is.

A Nemzeti Múzeumban bonyolultabb a helyzet. Csorba László főigazgató szerint a II. világháború idején a korábbi, tulajdonjogilag problémátlan műtárgyanyag hatalmas része összekeveredett, és a vonatkozó iratok egy része megsemmisült. Az eredeti rend helyreállítása megkezdődött ugyan, de aztán jött a pártállamot kiépítő politikai fordulat, és hirtelen kellett beleltározniuk az összes tárgyat, anélkül, hogy a szétválogatás, azonosítás, ellenőrzés megtörtént volna. Sok korábban bekerült tárgy is az ötvenes évek elejének leltári számaival szerepel, így nem lehet mechanikusan értékelni a bejegyzéseket. Maguk a tárgyak jellemzően olyanok, amelyeket magánszemélyek gyűjtenek, képek, kerámiák, üvegtárgyak, fegyverek, textíliák.

– Biztos vagyok benne – fogalmaz Csorba László –, hogy a törvénymódosítást követően megszülető, a részletekben eligazító jogszabályok kellően figyelembe veszik azt a különleges helyzetet, hogy a történetileg sajnos esetlegesen fönnmaradt iratanyagból nem mindig lehet minden kétséget kizáróan igazolni sem a családok, sem a magyar állam tulajdonát. Azt pedig világossá kell tenni, hogy az egykori tulajdonukat joggal kereső családok és a nemzet műkincsvagyonát hivatástudattal őrző múzeumok szembeállítása hamis ellentét.

A vidéki múzeumok közül két-három lehet érintett – tudtuk meg Kálnoki-Gyöngyössy Mártontól, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége elnökétől.

Hiller István volt kulturális miniszter, az MSZP szakpolitikusának tapasztalatai szerint az örökösök nagy része nem a tárgyat, hanem az értékét szeretné. Az érintett tárgykör összértékét 80 milliárd forintra becsüli. Azt, hogy mi a „nem minden kétséget kizáróan állami tulajdonú”, nehéz megítélni, mert a tárgyak változatos módon kerültek az állam tulajdonába. Szerinte a törvénymódosítás előtti jogszabály is lehetőséget adott a visszaszolgáltatásra, s a magyar állam érdekeinek is megfelelő volt, bár tény: nem konfliktus nélküli. De a mostani módosítás végrehajtása sem lesz az, s nagy hibát követ el az állam, ha nem törekszik a kérelmező minden kétséget kizáró jogosultságának bizonyítására. Tucatjával jelentkezhetnek ugyanis jogosulatlanok, ugyanakkor a jogos tulajdonosoknak vissza kell adni a múzeumokba került javaikat.

Földiák András, a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) elnöke a módosítás napirendre kerülése előtt nyílt levélben fogalmazta meg véleményét, miszerint a javaslat szakmailag nem eléggé megalapozott, s az egész magyar műkincsállomány legértékesebb darabjait veszélyezteti. Felsorolhatatlanul sok nehézséget okozhat, hogyan került a tárgy állami tulajdonba, történt-e kártérítés, ki a jogos örökös, mennyibe került a művek restaurálása, tudományos feldolgozása és milyen egyéb ráfordítás növelte jelentősen a műtárgy értékét.

New York-i bizottság

A Ronald S. Lauder elnökletével létrehozott Commission for Art Recovery (Műtárgy-visszaszerzési Bizottság) ügyvivője, Charles Goldstein szerint a törvénymódosítás erős eszköz, hogy a kormány végrehajtsa az 1998-as New York-i konferencia vállalásait, vagyis hogy elkészítteti a múzeumok bizonytalan jogállású tárgyainak listáját, s azokat visszaadja jogos tulajdonosaiknak. Mivel a tulajdonosok bizonyítékai sok esetben elvesztek, a bírósági út nehezen járható. A rendelkezés megkönnyíti javaik visszaszerzését.

A Sigray család még bírósági úton kapta vissza tulajdonát