Azonban kimondva-kimondatlanul az elvárások közé tartozik az is, hogy egy ilyen regény létjogosultságát már születése pillanatában olyan széles körű társadalmi konszenzus igazolja, mint a fentebb említettekét, szerzője pedig lehetőleg már csak utcanévtáblákról, szobortalapzatokról vagy szétfirkált tankönyvi képekről tekintsen vissza ránk, olvasókra. Nehéz dolga van tehát annak, aki a magyar közelmúlt bármilyen meghatározónak tekintett eseményét fel kívánja dolgozni, az olvasói elvárások jelentős hányadának alapvetően lehetetlen megfelelnie.

Bátor vállalkozásnak tűnik tehát egy ilyen közegben szándékoltan „a rendszerváltás regényének” megírására kísérletet tenni. Márpedig úgy gondolom, Nyerges András Háztűznéző című regényének esetében erről van szó, ahogyan a szerző azzal a gesztussal, hogy csokorba gyűjti a kor sajtóhíreit, és szinte egy szintre emeli magával a történettel, azt az olvasatot is erőlteti egyben, hogy a regényt ne elsősorban egy értelmiségi házaspár lakáscsere körüli abszurd kalamajkáinak, hanem egy hiteles, széles körű társadalmi tablónak tekintsük.

Ehhez viszont a Sajtótájékoztató címmel ellátott fejezetek valójában mégsem tesznek hozzá eleget. Nyerges András a regényeiben nagyszerűen képes ábrázolni a világban csetlő-botló értelmiségi figuráját, ebben Gyalog Gyula, vagyis ahogyan a regényben szerepel, Gyégyé karaktere sem marad el elődeitől.

Szociológusként a rendszerváltás előtt egy kutatóintézetben dolgozik (felesége, Gyégyégyé lektor egy kiadónál), jellegzetesen naiv idealista módjára üdvözli a társadalmi átalakulásokat, s csak lassacskán veszi észre, hogy az államkapitalizmusból a piacgazdaságba történő átmenetnek ő az egyik nagy vesztese. Gyégyé sorsában az értelmiségi réteg piacgazdasággal kapcsolatos dilemmái tükröződnek vissza, a megszerzett tudás termékként kezelésének, sok esetben kényszerű aprópénzre váltásának problémája, legyen szó csupán egy munkaköri váltásról vagy éppen olyan abszurd szituációról, mint amikor Gyégyé 1969-ről szóló monográfiáját a kiadó a nagyobb példányszám reményében a félreérthető 69 címmel jelenteti meg.

Az abszurdig vitt helyzetek egyébként jól állnak a regénynek, lényegében ezeknek köszönhető, hogy élni tud a történet, elevennek hat annak ellenére is, hogy Gyégyén kívül mindenki önmaga túlrajzolt, de végeredményben mégiscsak kétdimenziós paródiája. A feleség mintha egy ötvenes évekbeli amerikai feleségképző kézikönyvből lépett volna ki, az agitáló nyugdíjasok a Sas-kabaréból. Ugyanakkor mégiscsak ez kell ahhoz, hogy jellegzetes Nyerges-regény váljék a történetből az irracionálisig fokozott, az olvasóban is feszengést kiváltó igazságtalan helyzetekkel, amit csak még inkább erősít a mindezeket kedélyes hangnemben elmondó harmadik személyű narráció.

Érdekes jellemzője ennek, ahogyan az elbeszélő a két főhős, a Gyalog házaspár belső, közös nyelvét, szóhasználatát (lásd még smakk és zokk, vagy a már kissé erőltetettnek tűnő Szaporulatka stb.) kiemeli e közegből, kvázi magáévá teszi. Úgy tűnik azonban, hogy Nyerges kétszer mondja el ugyanazt egy regényen belül. Talán túl sok is a rosszból, amit Gyégyét éri, úgy hiszem, sorsát példázattá alakíthatná már csupán az is, ha az elbeszélés leszűkült volna a lakáscsere következményeire. Ahogyan a belvárosi társasház többi lakója nagyzási hóbortjában belelovalja magát az egyre magasabb közös költség fizetésébe – miközben az eredeti probléma nem oldódik meg, sőt újak jönnek hozzá –, az már önmagában is rengeteg áthallással szolgál.

Emellett elég lett volna éppen csak jelezni, hogy Gyégyéék miért nem képesek lépést tartani mindezzel. Nyerges azonban kétszer, sőt a sajtótájékoztatókkal együtt tulajdonképpen háromszor futja meg ugyanazt a kört, mintha nagyon is biztosra akart volna menni abban, hogy a történet mindenki számára a rendszerváltás regényének tűnjön. Pedig elég lett volna csupán egy regényt írni a rendszerváltás idejéből. Nyerges András korábbi regényei szemszögéből nézve az alkotói habitusához is jobban passzolt volna.

Noran Libro, 344 oldal, 2990 forint