Méghozzá, ahogy Adamkó Dávid galériavezető fogalmaz, nonprofit alapon, vagyis nem tagozódik be a műkereskedelembe, a működéshez szükséges pénzt a nemsoká beinduló kávézó hivatott előteremteni. A frissen nyílt kiállítótér már első, november 11-ig nyitva tartó tárlatával bizonyítja, hogy ez a művészeti ág is jócskán tartogat meglepetéseket. A földszinti, nagyobb kiállítótérben például a nemrég véget ért, egyébként hatodik alkalommal megrendezett Crosstalk Art Video Festival anyagát láthatjuk. Persze, újrarendezve.

Német Szilvi, a kiállítás egyik kurátora, aki egyben a fesztivál projektvezetője, azt mondja, nemcsak a galéria tölt be űrt – a Videospace nevű hely két éve megszűnt, azóta sem lépett a helyébe semmi, a C3 pedig inkább csak adatbázisként szolgál –, de maga a fesztivál is. A magyarországi mozgóképes programsorozatok között mindenképpen egyedülállónak tekinthető.

A Crosstalk Video Art Festivalra az idén 34 ország, egyebek mellett Malajzia, Kanada vagy India videósai küldtek műveket, néhány művészt „direktben” is felkértek az indulásra, így aztán több mint kétszáz alkotás érkezett a szervezőkhöz. Ebből alapos szűrés után mintegy hatvan egycsatornás videót láthatott a műfaj iránt érdeklődő közönség a Higgs Mező falai között, illetve egy másik válogatott videocsomagot a Toldi Moziban. A témát ezúttal sem jelölték meg a szervezők, mindössze a videók hosszát maximalizálták 15 percben.

– Nehéz meghúzni a határvonalat az experimentális rövidfilm és a videó között – magyarázza Német Szilvi a bejárattól balra található definíciófal létjogosultságát. Ezen az olvasható, hogyan határozzák meg egyes elméletalkotók – Jamesontól Böhringerig és Ken Russeltől Nam June Paikig – a műfajt: a szövegeket facebookos felhívás után küldték be a rajongók. Német szerint a laikusok számára az különböztetheti meg „a” filmtől „a” videót, hogy utóbbi szinte teljesen elhagyja a klasszikus filmes felépítés alkotóelemeit, nincs határozott dramaturgia vagy filmvégi csattanó.

Az intézményrendszerek is alapvetően különböznek. A film – a független is – mégiscsak része tud lenni a terjesztési szisztémának, a videó forgalmazásának nincs kialakult rendszere. És éppen ez, az őszinteség, az autenticitás, valamint a videó mint médium demokratikussága fogja meg a kurátort, és alkalmasint a közönségét is. Meg az, hogy a hasonló seregszemlék és tárlatok az alternatív megközelítéseket, a „mozgóképes máshogy gondolkodókat” engedik be a közösségi terekbe.

A demokrácia egy ilyen fesztivál, illetve kiállítás kapcsán persze csak mérsékelten játszik. Mert igaz ugyan, hogy ma már lényegében bárki készíthet videoműveket, aki birtokában van egy egyszerű, digitális felvételek készítésére alkalmas eszköznek – ott vannak például az okostelefonok –, s ezeket azonmód meg is mutathatja a nagyvilágnak a videomegosztó oldalakon, de a Crosstalk programjába csak alapos szakmai zsűrizés után lehetett bekerülni. A kurátor szerint a most látható művek afféle segédvonalak: kiderül belőlük, miféle trendek uralták az elmúlt három év videoművészetét.

A fikciós munkák mellett vannak dokumentarista, absztrakt, animációs, found footage, digitális trash, formalista, koncept, webkamerás, manipulált, low és high-tech művek is. A Higgs Mező galériáján négy hosszabb és aktuálisabb mű látható. A lenti részen, mondjuk úgy, két kiállítás. Az egyik Enrico Tomaselli összeállítása: az olasz kurátor felkért száz videoművészt, válasszanak egy-egy évet a XX. századból, s művükben reflektáljanak az adott esztendőre. A másik pedig a versenyprogram java, amelyben egy távirányító segítségével szörfözhet a látogató. Amikor kedvencei felől kérdezzük, Német Szilvi egyebek mellett Avishai Sivan izraeli művész munkáját emeli ki, aki egy rossz ízléssel megvert városvezetőn veri el a port, amikor a polgármester döntése nyomán az utcákra került, rettenetes küllemű köztéri szobrokat gúnyolja.

E problémakörben mozog a V. Fröhlich, O. Mlady, J. Simánek, V. Turner nevével fémjelzett cseh kollektíva videója is, mely egy Prága melletti bekötőútnál készült. Az éjszakát itt a város távoli fényei mellett egy ugyancsak túlvilágított, autóreklámos óriásplakát uralja. Közben pedig az út melletti, nagyméretű modernista szobor eltűnik a sötétség szövetében. A csoport tagjai viszont – teljesen illegálisan amúgy – felmásznak a plakát talapzatára, s elfordítják a reflektorokat, hogy a tacepao helyett a szoborra vetüljön a fény. Közkritika ez is a javából.

A vetített alkotások segédvonalak: kiderül belőlük, miféle trendek uralják a videoművészetet