A napokban Punga címmel nyílt kiállítás az óbudai Amadeus Alkotóház ama TÁR elnevezésű kiállító helyiségében, ahol hamar megtudjuk, hogy a punga a román nyelvben zacskót, nejlon bevásárlószatyrot jelent. Kiderül, ez a tárgy azért áll ennek a kortárs képzőművészeti kiállításnak a fókuszában, mert bár egyszerűnek, jelentéktelennek tűnik, használata, számos megjelenési formája temérdek gondolatot vet fel.

Ahogy azt K. Horváth Zsolt társadalomtörténész, kritikus a kiállítás megnyitóján megjegyezte, a punga, azaz a szatyor nem egyszerűen tárgy (használati-, esztétikai értékkel bíró, netán műtárgy), hanem sorsszerűség. És az sem véletlen, fogalmazott K. Horváth, hogy megnevezésére színes nyelvi kompozíciók állnak rendelkezésünkre.

Csak találomra: szatyor, szütyő, tatyó, cekker, pakk, motyó, tasak, tarisznya, batyu, tasi, zacskó. Ez a nyelvi gazdagság ugyanis a zacskó használatának sokszínűségét jelzi. És K. Horváthnak igaza van. A zacskó az identitás egyik lakmuszpapírja.

Olyan tárgy, amely éppúgy kifejezi használója vágyait, mint lehetőségeit, világban elfoglalt vagy elfoglalni szándékozott helyét. A világmárkát hirdető, a díszes vagy a szakadt, koszlott zacskó lényegében öndefiniál, és működésbe hozza az elismerés, a közöny vagy a szánalom erőit. Mutasd a pungádat, megmondom, ki vagy! Esetleg: ki szeretnél lenni.

Az Amadeus Művészeti Alapítvány és a cARTc space and projects of contemporary art másodszor hirdetett pályázatot fiatal kurátorok számára, hogy közülük a tehetségesebbek a gyakorlatban is megtanulják, mit jelent egy kiállítás teljes körű megvalósítása. Amikor a kiállítóteremben egy hiányzó szög vagy kiégett villanykörte pótlása éppen olyan fontos, mint a műalkotások válogatására, szerkesztésére vonatkozó magasztos elképzelések. A mostani tárlat megtervezésének és megvalósításának lehetőségét Gadó Flóra és Molnár Tamás nyerte el.

– Az érdekelt minket, hogy mikroszinten miképpen jelennek meg a generációs és társadalmi különbségek. Ennek megmutatására jó példák a szatyor és az öltözködés reprezentációs kérdései – mondják a fiatal kurátorok, és elképzelésük igazolására kitűnő kortárs képzőművészek alkotásait hívták segítségül. Az amaTáR-ban látható művészeti munkák persze nem nélkülözik az iróniát sem. A szatyrok egyfelől Szabó Eszter akvarelljein, akverelljeiből készített video-loopjain jelennek meg, mint emberi szöszmörgések tárgyai, aktuálisan cipelt fontos kellékeink rejtekhelyei.

Láthatjuk aztán Födő Gábor, a kereskedelmi forgalomban kapható, csúnya, csíkos szatyrait is, amelyre a művész szatyrokról készített linóleummetszeteket nyomtatott. E témakörben még Koronczi Endre 100 talált szentlélek című munkáját is megnézhetjük, amely utcán sodródó nejlonzacskókról készített fotográfiák gigantikus tablója. Ám, aki kicsit behatóbban ismeri Koronczi munkáit, talán azt is tudja: a képen látható zacskókból Koronczi Endre tavasszal Probuter Park címmel nagyinstallációt készített, amelyet a Kiscelli Múzeumban mutatott be.

Annak a kiállításnak kapcsán pedig egy szellemes „tudományos kutatásba” is kezdett, amelynek során megállapította, hogy az utcán sodródó, könnyű nejlonzacskók lényegében egy új, városi faj egyedei, ezeket a fajokat pedig a velük kapcsolatos sajátosságok, szabályszerűségek és szabálytalanságok felismerése után rendszertanilag is kategorizálni lehet. – A sodródó, könnyű nejlonzacskók látványa engem hihetetlenül lenyűgöz – mondja Koronczi. – Amikor szállnak a szélben, az számomra maga a szabadságról szóló, gyönyörűen koreografált, soha nem ismétlődő tánc.

A kiállítás másik fókuszpontja az öltözködés, amely ugyancsak élesen mutatja az egyes társadalmi csoportok, és a generációk közötti egyre erősebb elkülönülést, egyre mélyülő szakadékot. Erről a kérdésről gondolkodik Hecker Péter Anyuék a zöldben című festménye, amely padon ülő párt ábrázol, szigorúan nyaktól lefelé, mai stílusban, viszont az öltözködés néhány évtizeddel ezelőtti ügyetlen kellékeit megidézve. Papucsot, flanelinget, hasonlókat.

És ugyancsak az öltözködésről gondolkodik Szabó Klára Petra is, aki előbb akvarelleken az öltöztető játékok stílusában mutat meg néhány ruhadarabot, amit aztán egy videoanimáció segítségével cserélget is egy modellen. Másik sorozatán pedig a ruhákon olvasható feliratokra, és azok üzenetére koncentrál. Mi pedig mindezek kapcsán elgondolkodhatunk arról, miféle kellékek segítségével mutatkozunk be az utcán nap mint nap a szembejövőknek.