A Margit körúti Átriumban Gergye Krisztián kitűnő Opera amoraléjában Tárnok Marica ad elő hatalmas Vidnyánszky-paródiát. A Radnóti Színházban a Mohácsi testvérek új darabjában ugyan Pongrácz Lászlónak hívják a Raplódi Nemzeti Színház álláshalmozó igazgatóját, de egyik-másik megnyilvánulásából a kritikáról, a függetlenekről nem nehéz felismerni, hogy az alakot a Nemzeti jelenlegi direktora is ihlette. Persze nyilván mások is, akik hasonló buzgalommal és színvonalon képviselik és alakítják az aktuális korszellemet.

Kováts Adél és Schneider Zoltán

Az előadás lényege mégsem a napi politikai természetű huzakodások mutogatása, pedig maga sztori is az életből vétetett. Hasonló hitegetés külföldi meghívással, hamis faxokkal, kitalált ígéretekkel néhány éve megesett egyik vidéki színházunkban. A történet persze annak is kiszámítható, aki nem is hallott erről. De nem is az eseménysor a fontos, hanem az értelmezése, ami sok apróságból áll össze: sok apró célzásból és találatból. Elöljáróban például, mielőtt még bármi történne, sokáig próbálják, pontosabban próbálják próbálni a Bánk bánt.

Kedvetlenül küzdenek a régi szöveg érthetetlen szavaival és mondataival éppúgy, mint a kényszeresen modernkedő rendezői elgondolással. Atelier-humor is lehetne, ahogy magában véve az is, ha nem ismerhetnénk a színészek rossz kedvében, fanyar utálkozásában, akadozó-akadékoskodó dolgozásában a magunk mindennapi tapasztalatára. Ebbe a kókadt-hervadt, olykor hisztériákkal és gyűlölködésekkel szabdalt közegbe gyalogol bele a politika, a felsőbbség, a hatalom magabiztos tudatlansággal és a helyezkedési kényszer félelem teli bizonytalanságával.

Akkor is ott lenne, ha nem élezné ki a viszonyokat, kapcsolatokat a szenzáció, a világsiker, a valószínűtlen meghívás. Ez csak sűríti, gyorsítja az eseményeket, plasztikusabbá teszi a jellemeket, a viselkedéseket. Ahogy az az esztétika nagykönyvében meg van írva. Mohácsi János rendezésében a Radnóti színészei jól működtetik a színházi gépezetet. Többen két szerepet is játszanak: színészt és közszereplőt. Gazsó György remekül illeszti össze az érzékeny-lázadó művészt a dilettánsan művészkedő portással, Kováts Adél a dörzsölt vezető színésznőt a naivitásig ostoba funkcionáriussal.

Szervét Tibor az alkoholista epizodistát és a rugalmasan erőszakos polgármestert teszi egymás mellé, Schneider Zoltán a kekeckedő szakmányszínészt a pártszolgálatba állt művészeti hatalmassággal váltogatja. Szávai Viktória a bizonytalanságát erőszakossággal kompenzáló rendezőt, Adorjáni Bálint a Bánk bán szerepét bohóckodva próbáló hősszínészt, Martin Márta a félénken okos súgót adja. Andruskó Marcella igyekvő fiatalt, Móga Piroska elvi strébert játszik. Rétfalvi Tamásnak maradt a mindig ironikusan mosolygó ügyelő. Pál András kényszerhajladozásokból és kényszeredett mosolyokból egészen különleges nyelvet dolgozott ki egy mai színigazgató és helyzete jellemzésére.

A címbeli csillagos ég nyilván a ma divatozó politikai sikerpropagandára is céloz. Az idősebbek persze Rákosi pajtás elvtárs buzdító ígéretét is beleemlékezhetik jó hatvan év távolából: határ a csillagos ég. Ez a mai világ, amelyet a színen láthatunk, folyton emlékeztet múltbeli magyar világokra. Horthy, Rákosi, Orbán magyar világában folytonosságot teremt a hatalmi handabanda és az alattvalói duzzogó alkalmazkodás, a képtelen ígéretek és a kiérdemelt csalódások váltakozása.

A közönséges szélhámosság is a visszájára fordul itt. Az előadás végén az egész hazugsághalmazt összehordó propagandista hölgy védekezése pompás vádbeszédbe torkollik. Logikája ugyan sántít, de Petrik Andrea csodás előadásában mintha csak maga Immanuel Kant szólna belőle, aki – mint tudjuk – a benne élő erkölcsi törvénnyel hozta összefüggésbe a csillagos eget.

Radnóti Miklós Színház