Ötvösök emlékezete
Erős auftakttal nyit a tárlat: félméteres ezüstserleg fogadja a nézőt, amelyről mindenekelőtt azt tudtuk meg a tulajdonostól, úgy is mint az alapítvány elnökétől, Zoltán Tamástól, hogy 1930-ban készíttette az Arany és Ezüstműves Mester Egyesület, karitatív indíttatásból: szimbolikusan ebbe gyűjtötték a pénzt a nehéz helyzetbe keveredett kollégáknak. Alatta szintén a szakmai szolidaritás egy megható attribútuma látható, jelesül egy ugyancsak ezüstből formázott miniatűr lélekharang, amelyet évente egyszer az akkori közelmúltban elhunyt pályatársak emlékére kongattak meg.
A következő tárlóban mesterségtörténeti dokumentumokat láthatunk, egyebek mellett egy számlát a legendás mestertől, Prandtner Józseftől (alább még szó lesz róla), majd – mint a régi foglalkozásokat bemutató kiállításokon általában –igen durva kínvallató szerszámokra emlékeztető nemesfémöntő-eszközöket. A legszelídebb a ramsalni nevű készítmény, egy furcsa alakú kanálka, amellyel az arrébb ugyancsak bemutatott munkaasztalra (brett) rögzített kecskebőr- (itt már speciel szkáj) köténybe hullott ezüst- vagy aranyreszeléket (krecc) gyűjtöttek össze, majd öntötték a megfelelő olvasztótégelybe.
Az ötvös-restaurátorként tevékenykedő Zoltán Tamástól megtudtam, a mesterek és tanítványaik, érthető okból hihetetlenül odafigyeltek, és figyelnek ma is a hullott morzsalékra, négy-ötévente felszedték még a padlót is, hogy a réseibe szóródott nemesfém-porszemcséket is összeszedhessék, sőt, a műhelyekben dolgozóknak naponta hajat kellett mosniuk, hogy onnan is visszanyerjék az aranyport.
Némely ugyancsak attraktív forrasztóeszközök után egy remekbe szabott pedálos, fújtatós, forgatható forrasztóasztal (lecsernye vagy blázbank) Tekinthető meg, majd számos más nélkülözhetetlen holmi közt néhány rifli (egyfajta reszelő), egy minigolyósprés, több verőtő, egy transzmissziós csiszoló, valamint kalapácsok, amelyek azért olyan különösen szépek, amilyenek, mert maguk az ötvösök készítették a maga-maguk speciális igényei szerint. A gyűjtemény legrégebbi darabjait a szarvasüllők (hegyes, szarvszerű eszközök) között találja a közönség: az egyik XVI. századi, a másik XVII. századi. Zoltán Tamás elárulta: a megboldogult ecseri piacon jutott hozzájuk, közelebbről egy „nem túl okos árustól”, értsd: az értékükhöz képest bagatell összegért. Arrébb formavasakat személhetünk, egyebek mellett a híres szentendrei szerszámkovácstól, Csoknyai Jenőtől, majd szilfid kis aranymérlegeket és a tűzzománckészítéshez kapcsolódó tárgyakat, utóbb pergőfúrókat és a cizellálás eszközeit, többek között a lemezek domborítására és kidolgozására szolgáló poncolókat, más néven puncnikat, később a véséshez és az ékkőfoglaláshoz nélkülözhetetlen szerszámokat. A kiállítás legattraktívabb darabja egy úgynevezett húzópad, amelyekkel csöveket és huzalokat készítettek, utóbbiakat lemezszalagból, az ún. húzóvas beiktatásával Ez is meglehetősen inkvizíciós hangulatú.
Zoltán Tamás elmondta: túl az örömszerzésen van még egy pillanatig sem tikolt céljuk a kiállítással: jelezni, hogy a páratlan gyűjteménynek máig sincs állandó helye. 2007-ben felcsillant a remény, az akkori polgármesterrel, Hunvald Györggyel tárgyalásokat kezdtek arról, hogy a kollekciót a már hivatkozott Prandtner Pollack Mihállyal terveztetett, Király utca 11. szám alatti házában, egy üres helységcsoportban helyeznék el. Hunvalddal azonban történt, ami történt, az ügy elaludt, s bár az alapítvány az új kerületi vezetőséget is megkereste ugyanezzel az ötlettel, hogy, hogy nem, a kiállítás reménybeli helyén sokkal inkább egy szexshop és egy kávéház nyitott meg a környékbeli publikum nagy örömére.
Az elnök megjegyezte: már Prágából és Bécsből is keresték, hogy szívesen otthont adnának a kollekciónak, de köszönettel visszautasították az opciót: remélik, hogy előbb-utóbb megtalálja a helyét valahol a pesti belvárosban. A kutatóműhellyel szerelt és időszakos, kortárs tárlatok megrendezésére is alkalmas kiállítás (így már inkább múzeum) létrehozását mindenesetre – elvileg –szinte minden intézmény támogatja, ami számít, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, az Iparművészeti Múzeum, a Nemesfémművesek Országos Ipartestülete, a BKIK kézműves tagozata és a Nemesfém Vizsgáló és Hitelesítő Intézet csakúgy, mint a Magyar Turisztikai Hivatal.
