2010-ben szemtanúi lehettünk a szegedi Móra Ferenc Múzeumban berendezett állandó kiállítás végóráinak: tizenkilenc évet élt, mire egy új léphetett a helyére. A régi tárlat – ahogy a többi, hasonló korú – azt a szemléletmódot tükrözte, miszerint dolgos népünk tárgykultúrájának és szokásrendszerének fejlődését legfeljebb a XX. század első harmadáig érdemes követni, a modernizáció és a polgárosodás miatt ugyanis nagyjából ekkorra tűntek el a sajátkezű paraszti tárgyak és eszközök – ami azután készült, azt az etnográfusoknak nem tisztük se gyűjteni, se bemutatni. A szemléletváltásra a nyolcvanas évekig kellett várni, az ún. változásvizsgálat trendszerű megjelenéséig – ennek keretében azt kutatták és mutatták be, mi tűnt el és mi bukkant fel tárgy- és szokáskultúránkból/ban az elmúlt évtizedekben –, a nagy fordulat pedig szűk húsz éve következett be, amikor a szakmának már egy egészen széles köre vallotta: a közelebbi múlt, sőt a jelen is tanulságos, ráadásul a közönséget is érdekli – összegzett a múzeum osztályvezetője, Bárkányi Ildikó etnográfus.

De mit is tud az új szegedi tárlat? A Szöged hírös város – Újrahasznosítható hagyományaink című kiállítás alcímével azt sugallja, hogy a (mai szóval) környezettudatos életmód, az igényes kézműipar és a népművészet kiérlelt elemei alkalmasak lehetnek mai világunk élhetővé tételére is. A tárlat elsősorban a fiataloknak szól, ezért éltek a multimédiás lehetőségekkel is, sőt a látványtervet fiatal grafikusok tervezték. Mindent bedobtak tehát, de még ez a kiállítás sem az és olyan, amit eredetileg szerettek volna.

Bárkányi Ildikó elmondta: a produkciót valamivel több mint harminc millió forintból hozták létre (az állami Alfa pályázatnak köszönhetően), ám az eredeti terv költségvetése ennek csaknem a duplája volt. Azt azonban a minisztérium és a fenntartó önkormányzat elvetette. És az is tény, hogy a látogatók egy – habár – kisebb része még mindig hiányolja a hagyományos, bábukkal berendezett paraszt enteriőröket és a korábbi kiállítás népművészeti tárgyait. De ők is megkapják, amit szeretnének: 2011-ben megnyitották a földszinti látványtárat, ahol 250 négyzetméteren 3000 műtárgyat láthatnak a hagyományos tálalást kedvelők.

Egy másik etnográfus, a Néprajzi Múzeumot tizenöt éven át vezető Fejős Zoltán rámutatott: a sok nehézség mellett, elsősorban az említett Alfa programnak köszönhetően a 2000-es évek második felében szerencsére számos helyen megújultak a kiállítások. Az rendezők többnyire a megszokott úton járnak, de olyan innovatív megoldás is készült, mint Veszprémben, ahol sikerült közelíteni egymáshoz az egyes gyűjteményeket, ezáltal a múlt nem esett darabjaira és muzeológiai szakágakra. Így a hely történetéről egységes képet alkottak, amely sokkal emberközelibb is lett. A szegediek installációja, grafikai megoldásai is ilyenek – mondta, hozzátéve: ott eleve sem lehetett volna a gyűjteményeket úgy összehozni, mint Veszprémben, mert a történeti anyag más épületben van.

Ami a Néprajzi Múzeumot illeti, ott elsősorban az időszakos kiállításokon próbáltak ki meglehetősen sokféle megoldást a történeti anyag megszólaltatására, vagy a mai mindennapok izgalmas vonásainak megmutatására. Ilyen volt például a közönség élénk érdeklődése által kísért, hétköznapi műanyagtárgyakat felvonultató tárlat. – Az 1991 óta koncepciójában változatlan, csak néhányszor frissített állandó kiállítás a múlt öröksége – szögezte le Fejős. Szerinte elsősorban az épület miatt nem sikerült a megújításhoz szükséges pénzt megszerezni. – Az országos múzeumok állandó kiállításainak megújításához nem állt rendelkezésre az Alfa programhoz hasonló konstrukció, pedig igencsak szükség lenne rá – tette hozzá. Kérdésünkre, mitől lesz korszerű egy néprajzi kiállítás, úgy fogalmazott: látni kell és belátni, hogy a múzeumi kiállítás egy önálló műfaj, egészen más, mint a puszta ismeretterjesztés, vagy ellenkezőleg, a tudományos értekezés. Habár az állandó kiállítás eleve konzervatív műfaj, hosszabb időre szóló látványosság, így a kísérletezésre, útkeresésre valószínűleg az időszaki kiállítások az alkalmasabbak.

Egyébként – tette hozzá Fejős – a nemzetközi muzeológiában régóta téma: szükség van-e tíz, húsz évre vagy még hosszabb időre szóló kiállításokra. A szakma egy része úgy látja, jó megoldás lehet, ha legfeljebb két-háromévesre tervezett, rugalmasan változtatható témájú tárlatokban gondolkodnának. A kulturális szektort érintő anyagi gondok azonban e téren nem sok jóval kecsegtetnek.

Kép a néprajzoshoz: a szegedi kiállítás (Móra Ferenc Múzeum)