Divatfotók a legnagyobb mesterektől, extravagáns, malomkerék méretű csodák fátylakkal, tökéletesen sminkelt modelleken. Van egy kép, amelyik kilóg a sorból. A harmincas évek közepén az amerikai délen készült, Lousie Burrough-ról, a tízéves gyapotszedő kislányról. Louise fején a szalmakalap nem divatcikk, hanem a munkájához szükséges „védőruházat”, szeplős arcának pedig nincsen szüksége sminkre.

Úgy gyönyörű, ahogy van. A képet Walker Evans készítette, aki új minőséget hozott az amerikai fotográfia amúgy mozgalmas világába. „Nem vagyok trendi, nem érdekel a műtermi fényképezés, a fotó szépsége, de még az artisztikus szemcsézettség sem” – mondta. Evanst az amerikaiak élete, maguk az emberek, az őket körülvevő jellegzetes világ érdekelte. Már ismert fotósnak számított, amikor a harmincas években barátjával, az író-fenegyerek James Ageevel útnak indult dél felé.

A Fortune magazin számára készítettek riportokat a gazdasági válság által sújtott, a gyapotföldeken robotoló farmerekről. Kalandos úton kerültek kapcsolatba a mélyszegénységben élő Burrough családdal, beköltöztek hozzájuk, és Evans a ház minden egyes részletét, a család valamennyi tagját lefényképezte. A faház napszítta, külső deszkafalának erezetes textúrája jelenik meg a portrék háttereként. A fal előtt álló asszony, Mae Burrough éles pengévé összeszorított szája, aszimmetrikus arca mára ikonná vált (Alabama cotton tenant wife, 1936).

Ezek a képek olyan pontosak, olyan erővel hatnak ma is, mint amikor Móricz Zsigmond felolvasta egy alföldi napszámos heti étrendjét Gömbös Gyula miniszterelnöknek 1935-ben. A múzeumok is szeretik az évfordulókat, különösen azokat, amelyeken saját magukat ünnepelhetik. Ez nagyon is rendben van, hiszen egy-egy, a maga idejében korszaknyitó kiállítására nemcsak hogy büszke lehet az adott intézmény, hanem érdemes újra megrendezni őket. Hiszen a múzeum az emberi kultúra múltjának gondozója, és miért zárná ki ebből a múltból saját magát, azt ami vele, általa történt?

Ilyen jubileumi esemény zajlik a New York-i Museum of Modern Artban (MOMA). Újra látható az a 75 évvel ezelőtti kiállítás, amelyen a múzeum történetében első alkalommal egy fotográfust – Evanst –, önállóan, a saját művészete jogán állítottak ki. Itt szerepel Mae Burrough arcképe is. Evans sorra fényképezte az amerikai kisvárosok jellegzetes házait, a New York-i metró utasait és az éppen motorizálódó Amerikát. Talán szakmai nosztalgia, de fotósként érdekelte a falusi, kisvárosi fényképészek világa is. Az 1938-as kiállítás katalógusaként megjelent, rendkívül gondosan megtervezett album első két fotója idekalauzol el.

A New York-i „ötcentes fényképészet” vasredőnye lehúzva, a kis zománctábláról megtudjuk, a fotográfus közjegyzőként is működik (Licence Photo Studio, 1934). A másik képen egy kisvárosi műtermi kirakat telis-teli négyzethálóba rendezett tenyérnyi arcképpel, az előtte lévő üvegen a felirat: STUDIO (Penny picture display, 1936). Kedvenc témái közé tartoztak a falra felragasztott, de már hámlófélben lévő plakátok, amilyen a Torn Movie Poster (1930) című is. De ehhez már át kell sétálnunk a MOMA fő őszi attrakciójára, az America Modern című kiállításra, amelynek alcíme (Hoppertól O’Keeffe-ig) inkább képzőművészeti, mint fotográfiai kiállítást jelez. De a XX. század első felének amerikai művészetébe evidens módon, és egyenrangú médiumként tartoznak bele a fotóművészet csúcsai, közöttük Evans Torn Movie Posterje.

New York–Budapest

Walker Evans óriási életművet alkotott, a MOMA-beli kiállítás annak csak egy, bár igen fontos fejezetét mutatja be. A fotóművészet iránt érdeklődő budapestiek ezekben a hetekben kivételesen jó helyzetben vannak, a Mai Manó Házban Howard Greenberg amerikai galerista egyedülálló fotógyűjteményét nézhetik meg, köztük Evans képeit is. A kiállítás január 5-ig tart nyitva.

Museum of Modern Art, New York