Mikor döntötte el, hogy a színjátszásra teszi fel az életét?

Soha. A színjátszás választott engem. Mielőtt felvettek volna a színház- és filmművészeti egyetemre, sosem láttam profi előadást. Színházban sem jártam addig. Csak egy városi fiú voltam, aki elvolt a saját kis világában: főleg matekfeladatok megoldásával ütöttem el az időt. Egyszer néhány velem egykorú srác elkezdett gitározni és énekelni az ablakom alatt. Kiderült, hogy színésznek készülnek. Ekkor jöttem rá, hogy ez nekem is tetszik. Elkezdtem hát én is előadni, de nem voltam biztos abban, hogy erre kell feltennem az életem, de mivel sokan mondták, hogy jó vagyok, végül belevágtam.

Áruljon el egy titkot: mitől ilyen jók a román színészek? A kamera előtt elképesztően meggyőzőek tudnak lenni.

Pedig mi is csak klasszikus színpadi színjátszást tanulunk. Annyi előnyünk van talán, hogy a klasszikus Sztanyiszlavszkij-módszert verik belénk, azaz hogy mindig belülről építsd fel a karaktert, így azonnal kiderül, hogy ki az, aki képes erre, és ki nem. Vagyis a teátrális „túljátszás” nálunk tényleg igen ritka jelenség. Persze technikailag sokkal többet kell nyújtani a színpadon, de az csak külsőség. A másik ok, hogy nagyon jók és kemények a filmrendezőink, és igencsak ki vannak hegyezve arra, hogy a színészvezetés során a minimumon tartsák a színészeket. Semmi többet nem szabad nyújtani a természetességnél.

Viszonylag sok filmben szerepel. Ez tudatos választás?

Kínkeserves szakma ez. 1999-ben diplomáztam, ezután egy évig Bukarestben játszottam, majd átszerződtem Craiovába. Ebben a színházban van Románia legnagyobb színpada, ugyanakkor a legnagyobb rendezőink dolgoznak itt, mint Silviu Purcarete például. Két és fél évig bírtam: a színházban laktam egy kis nyolc négyzetméteres szobában, és körülbelül száz eurót kerestem havonta. Muszáj volt feladnom. Akkor úgy éreztem, végeztem az aktív művészettel. Visszatértem Bukarestbe és nyitottam egy castingstúdiót, ebből a mai napig jól megélek.

Hogy a román filmrendezőknek megszerzi a legjobb színészeket?

Így van, de mivel nagyon kevés román játékfilm készül, főleg a reklámokra kell támaszkodni.

De most, hogy bejárta a világot az Anyai szívvel, és számos díjat is kapott, gondolom, ismét színésznek tartja magát.

Hogyne, bár azt azért muszáj elmondanom, hogy miután otthagytam a craiovai színházat, a kutya sem keresett tíz éven keresztül. Egy-két cameoszerepem volt filmekben, semmi több.

Akkor hogy sikerült visszatérnie? Egy idő után szólt az ügyfeleknek, hogy színészkedni is tud, és beült a saját castingjaira?

Jól hangzik, de sajnos ezt nem tehettem meg. Viszont végignézhettem a kollégáim meghallgatásait, és ha láttam valami zseniálisat, akkor azt ellestem tőlük. Így lettem egyre jobb színész anélkül, hogy játszottam volna. Az, hogy végül visszakerültem a rendszerbe, már inkább szerencse volt: Adrian Sitaru egyszer csak felbukkant és közölte, hogy szeretné, ha eljátszanám a Legjobb szándék főszerepét, így lehettem a legjobb színész a locarnói fesztiválon. Ezután szinte mindenki velem akart dolgozni.

Sitaru mit mondott, mi alapján választotta ki?

Azt mondta, hogy korábban elképzelhetetlennek tartotta volna, hogy rám ossza a szerepet, de kénytelen volt velem dolgozni a román HBO által gyártott Terápia című sorozatban, melyben én azt a goromba alakot alakítottam, aki folyton a terhes feleségével veszekszik. Abban győztem meg.

Az Anyai szívben egy gázoló lelki harcait kellett eljátszania. Ezt a szerepet hogy kapta meg?

Több mint egy évvel a forgatás előtt felkeresett a rendező, Calin Peter Netzer, és közölte: engem akar Barbu szerepére. Nem ismertem őt, de mondtam: jó, beszélgessünk. A forgatókönyvet ő és Razvan Radulescu írta. Kiderült, hogy mindketten a saját anyjukról és kapcsolatrendszerükről formázták meg Cornelia figuráját, Barbu elképesztően dinamikus és erőteljes anyját. Nagyon sok információt kaptam tőlük. Hónapokkal később megbíztak a szereposztás összeállításával. Ezután Luminita Gheorgiuval elkezdtük közösen felépíteni az anya-fiú viszonyrendszert és a bűntudat megjelenítését. Barbu nem látja a jövőt, nem tudja, hogy mi lesz vele: elítélik, börtönbe megy? Ez a kilátástalanság átrendezi az értékrendszerét és a dramaturgiát is. Emocionális és racionális blokkoltságot kellett elérnem, hogy visszatérjek a gyermeki pózba, hogy várjam a segítséget. Ezért nem tartom túlságosan szerencsésnek a magyar címfordítást (az eredeti cím: A gyermek pozíciója).

Ada Solomon, a film producere keményen beszólt a román kormánynak, amikor átvették a Berlinale fődíját februárban. Lett eredménye?

Nézze, mennyi pénz is áll rendelkezésre most Magyarországon egy évben filmkészítésre? Elvileg húszmillió euró. Romániában kettő. Pedig a román film nagyon nagy nemzetközi eredményeket ér el folyamatosan, rendezőink és színészeink az ország talán legfontosabb nagykövetei. Ada beszéde után megmozdult valami a politikai szférában, elkezdtek egy párbeszédet a szakmával, lecserélték a román filmközpont vezetőjét – így hát reménykedünk. Addig is folytatjuk azt, amiben jók vagyunk. Filmeket csinálunk.