A szivárvány színei

Leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) filmfesztivált tartanak Budapesten a következő egy héten. Hasonló témájú filmnapokat már húsz éve rendeznek hazánkban, most azonban már egy szakmai szemmel isérettnek mondható fesztiválra várnak bennünket, kritikus szemmel kiválogatott filmekre és jól összeállított kerekasztalbeszélgetésekre.

Sok szomorú és kevéske vidám történet azokról, akik a többségi társadalom bebetonozott normáinak nem felelnek meg. Jó a válogatás, mert a szervezők idén már túl vannak azon a szemponton, hogy elég, ha melegekről szólnak a filmek. Ebben az évben a legtöbb kiválasztott film a tematikája mellett is értékelhető alkotás. A fesztivál honlapján minden egyes bemutatásra kerülő filmről megtudjuk a rövid tartalmát és a nemzetközi fesztiváldíjait.

A témaválasztás is sokrétűbb, mint az előző években. Például megismerhetjük azokat a német feministákat, akik nem hisznek a monogámiában. Elénk állnak a fedetlen felsőtest jogáért harcoló nők, az egykori NDK-ban agyonhallgatott és megfigyelt LMBTQ-személyek, a San Franciscó-i meleg focisták, az önutáló pornófüggők, a túlzott korkülönbségű kapcsolatban vergődők, az alkohol fogságából szabadulni nem tudók, a „mi marad a kapcsolatomból, ha nincs már benne szex” problémával küzdők. A vasalni nem szeretők. A szüleikkel nehezen kommunikálók. A sokszínűség további árnyalatokat kap. Minél jobban árnyalják a szivárványt, annál könnyebben tudnak a nem melegek is azonosulni a felvetett gondokkal, annál gyorsabban kiderül, hogy a bánat és az öröm azonos, ami más, az az elfogadottság. Hiszen az időskori szexualitás és ismerkedés bármilyen szexus mellett tabutéma, ahogy az elmagányosodás is, a boldogtalanság is és a kiszolgáltatottság is. A filmvetítések közötti kerekasztal-beszélgetések szintúgy azok figyelmére számítanak, akik fogékonyak a társadalmi-politikai-közéleti kérdések iránt.

 

I!

10. 26., 11. 03.

HELYSZÍN: Toldi mozi (Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 36–38.)

JEGYÁR:1500 Ft

A FILMEK: www.2013.budapestpride.hu/ff

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.