Mesterek és növendékek Mesterek és növendékek

A dzsessz tanszék évről évre bizonyítja, hogy e „szabad zenei stílus” tanítható és számon is kérhető, méghozzá elmélyült szakmai alapokon. Így válik a Zeneakadémia a nemzetközi nívó egyik zálogává. Aki nem hiszi, járjon utána egy novemberi estén, a Liszt Ferenc téren.

Bár a műfaj gyökerei Afrikához és Amerikához kötődnek, Európa legyőzte a távolságot, sőt, a magyar dzsessz sem csak itthon világhírű. A legkomolyabb könnyű műfaj az Európában elsők között a zeneiskolai rendszerbe épített oktatásának is köszönheti a világ zenei életében elfoglalt pozícióját. Bár a hatvanas évek elején a hagyományostól eltérő zenei gondolkodás oktatásának ötlete ellenállást váltott ki, Gonda János vezetésével 1965-ben elindult az intézményesített dzsesszoktatás. A nagykorúsítás élharcosa a Zeneakadémia volt, az emancipációs folyamat a rendszerváltozás idején a főiskolai rangra emelt képzéssel záródott le.

November 20-án a nagyteremben régi és friss végzősök, tanszékvezető, egyetemi tanár és tanársegéd, művésztanár és növendékek adnak tanúbizonyságot arról, hogy megérte a szabad stílus felszabadulása. A koncerten Binder Károly, Berki Tamás, Oláh Kálmán, Babos Gyula, László Attila, Lattmann Béla alkotja a nagy öregek sorát. De a velük fellépő fiatalok – mások mellett a zongoristatehetség Tálas Áron – is öregbítik a magyar dzsessz hírnevét.

 

I!

11. 20.

KEZDÉS: 19.30

HELYSZÍN: Zeneakadémia (Budapest VI., Liszt Ferenc tér 8.)

CÍM: Élesben – A dzsessz tanszék

JEGYÁR: 1700–3900 Ft

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.