Ki itt a normális egyáltalán?

2013-10-31 Tandem cirkusz interjú színház tv-magazin

A bohócság volt a fő téma. Mint kiderült, dr. Lalának – alias Balogh Lászlónak – és Bácskai Júliának sok köze van ehhez a szép és ősi foglalkozáshoz.

MAGAZIN: Mennyire pszicho, mennyire színház; illetve mennyire bohóc, meg mennyire doktor?

BÁCSKAI JÚLIA: Pszichológus vagyok, összeraktam a pszichológiából és a színházból a műfajt. Teljesen eredeti. Hirtelen pattant ki a fejemből 2000-ben: miért is ne mutathatnám meg azokat a pszichológiai ügyeket, amelyekkel a tanításban, a terápiában vagy a könyveimben használok? Milyen jó ezt elmesélni élő színészekkel! A 14. évadban járunk. Aki hozzánk jön, valódi színházat lát.

BALOGH LÁSZLÓ: Nálam előbb volt a bohóc. Hozzáteszem, tanult bohócként, Lalaként lett belőlem dr. Lala.

MAGAZIN: Ha a színházak életét nézzük, az kész őrület. Sok köze van a pszichológiához.

BÁCSKAI JÚLIA: Volt egy előadásunk, azzal a címmel, hogy Ki itt a normális egyáltalán? Hagyományos értelemben nem lehet normális senki egy tisztára megőrült világban. A beteg médiával, a rettenetesen felborult értékrenddel, a borzasztó közélettel, ahol az agresszivitás és a letaposás a jellemző.

MAGAZIN: Legutoljára 57 éve lőttek errefelé…

BÁCSKAI JÚLIA: Nem vagyok benne biztos, hogy békeviselt nemzedékként halunk meg. Sokszor úgy tűnik, ekkora rombolást a törökök végeztek százötven éven keresztül.

BALOGH LÁSZLÓ: Manapság a szakma finoman szólva „leamortizálódott” Magyarországon. Elfelejtettük Fellini igazi bohócait, akik megpróbálták jókedvre deríteni az embereket. Jött helyette a lufihajtogatás. Olykor már szegény hajléktalanok is úgy próbálnak pénzhez jutni, hogy kisminkelik magukat, és piros orral kunyerálnak.

MAGAZIN: Pedig a bohóc komoly művészember.

BALOGH LÁSZLÓ: A művészet a vásári komédiákkal kelt életre, az ókori római meg a görög piactereken kezdődött a színjáték. A bohóc a piactér meghatározó szereplője volt. A középkorban az akasztás előtt „feldobták” a népet. A cirkuszban beugráltak a manézsba, embereket szólítottak meg.

MAGAZIN: Kockázatos szakma. Az első 15-20 másodpercben kiderül, hogy a bohóc alkalmas-e a munkájára. Ha nem röhögnek rajta, vége a világnak.

BALOGH LÁSZLÓ: A bohócnak nehezebb a dolga, mint a humoristának. A humoristának elég egy-két poén, amin röhög a nép. Utána mentheti magát, de kérem, nevettek rajta. Ha két percig nem történik semmi, akkor sincs baj. A bohócnak nincs ennyi ideje. A kórházban még nehezebb. A bohócdoktornak az első percben el kell fogadtatnia magát. Ha nem sikerül, bármit tehet, a beteg gyerek már nem lesz rá kíváncsi.

MAGAZIN: A Pszichoszínházban is van szólongatás? Bevonják a nézőt a játékba?

BÁCSKAI JÚLIA: Nem gyakran. Nem szeretném a nézőimet rosszabb helyzetbe hozni, mint amiben én szeretek lenni. Márpedig én szeretem magam jól érezni. A fél életem alternatív színházak nézésével töltöm. Évente 50-60 előadást nézek meg, és ki nem állhatom, hogy a bejárat előtt kell toporognom a kezdés előtt. Hozzánk bejöhet a néző korábban. Hallhat egy kis blueszenét, kereshet magának helyet. Bizonyos dramaturgiai pontokon megkérdezem őket, na, akkor ti hogy vagytok ezzel? De nem tolok a néző orra alá mikrofont. Ha valaki beszélni akar, beszélhet. Volt már úgy is, hogy nem játszottuk el az összes jelenetet, hogy a közönség többet szerepelhessen.

MAGAZIN: Észre lehet-e venni, hogy a gyerek bezárult? Hogy nagyon nehéz kinyitni…

BALOGH LÁSZLÓ: Mi is tanuljuk a pszichológiát. Érdekes, hogy a pszichiáterek sokszor nem tudják megszólítani őket. Megtörtént esetet mesélek: a Heim Pál Kórházba rendszeresen behoztak egy 17 éves lányt, rossz családi körülmények között élt. Havonta öngyilkos akart lenni, olyan volt a karja, mint a véres hurka. Nem akart meghalni, azért vagdalta fel a karját, hogy figyeljenek rá. Amikor a kórházban megjelent, mindenki körülötte mozgott. Kirendelték a pszichiátereket, foglalkozzanak vele, de nem jött össze, a következő hónapban is behozták, és azután is. Az osztályvezető főorvos szólt, Lalám, hátha a bohócdoktorok hatásosabbak. Bementem hozzá. Trágár szavakkal kezdte…

BÁCSKAI JÚLIA: Bohócruhában voltál?

BALOGH LÁSZLÓ: Igen, de a kórházi higiéniához öltözve: kisminkelt orral, nagy cipőben, fehér köpenyben. A lány úgy gondolta, hogy én is pszichiáter vagyok, csak beöltöztem bohócnak, húzzak a francba. Mondom, bocsi, én nem sértettelek meg, kedves voltam hozzád. Ha azt akarod, menjek ki, mert idegesítelek, ki fogok menni. De ezzel a te problémád nem fog megoldódni! Segíteni jöttem! Egyetlen kérdést akarok feltenni. Azt mondja: arra az egyre válaszolok. Mondom, oké. És kérdem tőle, akarsz-e gyereket. Hát persze, hogy akarok, hogyne akarnék. Akarsz szülni? Igen akarok! Családot is akarok. És kinyílt. Nem a karját vettem elő, ahogy a pszichiáterek, nem azt mondtam, ha így folytatod, egyszer úgy elvágod, hogy meghalsz. Másfelől közelítettem meg. Mondom: majd öt-nyolc év múlva szülni fogsz, és a gyerek elkezd okosodni, ránéz a karodra, megkérdi: anya, mik ezek a vágások? Akkor mi a francot fogsz neki mondani? Azóta nem látták a kórházban a lányt. Nem mondom, hogy miattam nem, de azóta a Heim Pál kórházban nem járt.

BÁCSKAI JÚLIA: Ez valóban hatásosabb lehet, mint ha valaki latinul beszél. Nemrég beszéltem egy kliensemmel arról, milyen olcsóvá tették a pszichológiát a bulvárlapok. Úgy tesznek, mintha pszichológiáról volna szó, valójában olcsó és primitív pszichologizálást folytatnak, amikor azzal foglalkoznak, hogyan szerezz magadnak jó pasit. Mi jelenetekben mutatjuk meg a hétköznapok pszichológiáját. Egyébként én is elvégeztem egy bohócképzőt. Egyszer itt járt egy francia színésznő, bohóctréninget hirdetett, részt vettem rajta.

BALOGH LÁSZLÓ: A színészekkel valószínűleg sokszor megoldatsz bohócfeladatokat. A két dolognak köze van egymáshoz. Egy bohócnak mi a központi problémája? Hogy megoldjon mindent. Hogy a setesuta alakjával megpróbálja beállítani magát normálisak.

BÁCSKAI JÚLIA: Hogy ő is lehet olyan fontos, mint a légtornász.

BALOGH LÁSZLÓ: Erről van szó! Én is meg tudom azt csinálni, hogy forgok. Nem ott fent, hanem lent, de ugyanúgy forgok.

BÁCSKAI JÚLIA: A fél életemet adnám a Fellini Bohócok című filmjéért, nincs meg nektek? Húsz éve keresem.

MAGAZIN: Megkeressük.

BALOGH LÁSZLÓ: Sokan kikoptak közülünk, mert gyakorlatiassá váltak. Ha valaki ugyanazt a poént csinálja hétről hétre, mert tegnap is röhögtek rajta, az a szakma vége. Persze, elismerem azokat a színészeket, akik bohócruhába bújva próbálják megnevettetni a közönséget. De Charlie Chaplin nem ezt mondta. Hanem azt, hogy bohócnak születni kell. A színész eljátszhat egy bohócot, de egy bohóc nem játszhat el egy színészt. Alfonzó azt vallotta, a jó bohóc holtáig tanul, azaz soha nem mondhatod magadról, hogy jó bohóc vagy. Azt kérdezte, tudod, mikor leszel jó bohóc? Ha majd a koporsóból kikopogsz, és kérsz egy hamutálat, hogy a hamut nem akarod a koporsóba belerakni! Igaza volt.

MAGAZIN: Mit szóltak a Pszichoszínházhoz a profi színházak?

BÁCSKAI JÚLIA: Egész életemben outsider voltam. Nem azért,mert kitettek a pálya szélére, tudatosan akartam minden szakmának kültagja lenni. Voltam népművelő, de azt mondtam, inkább újságíró vagyok. Amikor újságíró lettem (háromezer oldalt publikáltam), azt mondtam, inkább pszichológus vagyok. Aztán nem tetszett ez a doboz sem. Nem szeretem a korlátokat, és főleg a dobozokat. Azt sem, ha másokat dobozolnak be, de hogy engem, azt végképp nem tűröm. Pszichológusként inkább tanár szerettem volna lenni. A tanárok között viszont azt éreztem, akkor inkább diák leszek. Hogy most mit szólnak a kőszínházak? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy én válogatom a színészeket. Hiteles embernek kell lennie, nagy szókinccsel, humorérzékkel, és még rugalmasnak is. Kétszázötvenhárom előadáson jutottunk túl. Nem is tudom elképzelni, hogy bírják ugyanazt eljátszani nyolcvanszor. Én semmit nem bírok kétszer csinálni egyformán! A színészek agyserkentőnek tartják, hogy nálunk improvizálniuk kell. Szeretik, mert szabadságot adok nekik, s attól, hogy megbízom bennük, szárnyakat kapnak. Meg kell szokni, hogy bármikor megtörténhet velünk bármi. A mi színházunk gyakorlatilag az első olyan igazi improvizációs színház, ami nem amerikai licenc! Az összes stand up comedy meg playbackszínház vagy beugró másolat.

MAGAZIN: Mit csinál, ha valami nem sikerül?

BALOGH LÁSZLÓ: A bohóc nem maradhat alul! Ágytól ágyig járunk, egy gyereknél három-négy percet időzünk. Ha három perc alatt nem oldódik fel, nem mosolyog, továbbmegyek. De aki meglát, általában mosolyog. Ez nem azt jelenti, hogy jól végeztem a munkám. El kell jutni az igazi röhögésig. Ha megijed tőlem, mert kicsi, a sírásból kell átvinni a nevetésbe. Úgy nem jöhetek el gyerektől, hogy később azt mesélje, volt itt egy bohóc, de félt tőle.

BÁCSKAI JÚLIA: Nem szégyelltem egy előadásunkat sem. Nemrég előadást tartottam a párkapcsolatokról meg a gyereknevelésről. Felmerült, mit mondjunk a gyereknek, ha kiderül, hogy lopott tőlünk négyezer forintot? Mit mond a gyerek? Anya, egyfolytában azt hallom, hogy 40 milliárdot sikkasztottak, nem valakitől lopták, az ország pénzéből vették el, azt szabad? Abban egyeztünk meg, hogy nehéz ma tisztességesnek maradni. De azért nem lehetetlen.

MAGAZIN: Mit csinál a bohóc, amikor megöregszik?

BALOGH LÁSZLÓ: A bohóc nem öregedhet meg! Ott van például Charlie Rivel, 92 éves korában egy széken fejezte be az életét a közönség előtt. Huszonkét évig csinált egy számot. Állította, mindig más. Egy spanyol videós gyakran rögzítette a számot. Elkezdték visszanézni, valóban mindig más volt. Épp amilyen hangulata volt, olyan volt a szám is. Behozott egy széket, felmászott rá, és mire felért, elmondhatta, hogy fantasztikó! Utána pedig lejött a székről. Ez alatt a közönség szétröhögte magát!

BÁCSKAI JÚLIA: Annak idején újságíró koromban, amikor „hivatásos” néző voltam, én is láttam egy előadást vagy ötvenszer, Jordán Tamás és Zala Márk játszott benne, A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha szörnyűséges kalandjai és gyönyörű szép halála, ez volt a címe. Munkásszállókon, tanyán, iskolákban ment, és nem volt két hasonló előadás! Pedig betanulták, a jelmez, a díszlet, a szöveg, minden a helyén volt.

MAGAZIN: Hogy érzi magát? Elégedett?

BALOGH LÁSZLÓ: Kezdőként nem gondoltam, hogy kórházban fejezem be a művészetemet. Még voltak cirkuszok, elmentem külföldre. Lehúztam egy évet Svájcban, megvolt a siker és a médiavisszhang. A két orosz bohócról írtak az újságok. Oroszoknak hittek, mert ők voltak a legnagyobbak az artistatársadalomban. És ez nekünk olyan kitüntetés volt, hogy elmondani nem tudom. Aztán mégis hazajöttem.

BÁCSKAI JÚLIA: Friss élményem az Aglája című film, mutatványosokról szól. Nagyon szép, elképesztően csodálatos film, Ónodi Eszter játssza benne Agláját, az orosz mutatványost. Egész életében azt az egy mutatványt csinálja.

BALOGH LÁSZLÓ: Végül is Fellini szépen megmutatta, hogy a bohóc nem csak a cirkuszban lehet bohóc. Ha jó, mindenhol otthon van!

BÁCSKAI JÚLIA: Fellini már Oscar-díjas volt, körutat tett Olaszországban, kereste a bohócokat. Egy kisvárosban a régi emlékeket idézték fel, és így fogadták a világhírű rendezőt: – Maga az a Bellini? – így, B-vel. Benne hagyta a filmben. Senkit sem imádok annyira, mint őt.

MAGAZIN: Hogy lehet valaki bohóc-doktor?

BALOGH LÁSZLÓ: Féléves a képzés. Sok előadóművész és színész jelentkezik. Alapfeltétel, hogy szeretni kell az embereket, illetve a gyereket. Nemcsak a betegekre gondolok. Legyen egy kis emberszeretet bohócdoktorban.

BÁCSKAI JÚLIA: A pszichológia szakon miért nem követelmény ez? Meg pedagógia szakon?

BALOGH LÁSZLÓ: Le lehet mérni, van-e ilyen készsége az aspiránsnak. Az egyik felvételin azt vizsgáltam, mikor borul ki a felvételiző. Annyi volt az egész, hogy állsz egy buszmegállóban, várod a buszt, baromira sietsz, mert oda kell érned időre, a busz nem jön. Mit csinálsz? Fokozatosan építsd fel, hogy egyre idegesebb leszel. Csinálta, mondom, nem jó! Kérdem: dohányzol? Azt mondja: igen. Egy dohányos rögtön rágyújt, ha ideges! Ha dohányzol, gyújts rá! Kérdi: itt rá lehet gyújtani? Hogy lássam, ideges vagy! Azt mondja: nem tud rágyújtani, mert ott van a táskájában. Mondom: gyere, vedd ki. És akkor odament, kivette. Előveszi a cigit, az öngyújtót. Mondom: rá ne gyújts, 25 ezer forint a büntetés, itt nem lehet bagózni! Te mondtad, hogy gyújtsak rá! Mondom: játszd el, hogy rágyújtasz! Akkor már kezdett ideges lenni! Elkezdett utálni. De eljátszotta nagy nehezen. Mondtam neki, ne öngyújtóval, hanem gyufával csinálja, az szebb. Ha bohóc akarsz lenni, akkor a gyufával még egy, még egy, az utolsó szállal gyújtod meg a dobozból, és azzal sikerül. És akkor eljátszotta. Mondom: a zoknidba dobtad, már ég a zokni. Nem, nem ég! A végén a csaj kirohant. Kikészült, én egy állat vagyok stb. Mondom: akkor most igyál valamit, én fizetem. De meghívlak ebédelni is, mert nem akartalak megbántani. Csak egy kérdésem van: te miért jelentkeztél bohócnak? Ezt mondom a mostani felvételizőknek is. Azért, mert egy mesét el tudsz mondani a gyerekednek otthon lefekvés előtt, és azt a gyerek végighallgatja, ne adj isten, még nevet is rajta, mert úgy meséled, attól még nem biztos, hogy bohócdoktornak meg fogsz felelni. Ez majd kiderül a kórházban.

BALOGH LÁSZLÓ, DR. LALA

SZÜLETETT: 1954. szeptember 28-án, Budapesten.
FOGLALKOZÁSA: Artista, bohócművész. 1977-ben végzett az Állami Artistaképző Intézetben. Számtalan külföldi turné, fesztivál résztvevője volt. A nyolcvanas évek elejétől televízió-műsorok állandó szereplője, 2003-tól öt éven át a Radió Café műsorvezetője volt. 1999-ben lett a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány művészeti vezetője. 2000-ben a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány művészeti vezetője lett, 2008 óta ugyanitt a kuratórium elnöke. 1982-ben és 1988-ban nívódíjat kapott, 2003-ban pedig bohócdoktori munkáját ismerték el MSZOSZ-díjjal.

BÁCSKAI JÚLIA

SZÜLETETT: 1951. május 26-án, Budapesten.
FOGLALKOZÁSA: pszichológus „szabadszóműves”. A reklámszakma után főiskolát végzett népművelő–könyvtáros szakon, majd pszichológiát az ELTE Bölcsészettudományi Kar pszichológia szakán. Később éveken keresztül tanulta a pszichológusszakma mindenféle módszertanát. Iskolapszichológusként alapító tagja volt az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumnak. Önismereti-pszichodráma csoportok vezetésével, egyéni, szex- és párterápiával foglalkozik. Élő gyakorlatot szerzett klubvezetőként, vitavezetőként és csoportvezetőként hátrányos helyzetű kamaszok és felnőttek között is. Publicistaként évekig saját rovata volt napi- és hetilapoknál. Gyakran szerepel szakértőként a médiában. Személyiségfejlesztő, kommunikációs kurzusokon oktat újságírókat, médiaszakosokat, szociálpedagógusokat, színészeket. 2000-ben indította el „Hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház”-át, a Pszichoszínházat, amelynek előadásain a hétköznapi élethelyzeteket profi színészek „mutatják be” improvizálással, zenekísérettel.