Azt hiszem, rájöttem. A Sztárban sztárt nézve nagyon úgy fest, hogy a TV2 és a mindenkori kormány agya egy rugóra jár. Hamarabb is eszembe juthatott volna ez, akkor most egy kicsivel több idegsejtem lenne, és a távirányító sem lenne millió apró darabban. A ceruzaelemeket eltakaró kis műanyag biszbaszt azóta sem találom.

Az új zenés-táncos produkció koncepciója igen nagy ívű, szeretném idézni: „12 hazai könnyűzenei Sztár – 6 férfi és 6 nő – nemzetközi legendák dalait adják elő a színpadon.” Betűhívileg. Tekintsünk most el attól, hogy a sztár egyelőre még nem tulajdonnév, az egyeztetés pedig nem fáj, jót tesz viszont a mondatoknak – inkább kérdezzük meg csendesen: mennyiben tekinthető nemzetközi legendának, mondjuk, Csipa? És Kiki? De Charlie, Máté Péter vagy Presser Gábor internacionális celebrity-státusza is minimum kétséges. Például az ő bőrükbe bújtak a „hazai könnyűzenei Sztárok”, akik közül a vitathatatlanul Sztár Nótár Maryt, vagy a még sokkal vitathatatlanabbul Sztár Bigát emelném ki most így elsőre, bár utóbbit valóban világhírességnek, Elton Johnnak öltöztették-sminkelték. A háttérbrigád erőfeszítései egyébként látványosak, látszik, hogy sok a meló az alanyokkal, sőt tulajdonképpen a szereplők is nyilván rengeteget dolgoznak ezen az egész ügyön, de hát mégiscsak felüti szöszi fejét a kérdés, hogy ez most komoly? Tényleg?

Az tényleg egy műsor 2013-ban, hogy aktuális/lefutott/soha be nem futó énekesek farsangolnak, egy látszatzsűri + a közönség meg hetente kiejt egyet közülük? Mit gondolnak vajon a TV2-nél a maguk életéről? Hogy ez teszi jobbá? Maguk ezt tényleg nézik? Nekem munka, de maguknak micsoda? Élvezetforrás? Ez? Nincs maguknak életük, vagy mi van?

Mivel nem tudom elhinni, hogy totálisan alkalmatlan emberekre bíznának a tulajdonosok egy ekkora céget, tudatosságot sejtek a háttérben. Véletlenül ugyanis elég nehéz obskúrusnak lenni. És éppen ez hozza közös nevezőre nálam a mindenkori kormányt és a magyar kertévét. Az előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból elkövetett népbutítás. A tudatos cinizmus, a gátlástalanság. Hogy annyi hülyeséget csinálnak sorozatban, hogy ez egy idő után alapértelmezett lesz, napi gyakorlat, a választó/néző immunrendszere már nem is jelzi, hogy baj van, heló. Hogy ez, vagyis a belterjes, piti, bénáskodó, üresen jópofáskodó semmi lesz a normális.

Győzni fognak.

Már győztek is.