Vagy legalábbis annak szolgált volna. Mert az új korong első fele egészen jó, egymás után jönnek a dallamos, az első hallásra is könnyen megjegyezhető darabok. Nem is tudom hirtelen, hogy a címadó dal, vagy az ironikus felütéssel indító Too Many Friends, netán a Scene of Crime tetszik-e jobban. A billentyű egészen jól illeszkedik Molkóék világába, cseppet sem üt emiatt a Coldplayre vagy a Queenre a hangzás.

A hazai devizahitelesek is örülhetnek, hiszen a Rob the Bank című darabban akár valamiféle indulót is üdvözölhetnek, amit majd könnyen lehet harsogni a hazai hitelintézetek előtt. A Hold On To Me tagja még az egész dinamikus első résznek, amely kissé jellegtelenebb, de hát a szívnek is meg kell adni, ami jár neki. A Million Little Pieces esetében sem gyanakszunk még, úgy hisszük, hogy kitart az első rész lendülete, de nem, innen valahogy lejtmenetbe kapcsol át az egész, hogy két, a szokottnál is hosszabb, ám cseppet sem fajsúlyos dalban érjük el a mélypontot.

A Begin the End amolyan U2-s utánérzés, hosszan elnyúlva, a Bosco pedig a Részegen ki visz majd haza, illetve a Te majd kézen fogsz és hazavetsz című honi alapvetések angol verziója, csak balladában. Mindent egybevetve nem rossz és nem jó a Placebo hetedik sorlemeze. Hallhatóan nem volt már annyi kraft bennünk, hogy a Battle For The Sun érdemeit továbbvigyék, de az útról sem akartak egészen letérni. Ez egy baráti, könnyen dúdolható album, amelyből hiányzik a korábbi karcosság. Kézen fog, hazatámogat, s talán még be is takar.