Szürke a világ

2013-10-31

Tavaly lett volna százéves Ottlik Géza és Örkény István, az idén Weöres Sándor. Tényleg egyidősek voltak, egy korban éltek Albert Camus-val, a Nobel-díjas franciával?

Ha gyerekkoromra gondolok, éppen vége az iskolának, hétágra süt a nap, és nyár van, tündöklő nyár: a Weöres-versek világa. De akkoriban kapta Nobel-díját Albert Camus, és ha őt olvasom, minden feketének és fehérnek látszik. Nyilván a kor fotói és filmjei miatt nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy nála hiába süt az erős algériai nap. Pedig éppen azt nem lehet rá mondani, hogy történetei, figurái fekete-fehérek volnának. Egyszerű nyelv, egyszerű gondolkodás, igaz, de a kérdésre – mi az élet értelme? – nincsen egyszerű válasz.

A világ és a lélek szürkesége, ami a harmincas évektől az ötvenesek végéig tartó pályájáról megmarad az olvasóban. Az idegenség. A közöny, ahogy a nagy regény magyar címe mondja. Camus-től nehéz szabadulni,mert az olvasó nem szabadulhat saját magától. Főleg, hogy az író megfogalmazza helyette, amit nem tudott vagy nem mert.

A Nobel átvételekor úgy fogalmazott, hogy a művészet maga az újjászületés eszközeként sem tudja elhozni az igazságot és szabadságot. „De nélküle az újjászületés formátlan lenne, mondhatnánk, hogy létre sem jöhet.”

Nemrég nyílt kiállítás Ottlikról, Örkényről, Weöresről, most Camus-ről. A közvetlenül az I. világháború előtt született nemzedék új világképet alkotott, magyarjaink nem voltak egyedül, érdemes mindannyiuknak utánajárni.