A világégés után három elbeszélését filmesítették meg: 1957-ben a Bakaruhában címűt, 1977-ben A vöröslámpás házból született Egy erkölcsös éjszakát, 1996-ban pedig a Razzia az Aranyszarvasban került sorra. Most először forgattak animációt egy rövidebb novellájából, A jókedvű örmény temetéséből a Kecskemétfilm Stúdióban Szilágyi Varga Zoltán rendezésében.

Kilenc évet vajúdtak ezzel, meséli Mikulás Ferenc producer, a stúdió vezetője, mert nem sikerült elég pénzt szerezni hozzá. Az „elég” itt több mint százmillió forintot jelent. Végül a világhálós erotikus szolgáltatásairól elhíresült Gattyán György cége, a Docler Holding szállt be a munka finanszírozásába, így tudták befejezni. (A Docler immár kulturális mecenatúrájáról is közismert, a cégnél támogatják a hazai animációt is, pénzelték a többi között a 100 részes Magyar Népmesék-sorozat utolsó 11 epizódját.) A producer fájlalja, hogy a közszolgálati televízió nem társult partnerként a produkcióhoz, amelynek képes forgatókönyve fesztiválnagydíjat nyert 2005-ben Annecyban, a világ animációs fővárosában. Ezért a bemutatásról sincs tévés szerződés. A csaknem félórás mű egyelőre nemzetközi fesztiválokon fog szerepelni, először az amerikai Sundance-on. Itthon eddig Kecskeméten és Budapesten láthatták egy-egy alkalommal az érdeklődők.

Mozzanatról mozzanatra kézzel rajzolták és színezték ki, majd vitték számítógépre a filmet. Az aprólékos, a népi élet sok részletét láttató mű nem akciódús dramaturgiát követ, az író meséjének lassabb folyásához igazodik. Az örmény, aki Erdélyben utazó borkereskedő, a történet szerint arról híres, hogy szeret időt múlatni, eliszogatni, eldanolgatni ahol éppen van, és előfordul, hogy akár egy egész napot késik a következő üzletkötésről. S amikor a sok szivar, bor és fárasztó utazás miatt egyszer csak megüti a guta, még a temetését is lekési, mert a hóviharban megreked a koporsóját szállító vonat. De a sztori, ha egyáltalán sztoriról beszélhetünk, nem is ez, hanem, hogy a szerteszét szóródott népes családja a temetésre összegyülekezve egy hosszú estét és éjszakát kénytelen várakozni, felidézve közben a megboldogult emlékét, dalait. A gyász óráiban egyre jobban érzik magukat így együtt, ahogy még soha nem ettek, ittak, adomáztak. Az örmény ilyen groteszk módon ajándékozza meg holtában rokonságát az összetartozás, a szeretet és az öröm érzetével.

Az Erdélyből származó rendezőt elsősorban az eseményfűzés tömörsége és a karakterek fogták meg a novellából, meg az író majdhogynem filmes dramaturgiája. Szinte a forma miatt nyúlt a szöveghez. Ő nemcsak hallomásból, hanem tapasztalatból is tudja, hogy Szamosújváron vagy Gyergyószentmiklóson még ma is élnek örmények, akik nemzedékeken keresztül igyekeztek beilleszkedni a befogadó közösségbe, de úgy, hogy közben a maguk kultúráját, hagyományait is megőrizték. Nem is annyira azt akarta láttatni a filmben, hogy mit csinál a címszereplő borkereskedő, mondja Szilágyi Varga, hanem azt a világot, amelyben élt. És amelyet az eredeti íráshoz képest új alakokkal is kibővített. Ezt a környezetet, a többkultúrájú Erdélyt idézi az összetett zenei szövet is, amelyet Melis László zeneszerző állított össze.

A novella értékes látványelemekkel gazdagodott a film révén, érdemes elolvasni, aztán újraolvasni, ha – remélhetőleg nemsokára – a mozgókép is látható lesz valamelyik tévécsatornán.

Részlet a filmből