56-os városnéző séta Budán
A Bem-szobortól startolunk, ahol rögtön kiderült, 56 jelképe, a lyukas zászló szimbóluma is itt, a nagy október 23-i tüntetésen született meg. A tömeg innen akkor a Parlament elé vonult tovább, a megrettent pártvezetőség pedig egy badacsonyi szüretről hívta vissza Nagy Imrét, hogy próbálja visszafogni az eseményeket. (Ekkor hangzott el a híres „Elvtársak!” – kezdetű beszéd, amibe rögtön belekiabáltak –, akkor kevesen gondolták, hogy ez rövid bajszú, szemüveges kommunista vezető lesz a forradalom mártír miniszterelnöke.)
A budai rakpartról jól látni az országgyűlési képviselők mai Fehér Házát is. Azelőtt az MSZMP központja volt itt, azt már kevesen tudják, hogy régebben az ÁVH székháza, itt tartóztatták le Péter Gábort is. 1956-ban viszont mint az ORFK központja az eseményekben nem játszott szerepet.
Húszfős csapatunk ezután a Nagy Imre térre sétált tovább, a Gyorskocsi utcai börtön tömbjéhez. Az éppen százéves téglaépület egyrészt komoran uralja a teret, másrészt meghatározta téglaarchitektúráját is, hiszen így épült meg szemben a valahai Könnyűipari Minisztérium tömbje és téglás lett jóval később a Külügyminisztérium bővítményépülete is.
Az októberi napokban ezt is elfoglalta egy felkelő csoport, de hírhedt a megtorlások idején lett: itt rendezték meg többek között Nagy Imre perét. A menetrendet koncepciós jelleggel és az ideérkező szovjet hatóságokkal együttműködve határozták meg, a vádlottakat ugyan már 1957 tavaszán letartóztatták, de a halálos ítéleteket csak jóval később hozták meg. (A parlamenti választások előtt álló olasz kommunisták is halasztást kértek, hogy ne rontsa az esélyeiket.)
A megtorlás szimbóluma lett a fiatalon kivégzett Mansfeld Péter is, aki a közeli Medve utcai általánosba járt iskolába, majd ipari tanulóként a Széna téri csoporthoz csatlakozott. Végül olyan tettekért ítélték halálra, amiért normális körülmények között legfeljebb néhány év járt volna, de a vagány Mansfeldet a börtönben sem tudták megnevelni, többször megszökött, gyerekkora helyszínein, a még beépítetlen Rózsadombon bujkált.
Közben megérkeztünk a Széna térre, ami meglehetősen más képet mutat most, mint ötvennyolc éve. A Mamut 1 helyén akkor például a metróépítéshez használt fúrótorony állt: 23-án este ott kezdtek el gyülekezni a későbbi Széna téri csoport tagjai. A korábban sofőrként dolgozó, nagy bajszú Szabó bácsi is szinte véletlenül ragadt ott egy rakodás alkalmával, aztán lassan ő lett az, akinek a szavára mindenki hallgatott. Ezen a helyen csak kisebb harcok voltak, mert túl széles volt, itt nehezebben lehetett harcolni a Krisztina körút felől érkező tankoszlopok ellen.
Az első napokban ezért tehervagonokat hoztak át a Déli pályaudvarról, viszont a Széna tériek tartották ellenőrzésük alatt a legnagyobb területet a Vártól egészen a hűvösvölgyi volt ÁVH-laktanyáig. Száznál több párttagot és karhatalmistát fogtak el – ők gyűjtötték be a később keményen ellenforradalmározó Marosán Györgyöt is, igaz, csak három órára –, de a későbbi perekben sem sikerült semmilyen komolyabb atrocitást rájuk bizonyítani. A Széna tériekhez nagyszámban csatlakoztak pilisszentiváni bányászok, ők külön brigádot alkottak: ebből is külön „bányászper” lett több halálos ítélettel.
A vereség után bujkáló Szabó bácsit a felesége munkahelyén, egy kerületi bölcsődében fogták el – a portás nyomta fel november 21-én – fejezte be 56-os budai sétánkat a Mammut 2 sarkánál álló emlékműnél a motorzajban Eörsi László történész. A forradalom most hozzáférhetővé vált fotóiról írásunk a 16. oldalon.
Biciklis forradalomjárat
A túrák mostanra elfogytak, egy van még hátra: október 23-án bicikliseket vár a Mítoszok helyett című helyszínbejárásra Eörsi László, mert az 58 évvel ezelőtti események legfontosabb helyeit három óra alatt gyalog nem lehet bejárni. (www.bupap.hu)
