Költészet a sapka mögött
2013-ban Budapesten a kúlság attribútumai közé az alábbiak tartoznak: bézbólsapka; kötött sapka; kapucni; a Madách tér; kisméretű, vicces nevű saját kutya; enyhe, nem zavaró baloldaliság; valamint az ölelkezős, az összetartozást és a nem kúl emberektől való szigorú elhatárolódást jelző gettópacsizási köszönésforma.
És újabban sajnos a slam poetry is.
Legalábbis ezt gondolom, amikor megérkezem a Trafóba, a II. Országos Egyéni Slam Poetry Bajnokság döntőjére. A terem zsúfolásig tele van, levegő nincs, huszonnyolc fok lehet, sokan mégis sapkát viselnek. Néhányan összébb húzzák magukat a székeken, vállukra súlyos kúlság nehezedik.
Ekkor azonban megjelenik a színpadon Szkárosi Endre, és elkezd teli torokból üvölteni. Nagyon jól csinálja, a nézőtéren döbbent csend, a levegőben Petőfi-parafrázisok repkednek vadul.
A bemelegítés után pedig érkezik Simon Márton, az első a huszonnégy slammerversenyző közül. A szöveg arról szól, hogy mi is az a slam, illetve arról, hogy mi nem. És itt rögtön kiderül, hogy a slam poetryt bármi körbelengheti, amíg a lényeg, azaz a szöveg olyan tartalmat hordoz, amelyre érdemes odafigyelni. Simon verse pontosan ilyen: elgondolkodtató, humoros, és nyelvileg is rendkívül jól kidolgozott. Ez pedig szinte megdöbbentő erővel hat a nézőre, aki napjait a mindent egyre inkább agyonnyomó vizualitásban és dizájndiktatúrában éli.
A Simon által magasra helyezett lécet azonban az este folyamán még sokan megugorják. A huszonnégy versenyzőből legalább tíz olyan van, aki nagyon jó. A többiek szövegében is van legalább egy jól eltalált gondolat, szójáték, érzés, észrevétel, és az egész este folyamán mindössze egyetlenegy slammer akad, aki vállalhatatlanul gyenge szöveget írt.
A bajnokság számos pozitívumainak egyike a slammer-lányok jelenléte. Erősen megcáfolják ugyanis azt a régi berögződést, hogy költészeti esteken a szép csajok szerepe kizárólag az okos hímekre vetett, biztató és mély pillantásokban nyilvánulhat meg. Tolnai Eszter egy depressziós és hiperaktív nő szempontjából mondja el vakrandisztoriját, míg Kemény Zsófi az irodalmi gyerek életének nehézségeiről ad elő három percben, hihetetlenül szórakoztató módon mesélve az egymást részegen kurvaanyázó magyar írókról. De az est női főszereplője ezúttal a Kolozsvárról érkező Győrfi Kata, aki az „akut párzási pánik” kifejezésre felépített szövegével a slamet egy egészen személyes, velejéig őszinte ösvényre tereli.
Közhely, hogy a művészet akkor jó, ha őszinte, de aki már végignézett néhány kortárs művészeti kínlódást, pontosan tudja, hogy mekkora értéke van egy modoroskodás nélkül végigmondott mondatnak. Győrfi előadása a magányról és az átverésről pontosan ilyen, akárcsak a döntőbe jutó Basch Péter már-már stand-up jellegű sztorizása arról, hogy milyen dolog kövérnek lenni. Vagy éppen utolsónak.
Horváth Kristóf Baschhoz hasonlóan az elgondolkodtatás és a humor eszközeit alkalmazza szövegeiben. Az elsőben a félig roma Horváth egyszerre szól be a Jobbiknak és a magukat divatból liberálisnak hazudó belvárosi prédikátoroknak, a másodikból pedig megtudhatjuk, hogy mire jó a málnás óvszer.
A legnagyobb hatású darabot azonban Süveg Márk Saiid adja elő. A történet egy deportálás krónikája, melyet egy elhurcolt zsidó szemszögéből hallunk. A szavakból, gesztusokból és csendekből megkomponált performance után közönség és zsűri egyaránt mereven bámul maga elé a semmibe, és el is kell telnie negyedórának és két fellépőnek ahhoz, hogy valahogy kikecmeregjenek a katarzisból. A 2012-es slampoetry-bajnokság győztese a döntőben aztán már rögtönzött művet ad elő. A nagyjából tíz perc alatt megírt, a kollégáknak köszönetet nyilvánító és az okoskodó újságírókat szolidan gyalázó szöveg egyértelmű bizonyítéka annak, amit a teremben már mindenki tudott: Magyarországon jelenleg senki nem ír jobban slamet Süveg Márknál. És őszintébben sem.
A Trafóban tehát kiderült, hogy a slam a sok sapka és gettópacsizás ellenére sem feltétlenül kúl. Viszont lehet őszinte, és még mondanivalója is van.
És nagyon jó, hogy van.
Lebonyolítás és díjazottak
Október elején rendezték a selejtezőket az idei bajnokságra.
A háromnapos, hatfordulós versenysorozaton közel 150 slammer versengett a döntőbe jutásért.
Etaponként négy-négy slammer csatlakozhatott tehát az Erdélyi Slambajnokság győzteséhez, André Ferenchez, aki selejtező nélkül indulhatott a versenyen.
A Trafóban rendezett finálén Bencsik Ádám Ponza, Keszég László és Ladik Katalin mellé ketten csatlakoztak a közönség soraiból, összesen öt ítész pontjain múlt tehát a végeredmény.
A tavalyi bajnok, Süveg Márk Saiid az idén is győzedelmeskedett 58,8 ponttal. Második helyen Basch Péter végzett 58,7 ponttal, a bronz Horváth Kristóf Színész Bobnak csillog, aki ugyancsak 58,7 pontot szerzett, negyedik lett Csider István Zoltán (lapunk munkatársa) 58,5 ponttal, Tengler Gergely 58,1 pontja pedig ötödik helyet ért. A közönségdíjas Simon Márton lett, a zsűri különdíját Győrfi Kata nyerte el.
