Bartókkal a Szimplában, Elvisszel az éjszakában
A YouTube-on van egy kisfilm, amelyben arról mesél, hogy sorra járja azokat az éttermeket, ahol még cigányzenekarok lépnek fel. S hogy tőlük és a dzsesszegyüttesektől nagyon sokat tanult, ami a zenei együttműködést illeti. Az ember azt gondolná, hogy egy adott zenemű előadását együtt kidolgozni egészen más dolog, mint egymást figyelve improvizálni.
Nem annyira más. A vonósnégyes nagyon szabad műfaj, eredetileg házi örömzenélésre szolgál, és ahogy figyelni kell benne egymás kezdeményezéseire, az nagyon hasonlít arra, ahogy egy dzsesszzenész követ egy improvizációt. Egy cigányzenekarban is mindenki azonnal válaszol arra, amit a prímás vagy a szólózó klarinétos, cimbalmos csinál.
A Kelemen Vonósnégyes háromnegyede családi körből került ki, gyerekként is együtt játszottak, úgy nőttek fel. Ön a kvartett egyetlen tagja, akit már ők választottak. Hogyan?
Volt egy sorozat a Magyar Rádió Márványtermében. Mesterek és tanítványok játszottak együtt. Pont velem játszottak, pont vonósnégyest, és ez mindegyikünknek nagyon tetszett. Rögtön kiderült, hogy egyféle zenei ízlésünk van, és amiben mégsem egyezik, abban is egymásra tudunk hangolódni. Miután kiderült, hogy nagyon szeretünk együtt játszani, adódott, hogy jó lenne versenyekre menni. Azonnal néztem, mikor vannak az időpontok. Jókor voltak, így aztán jöttek a sikerek is.
Adott egy fiatal művész, akinek a külvilág gyerekkorától visszajelzi, hogy sokra hivatott. Szorosan kötődik a pályája a mesterekéhez, akik már sokat elértek. Ez nyilván nem szimmetrikus kapcsolat. A közös zenélésben való kreatív részvétel viszont emancipált kapcsolatot feltételez. Lehet ebben valami feszültség?
Van, de feloldódik. Kezdetben persze megvolt ez a tanár-tanítvány jellegű viszony, de ezt tényleg nem lehet sokáig fenntartani. Nyilván Kokas Dórival sem, ő sem lehet mindig az alapító kis húgocskája, akinek mindent megmondunk. Mindenkinek ki kell fejlesztenie a saját egyéniségét, érvényesíteni kell a saját ötleteit.
Van a másodhegedűsségnek sajátos lélektana?
Nem tudom, máshol van-e, de nálunk mindenesetre másképp van. Mi sokszor cserélgetjük a szerepeket. Nyilván legtöbbször Kelemen Barnabás játssza az elsőhegedű szólamát, de gyakran Kokas Katalin, és az is előfordul, hogy én. De nem is ez az igazi válasz a kérdésre, hanem az, hogy egy vonósnégyesben csak izgalmas szerepek vannak. Például azt lessük mindannyian a legmohóbban, hogy mikor játszhatjuk a brácsaszólamot, mert annál izgalmasabb kevés van. Másodhegedűsnek lenni pedig kifejezetten nagy és inspiráló kihívás. Gyakran monoton kíséretből előlépve kell azt a dallamot lejátszani, amelyet addig az elsőhegedűtől, a csellótól hallott a közönség. Mélyebb húrokon, kényelmetlenebb állásokban. Bartók vonósnégyeseiben például abszolút egyenlően vannak elosztva a nehézségek. A múltkor gyakoroltam otthon Bartók II. hegedűversenyét, és megállapítottam, hogy az V. vonósnégyes második hegedűszólama sem könnyebb.
A zeneművészet közönsége elöregszik, a zenei kultúra süllyed, az iskolai zeneoktatás pedig lassan elsorvad. Hogyan éli meg egy pályakezdő, hogy ilyen hanyatló pályát kezd?
Nehezen, de mind a négyünkben van küldetéstudat, hogy megéreztessük ennek a zenének az érdekességét, izgalmát. De hát persze, fáj, bosszant, hogy a kortársaim közül ezt olyan kevesen veszik észre.
És miként reagált a Szimpla Kert közönsége, amikor váratlanul kvartetteztek nekik?
Nagyon jól. Kifejezetten szerették. Bartók IV. vonósnégyesének utolsó tételét játszottuk. Ez eléggé barbár zene. Rövid, hangos, sok minden történik benne egyszerre. Attól tartok, hogy ha még eljátszottunk volna három lassú tételt Mozarttól, azt azért nehezen viselték volna el. Én egyébként mindenféle zenét szeretek és játszom. Könnyűzenei együttesben is érdekelt vagyok.
Valahol az interneten azt írják, hogy a kaposvári kamarazenei fesztivál gálaestjén Elvis-imitátorként is fellépett.
Imitátorként?! Ezt írják?! Ez hülyeség. Nagyon nem szeretem az egész imitátorságot, a beöltözést... Hogy én is olyan bohóc lennék, aki mások zsenialitását ilyen cikin másolja... Nem. Egy nagyon kedves cigányzenész barátommal és egy zseniális norvég bőgőssel előadtunk két Elvis-számot. Mindenki tudja, hogy én odavagyok érte, és lehet, hogy a hangom is kicsit hasonló jellegű, mint az övé. Ennyi.
A Kelemen Vonósnégyes
A formációt négy éve alakította meg a Zeneakadémia két fiatal docense két még fiatalabb növendékkel, és az átlagéletkoruk még mindig harminc alatt van. A két docens, a Kokas Katalin–Kelemen Barnabás hegedűs-brácsás házaspár korábban tömegével söpörte be a zenei versenyek díjait szólistaként, és most folytatták az elismerések gyűjtését a vonósnégyessel, amellyel pár év alatt körbekoncertezték a világot. Egészen rövid idő alatt jutottak egészen magasra: többek között megnyerték a pekingi vonósnégyesversenyt, amelynek zsűrijében a legtekintélyesebb kvartettek tagjai ülnek. A két növendék a csellista Kokas Dóra (Kokas Katalin húga), illetve a másodhegedűs, Homoki Gábor.
