Kulturálismunkaprogram

Kulturális közfoglalkoztatási programot indított november elsején az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) égisze alatt működő Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) a Belügyminisztérium közreműködésével. A hat hónapos mintaprojekt részleteibe tegnap avatták be a sajtót.

Mint megtudhattuk, a programban hozzávetőleg négyezren vesznek részt, ebből 134 asszisztensként, 160-an pedig területi koordinátorként dolgoznak majd. A közfoglalkoztatottak az NMI-vel kapcsolatba lépett, nagyjából kétezer partnerszervezetnél – közművelődési egységeknél, civil szervezeteknél, könyvtárakban, múzeumokban, történelmi egyházaknál, önkormányzatoknál kapnak munkát. A programhoz az összes megye csatlakozott, a résztvevő városok, falvak száma megközelíti az 1300-at – a projektben tehát minden harmadik település érintett lesz. Az ún. „értékteremtő közmunka” minden esetben nyolcórás állást jelent; az elvárás szerint legalább érettségivel rendelkező közmunkások és asszisztensek javadalmazása bruttó96 800, akoordinátoroké 106 480 forint lesz. A programra – amelynek a remények szerint lesz folytatása – 2,5 milliárd forintot szán a kormányzat. A résztvevők negyvenórás képzésen vesznek rész, amelyen mindenekelőtt a kapcsolatteremtéshez szükséges kommunikációs ismereteket, készségeket igyekeznek elsajátítani – hangzott el.

Az Emmi kultúráért felelős államtitkára, Halász János kiemelte: az újító szándékú kezdeményezés tágabban vett célja az értékteremtés és a nemzeti értékőrzés. A szűkebben vett misszió az állás nélkül maradtak helyzetbe hozása, hogy később az elsődleges munkaerőpiacon is megtalálják a helyüket, ugyanakkor a projekt a korábban kulturális területen dolgozó állásnélkülieknek is lehetőség: felfrissíthetik tudásukat. A küldetés része a helyi kulturális ellátó szervezetek, a helyi közösségek megerősítése, amelynek következményeképpen a helyi gazdasági mutatók is javulni fognak. A BM közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára, Hoffmann Imre emlékeztetett, hogy a mostani programnak voltak előzményei, számos képzett állástalant vontak be a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) és az MTVA digitalizálási, archiválási munkáiba, valamint különféle kulturális és természeti értékek gyűjtésébe – és igen jók voltak a tapasztalatok. Véleménye szerint az áprilisig tartó mintaprojekt a legtöbbet azokon a hátrányos helyzetű településeken segíthet, ahol a közösségek atomjaikra hullottak (az érintett 1263 település közül 442 hátrányos helyzetű). Az NMI főigazgatója, Závogyán Magdolna kiemelte: a programot kidolgozó intézet egyfajta animátorként, módszertani irányítóként vesz részt a vállalkozásban, a konkrét helyi igényekhez igazodva.

Hogy egészen pontosan miféle munkát végez majd a 3706 kulturális közfoglalkoztatott, az MTI és lapunk kérdésére néhány példával reagáltak a sajtót tájékoztatók. Halász úgy látja, hogy komoly szerepet játszhatnak a bezárt művelődési házak újjáélesztésében, a helyi kulturális és közösségi programok szervezésében, részt vehetnek az ugyancsak kulturális célú kiadványok szerkesztésében, de segítséget jelenthetnek akár múzeumpedagógiai foglalkozások megrendezésében is. Az összejövetelen ugyancsak részt vevő Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója bejelentette: hozzájuk tizenhat ember érkezik, akikre elsősorban a digitalizálásban és az archiválásban számítanak, de lesz, akire a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban bíznak adminisztratív munkát.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.