Auracsere Fényhegedűvel
Nem vennénk a bátorságot, hogy ebben a viszonylag szűk terjedelmű dolgozatban teljes spektrumában bemutassuk Lois Viktor művészetét, pedig még ez a viszonylag szűk terjedelmű dolgozat sem lesz érthető, ha nem tekintünk kissé tágasabban a hazai kortárs képzőművészet egyik legfontosabb alakjának tevékenységére. Noha a dolgunk csupán annyi volna, hogy hírt adjunk arról: Lois Viktor ezekben a hetekben néhány koncerten ismét a közönség elé lép Tundravoice nevű zenekarával. Barátaival megint megszólaltatja azokat a varázslatos hangszerszobrait, amelyeket egyébként több mint húsz éve épít különféle háztartásigép-alkatrészekből, kiöregedett használati tárgyakból. Megszólal a fekvő és az álló Oszlopgitár, a Fényhegedű és a Kávéfőzőbasszus, valamint megszólal az együttes két énekesnője: Réz Ágnes és Réz Judit is.
Lois Viktor a hetvenes évek elején finom, légies megmunkálású faszobrokat készített, később alternatív fogyasztási eszközöket: ipari hulladékok és az említett háztartási gépalkatrészek felhasználásával előbb futurisztikus bútorokat, aztán fura bicikliket. Később szoborhangszereket, majd a Nagy Magyar Testépítő és Szellemleépítő Szalon fitneszgépeit, melyek az alkotó szándéka szerint meglepetésmozgásokkal és békebeli vurstlihangulattal acélozták az izmokat, és szelídítették a testépítők lelkét. De említést kell tennünk Lois Viktor a Zene oltára című óriásművéről is, amelybe tizenkét hangszerszobrot sűrített bele, mintegy esszenciáját adva annak a törekvésnek, mellyel a képzőművészet és a zene egységesítésén fáradozott.
De Lois Viktor nem csak Magyarországon igyekezett azon, hogy az amúgy használati tárgyként is működő művészeti szerkezeteivel emberközeli dimenzióba hozza a kortárs művészetet. Így volt ez akkor is, amikor 2002 végén Yin Peet tajvani képzőművész meghívására – ahogy megfogalmazta akkoriban – „auracserére” Tajvanra utazott, ahol készített egy újabb attraktív és elgondolkodtató műtárgyat. Tizenkét méteres hajózó konténerből alakított ki modern felfogású, művészeti testet, dübörgő, szuszogó emberi szervekkel és olyan belső térrel, amelyben helyet kapott újabb tizenöt hangszerszobra is.
Az óriási multifunkcionális műtárgyat, a Konténer embert előbb Tajvan nagyvárosaiban mutatták be az érdeklődőknek, aztán 2005-ben Európában turnéztak vele sikerrel, később eljutott Amerikába is, de mivel ott nehézségekbe ütközött az utaztatása, Lois Viktor és Yin Peet úgy döntött: létrehoznak egy művésztelepet. Ha a hegy nem tud elmenni Mohamedhez, akkor a művészetük iránt érdeklődő Mohamedek látogassanak el hozzájuk. Bostontól 30 kilométerre, egy régi kőbánya területén található az a művészeti központ, amelyet néhány év alatt Lois Viktor a semmiből, javarészt saját kezűleg épített fel társával, Yin Peettel. A művészeti központban gránit- és kinetikus szobrászat tanulható, valamint a kelet-ázsiai művészetekről lehet beható ismereteket szerezni. Művészeti eseményeket tartanak, hosszabb időre művészeket fogadnak, oktatnak.
Lois Viktor immár háromlaki ember. Néha Tajvanon él, gyakran Amerikában, az említett művésztelepen, és olykor hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon is. Most éppen itthon tartózkodik, és egy-egy kitüntetett alkalommal azokat a hangszerszobrait is megszólaltatja, amelyek egyébként nem Tatabányán, a Bányászati és Ipari Skanzen területén, a Hangfürdő című állandó kiállításon láthatók, mint a legtöbb.
A meghökkentő instrumentumok november 8-án, Szentendrén a Művészet Malomban, valamint december 6-án az A38 Hajón láthatók és hallhatók majd, de megszólaltak az elmúlt hét végén a Blaha Lujza téri Müszi kulturális központban is. Ahol a koncert előtt arról mesélt a művész, hogy Ázsiában és Amerikában is nehezen értik műveinek üzenetét, iróniáját, hangszerszobrainak zenéjét. Mert nehezen értik a számukra ismeretlen ízelegyeket, és az olyan művészetet, amely mögött nincs feltétlenül üzlet, csupán belső késztetés.
Aztán – merthogy mégiscsak egy Tundravoice-koncerten vagyunk –mesél arról, hogy amikor előbb óriás méretű hangszerszobrokat, később könnyen hordozható szoborhangszereket kezdett építeni, arra gondolt, megújítja a zenét. Nem akart visszanyúlni, kopírozni, mixelni, zeneileg valami teljesen újat akart létrehozni. A Tundravoice elődje, a Lois Ballast 1987-ben, az akkor még létező Fiatal Művészek Klubjában mutatkozott be. A zenekar 1992-ben újult meg, és azért kapta a Tundravoice nevet, mert Lois szerint a művész élete a tundráéhoz hasonlatos. Egy évben tíz hónapon keresztül dacol a kemény és kegyetlen időjárással (a művek elkészítésének kínjaival), aztán jön egy-két jobb hónap (egy-két kiállítás, koncert).
Majd a Müsziben is felhangzott a Tundravoice mágikus, sötét tónusú, repetitív muzsikája, A világ ipari törmelékeiből épített hangszerek dörmögni, pattogni kezdtek, üzembe állt az Oszlopgitár, a Kávéfőzőbasszus és a Fényhegedű, és kezdetét vette a zenészek és nézők között is egy szép, misztikus auracsere.
Ránk fért.
