Hanyatlásunk Nobel-díjas leírója

Száztíz éve, 1903. november hetedikén Bécsben született Konrad Zacharias Lorenz, amodern etológia egyik megalapítója. Negyven éve, 1973-ban orvosi Nobel-díjat kapott Karl von Frischsel ésNikolaas Tinbergennel megosztva „az egyéni és szociális viselkedésminták felépítésével és működésével kapcsolatos felfedezéseiért”.

Már gyermekkorában érdekelték az állatok: halakat, kutyákat és mindenféle kis élőlényt tarthatott a családi házban. Viselkedésüket, szokásaikat naplójában jegyezte fel. Életében meghatározó jelentőségű volt, hogy már kisiskolásként megismerkedett Darwin evolúciós elméletével és a természetes szelekció lényegével. Apja kívánságára orvosnak tanult, először a New York-i Columbia Egyetemen, majd Bécsben. 1928-ban kapta meg az orvosi diplomát, de hogy a saját álmai is megvalósuljanak, 1933-ban zoológiai doktori címet is szerzett.

Közben folyamatosan publikált, amit tudományos körökben is egyre jobban értékeltek. Ennek köszönhetően a königsbergi Albertus Egyetemen az általános pszichológia tanszék vezetője lett 1940-ben. Az egyetemi karriert a világháború törte meg: a Wehrmacht 1941-ben behívta katonának. Rövid kiképzés után pszichiáterként és neurológusként szolgált egy katonai kórházban. Később sohasem beszélt életének ezen időszakáról, talán mert szégyellte. Joggal: a gyógyításon túl legalább egy náci kutatásban bizonyosan részt vett: a Nyugat-Poroszországban élő embereket „származásbiológiai” sajátosságaik alapján vizsgálták, hogy otthonaikban maradhatnak-e. Az sem vet rá jó fényt, hogy a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba (NSDAP) is belépett.

Arról azonban nem tehetett, hogy 1944–48-ban orosz hadifogságban volt. Ausztriába hazatérve, azonnal folytatta kutatásait, 1951-ig az altenbergi Összehasonlító Etológiai Intézetet irányította, majd a Max Planck Intézetet vezette 1973-ig. Ebben az évben nyerte el az orvosi Nobel-díjat.

Konrad Lorenznek hatalmas az érdeme abban, hogy az etológia komolyan vehető tudománnyá nőtte ki magát. Az 1900-as évek elején, amikor a természettudományok számos ága jelentős fejlődésnek indult, az állati viselkedés leírásával, értelmezésével a tudós társadalom szinte nem is foglalkozott. Furcsának tűnhet, de meghagyták e területet a „laikus” természetbúvároknak. Meglehetősen hosszú idő telt el, mire úgy tekintettek az állati viselkedésre, mint a tudomány eszközeivel is vizsgálható jelenségre. Ebben volt alapvető szerepe Lorenznek.

Lorenz nemcsak írt, ha kellett, tettekkel is kiállt a környezet védelméért, 1979 októberében szenvedélyes han gú beszéddel tiltakozott a Zwentendorf közelében tervezett atomerőmű megépítése ellen. Szavai hatottak: a kérdésben kiírt népszavazás elutasította a beruházást.

1989. február 27-én halt meg.

MAGYARUL OLVASHATÓ KÖNYVEI

– Az „Orosz Kézirat”

– Ember és kutya

– Az agresszió

– Az állati és emberi viselkedésről I–II.

– A civilizált emberiség nyolc halálos bűne

– A tükör hátoldala: Az emberi megismerés természetrajza (Kísérlet)

– Ember voltunk hanyatlása

– Én itt vagyok – Te hol vagy? (A nyári lúd etológiája)

– A gondolat ösvényein

– Salamon király gyűrűje

– „Mentsétek meg a reményt!”

MI LESZ AZ EMBERREL?

A tudománynépszerűsítőnek is igen kiváló tudós egyik leghíresebb műve Az agresszió, amely az emberben dúló vérengző hajlam okaira világít rá. Szórakoztató olvasmány a Salamon király gyűrűje és az Ember és a kutya, ezekből ismerhetők meg állatokkal kapcsolatos élményei és a róluk alkotott véleménye is. Lorenz nemcsak az állatokat vizsgálta, az embereket is. Az emberiség jövőjéről nem sok jót gondolt. Meggyőződése volt, hogy a civilizáció megszüntette a környezeti kiválasztódást, hogy a nagyvárosi életforma genetikai módosulással járhat. Ezért nőhet a bűnözés, társadalmi méreteket ölt az infantilizmus, egyre nagyobb az elidegenedés. Mindez a kultúra pusztulásához vezet. Az optimisták vitatták érveit, a pesszimisták szerint óvatosan fogalmazott.

I!

NÉV: Konrad Zacharias Lorenz (1903–1989)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.