Az Európából és a tágasabb világból érkezett mintegy 650 film közül 125 került a fesztivál versenyébe. Szárnypróbáló diák- és diplomafilmek mellett számos önálló első alkotás is szerepelt a programban. Nem hagyjuk szó nélkül, hogy ez a föliratkozás az animáció térképére nem történhetett volna meg, ha 2009 óta nem ereszt gyökeret a kisvárosban az Illyés Művészeti Akadémia.

Onnan egyre több tehetség kerül be az animáció hazai egyetemi képzésébe. Erre a háttérre támaszkodva bővíti a mustra saját nemzetközi kapcsolatait. (Patrovits Tamás rajzfilmrendező, az animációs szakág vezetője egyúttal a Primanima fesztiváligazgatója is.) Az idei program tapasztalt „nagyágyúi” között volt a hozzánk először látogató Max Andersson – habár távol áll tőle a nagyágyúság.

Halk szavú, szerény ember, első látásra nem gondolnánk róla, hogy a képregény műfaj nemzetközileg ünnepelt avantgárd alkotója. A svéd grafikus amellett, hogy bemutatta az idén Ottawában díjat nyert első nagyfilmjét, a Tito a frigóban (Tito in Ice) címűt, mesterkurzust tartott és részt vett a verseny zsűrijében (a Magyarországon élő szerb művész, Igor Lazin és a szlovén Igor Prassel oldalán).

Andersson filmjének ötlete onnan ered, hogy a rendező képregényfesztiválra látogatott el Ljubljanába 1999-ben, ahonnan Belgrádba akart átmenni, de ott éppen bombáztak a NATO gépei. Ebből az élményből született a Boszniai laposkutya (Bosnian Flat Dog) című képregénye. Ebben lerajzolt az egykori jugoszláv elnököt és marsallt, Titót imitáló emberszabású bábut, amely aztán megjelent a későbbi filmben. Az alkotó 2003-ban visszatért társaival a délszláv térségbe, videointerjúkat készített fiatal értelmiségiekkel. A forgatócsoport magával cipelte az addigra megformált Tito-bábut – hűtőszekrényben (!).

A film gerincét ez az „útivideó” adja, kiegészítve hulladékokból kreált bábanimációval. A Tito-paródia kettős jelentésű: a tragikus délszláv vérontás előzményére és arra utal, hogy a „jegelt” autokraták bármikor „fölengedhetnek”, visszatérhetnek. Ez Andersson hozzászólása a nehéz témához. Ezenkívül még két egész estés munka is bekerült a programba, míg a versenymezőny három csoportjában – diák-, vizsga- és első filmek – rövidebb munkák szerepeltek. Az egyszerű rajz animációktól kezdve a gondosan kimunkált bábfilmekig a legkülönfélébb megoldásokkal találkoztunk.

Fiatal alkotókról lévén szó, jellemző a kísérleti jelleg és a groteszk megjelenítés. Előfordult rokokó komédia: egy népes finn alkotócsoport munkájában a grófnő abroncsszoknyája alatt rablóbanda gyűjti be az ezüst étkészletet (Az asztal megterítve). Láthattunk bölcseleti mondanivalót hordozó izraeli diplomafilmet, amelynek hőse háza fölépítése után tornyok emelésébe kezd, és nem tudja abbahagyni, ezzel üresedik ki az élete (Telihold). Látványvilágával idézte föl Bodor Ádám Tanyasi lány című novellájának nyomasztó hangulatát az Otthon című magyar mű, Gelley Bálint alkotása.

Ember és természet, jelesül az állatvilág problematikus kapcsolatára nem egy alkotás fölhívta a figyelmet, több közülük elismerést is kapott, például Matus Vizar szlovák–cseh produkciója (Pandák). A fődíj is hasonló témájú diplomabábfilmnek jutott: az észt Anu-Laura Tuttelberg két évig dolgozott hét és fél perces Legyek a malomban című alkotásán, amely egymás után gyűjti be a nemzetközi elismeréseket.

A fesztiválon látott magyar művek között is több, már másutt díjazott munka szerepelt. Ilyen a többi között Horváth-Molnár Panna és Zombrácz Virág groteszkje, a Dipendenza (Függőség), valamint Bera Nándor Fák és Vácz Péter Nyuszi és őz című filmje. Mindhármat ezúttal is díjazták. Vácz egyébként, nemzetközi fesztiválsikerei után, most Franciaországban próbál szerencsét, egy kisebb stúdiótársulásban. Itthon nehéz ugyanis megrendeléshez jutni.

Nagyágyúk és kísérletezők (részlet Az éjszaka meséi című francia filmből)