Grafikailag értelmezett Örkény
Hogy értsük, mi is a szándék, a legjobb, ha megnézzük, hogyan vezeti fel a tárlatot maga az alkotó: „Hivatásos betűmániás vagyok. Azt szeretném, hogy minél több vizuális örömforrás kerüljön az emberek szeme elé. Hálás dolog betűkkel foglalkozni, hiszen ott vannak mindenütt: tejesdobozon, újságban, buszon, óriásplakáton és paradicsomlevesben egyaránt. Mégis kevés figyelmet fordítunk rájuk. A kiállítás célja egyrészt Örkény soha el nem múló aktualitásának hangsúlyozása, másrészt megmutatni, hogy menynyi lehetőséget rejt magában csak a betűkkel való játék.” Meg lett mutatva.
Minden megtanulható
Váraljai az Üzenet palackban (kihalásztatott a Csendes-óceánból) című novellával nyit, bár attól függ, honnan nézzük. A hajótörött Becze Benedek a déli szélesség 17., a nyugati hosszúság 151. fokánál egészen véletlenül rájött arra, hogy ha a két karját előrelöki, és mintha evezne, hátracsapja, a lábát pedig, ahogy a békák ugrálnak, széjjelrúgja, akkor, ahelyett hogy ő is elmerülne, és a vízbe fulladna, a felszínen bírja tartani magát.
Az alkotó a megejtő történetet egy zöld hullámokon ringatózó öblösüvegbe csorgatta bele. Ebben sok nehézség nincs, nem úgy, mint a Biciklizni tanul a pápa című opust tekintve, amelynek betűelrendezése szerint a pápa – aki, ugye, orvosi tanácsra minden reggel háromszor körbekerékpározza a Szent Péter teret – a vártnál bonyolultabb spirálokat ír le; tényleg jó móka végigfutni a szövegen, bár a műélvezet egy kicsit megviseli is a gyengécskébb nyakizomzatot.
Fontos a kötőszó
Hasonlóan szórakoztató látványt nyújt Wolfné sztorija, aki „kicsavarja a papírt az írógépből, új lapokat vesz elő, közibük rakja az indigót és ír”, folyton csak ír, amúgy pedig „húsz éve van a vállalatnál, hideget ebédel, egyedül lakik.” A művész itt jó öreg mechanikusírógép-betűket használ, és a végére, hogy a maga módján is segítsen Örkénynek – „jegyezzük meg: Wolfné, Wolfné, Wolfné” –, úgy felnagyítja, a nevet, hogy egy lőtér túlvégéről is simán el lehetne olvasni.
A bemutatott művek közül legszemélyesebb kedvencem ennek az Örkény-álhírnek az örvén készült: „Nem kell többé olvasni! Fáradság, szemrontás nélkül művelődhetünk, amióta sikerült a világirodalom remekeit végbélkúpformába önteni. Proust, Kafka, Joyce és más nehezen emészthető írók a bélcsatornából húsz perc alatt felszívódnak. Magyar találmány! Balzac összes művei tiszta kakaóvajból, hat kúpot tartalmazó ízléses ajándékdobozban! Csak minálunk! Sehol másutt”. Váraljai Viktória vett ugyanis egy női körvonalat (eszerint inkább a nők választják a könnyebb ellenállást?), és a szöveget amannak kanyargós bélrendszerévé alakította.
Hasonló találat egy másik álhír tálalása, az „Ágyában dohányzott borsodbányai lakásán Haris Márton vájár. Miután végigszívta cigarettáját, lámpát oltott, falnak fordult és elaludt”, az alkotó pontosan ráérzett, hol van a történet voltaképpeni csúcspontja, tudniillik az „és” kötőszónál, amelyet alaposan felnagyított és megsokszorozott.
Gyászoló külföld
De van a tranzitban egy opus, amelyet akár aktuálpolitikai üzenetként is értelmezhetünk, ha akarunk (ha nem, nem), jelesül „Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy jóságos életének 89. évében elhunyt özv. Varga Domokosné szül. Krása Johanna. Gyászolják leányai vejei, unokái, úgy mint Mrs. Jack Kaye, Dorothy, Christopher, Allan és Jack Jr., valamint Frau Magda Rüdiger Horst, Annemarie, Walter, Joana, Escludios Perez és a dédunoka: Pepe”. A vélhetően nem egészen jókedvében idegenbe szakadt család gyászjelentése komor keresztbe foglaltatott.
Ötletes Örkény A termelés zavartalanul folyik című továbbgondolt viccéből született plakát is, csak hogy tudjuk miről van szó: – Halló, gépterem / Skultéti, jelentkezem / Mennyi, Skultéti? / Harminchárom. / Mi harminchárom? / Mi mennyi, főmérnök úr? /Az, ami harminchárom. /Nem annyinak kellett volna lennie? / Mindegy, Skultéti, csak csinálják tovább.” Úgy vettem ki, hogy Váraljai Viktória az alkalmazott megoldással, tehát a szavanként változó betűméretekkel fogta meg a lényeget, azaz, hogy a beszélgetők mennyire, de mennyire nincsenek egyazon hullámhosszon.
Végül, de nem utolsósorban ott van másik kedvencem, az Állatvédő egyesület közleménye, amely így szól: „Elnökségünk hosszú harcainak eredményeképpen végre felépült, és megkezdte működését a Nyúlpörkölt- és Hallevesgyár új üzemrészlege, a Dobozbontó. Itt a frissen elkészült konzerveket újra kinyitják, s a levükből kiszedett nyúldarabokból, illetve halszeletekből, helyreállítják az eredeti állatot, melyet aztán, lelőhelyére szállítva, szabadon bocsátanak. Köszönet a pörköltgyár igazgatóságának, mely annyi visszaélés és vita után végre helyesen értelmezi a humanizmust!” A tipográfus fogta magát és az utolsó szót jól ellökte a szövegtesttől, óriásira nagyította és alaposan megtépázta. Az üzenet fényes korunkban gyakorlatilag értelmezhetetlen.
FEKETE ZÖLD FEHÉR
Váraljai Viktória munkái – amelyek egy része, jóval kisebb méretben korábban az Akváriumban (szül.: Gödör) már láthatók voltak, egytől egyig és mindössze három szín felhasználásával, tehát feketével, zölddel plusz fehérrel készültek. Természetesen feltettük a szemtelen kérdést, hogy vajon nem a nyomdai költségeken óhajtott-e ezzel spórolni, de azt mondta: egyáltalán nem. A színek egységével azt akarta sugallni, hogy összetartozó darabokról, tehát egy sorozatról van szó.
I!
BEZÁR: 11. 12.
HELYSZÍN: Tranzit Art Café (Budapest XI. Bukarest u., a volt buszpályaudvar a Kosztolányi Dezső térnél)
CÍM: 9 perc - Örkény István egypercesei tipografikus plakátokon Váraljai Viktória kiállítása
BELÉPÉS: ingyenes