Számomra legalábbis kétségtelenül magyarul ír, gondolkodik és érez a cseh Jaroslav Hasek és Bohumil Hrabal, az orosz Venyedikt Jerofejev és Szergej Dovlatov, a délszláv Ivo Andric és Danilo Kis, s még sorolhatnánk „távoleurópai” régiónk magyarrá lett szerzőit napestig.

De miután Bárász Péter fordításában elolvastam a Kandúr a zsákban című kötetet, az előbbi illusztris névsort Uladzimir Nyakljajeu belorusz íróval egészítettem ki. (A fehérorosz író-politikus neve oroszosan Vlagyimir Nyakljajevnek írandó, így ismerhetik őt lapunk olvasói, hiszen tavaly a Mondj igazat! mozgalom elnökjelöltjeként interjút adott a Népszabadságnak: Szavaznak, de nem választanak, 2012. szeptember 23.).

Nyakljajeu tiszteletbeli magyar: írásművészete és világszemlélete Örkény Istvánhoz, a közpolitikai ügyek iránt érzett szenvedélyes érdeklődése, demokratikus elkötelezettsége Eörsi Istvánhoz, a fehérorosz kultúra, nyelv és irodalom rangjához méltó elismertetéséért vívott harca pedig az erdélyi magyar írókhoz, többek közt Sütő Andráshoz és Kányádi Sándorhoz teszi hasonlatossá. Ez persze játék. Miképpen a Kandúr a zsákban legtöbb írása is az: egy véresen komolyan vett, egyben kiröhögött és megvetett létjátszma prózai lenyomata.

A kötetben olvasható nyolc hosszabb-rövidebb elbeszélés (köztük a Tajset, Szibéria című, amelyet Nyakljajeu kifejezetten e magyar nyelvű kötet számára írt). Gondolatjelek címmel beleolvashatunk az író vázlataiba, jegyzeteibe, s végezetül megtalálható a könyvben az a két védőbeszéd is, amelyet a szerző a 2011-es büntetőügyében mondott el a bíróság előtt. A 2010-es belorusz elnökválasztás napján ismeretlen tettesek eszméletlenre verték az utcán, de a súlyos testi sértés után nem a tetteseket, hanem az áldozatot kasztlizták be...

Nyakljajeu hazájában megtörténhet a mindennapokban, hogy egy bizonyos Klaudzia Lvouna férje egy Artúr nevű kandúr, és államelnököt csinálnak belőle. Ebben az országban megeshet, hogy szegény Cimoh Nyilavics Makej feltápászkodik a saját sírja mellől, amelybe elfelejtették beletemetni, s keserűen veszi tudomásul, hogy ötven hosszú évet húzott le olyan emberek között, akik képesek egy üres koporsót eltemetni, hogy a zuhogó esőben elpucolhassanak a temetésről. Sőt, a világnak ezen a táján, a Távol-keleti Posta Vlagyivosztoki Igazgatóságához tartozó Tajseti Művezetőség elektromechanikai műhelyében akad olyan esztergapad, amelyet egy német vezérorsó ügyes beiktatásával vidám zenegépként üzemeltet a kommunizmust tök részegen építő munkásosztály.

Ugye, milyen ismerős szituációk ezek? A könyv nem más, mint tragikomikus jelenetek szomorú gyűjteménye egy demokratikusan megválasztott diktátor elszigetelődött országának hétköznapjaiból. A népet foglyul ejtette a saját maga által pajzsra emelt elnök, Lukasenko (fehéroroszul: Lukasenka). Legitim módon jutott hatalomra, ám azóta csak választási csalásokkal őrzi pozícióját. E diktátor ellen harcol (egyelőre reménytelenül) Nyakljajeu, akinek politikai küzdelmét még rokonszenvesebbé teszi hazaszeretete, nyugatos európaisága, gazdag irodalmi munkássága. Hiszen az a harc, amelyet Nyakljajeu a tollával vív, nem áll, nem állhat vesztésre.

Éppen ellenkezőleg. Lukasenko-Lukasenka hatalma bármily korlátlan is Belaruszban, arra nem képes, hogy Nyakljajeu gyilkos fantáziáját és szarkazmusát korlátok közé szorítsa. Az igaz, hogy őt magát nem engedték ki Fehéroroszországból, hogy részt vegyen a Kandúr a zsákban budapesti bemutatóján, ám azt a diktátor nem tudja megakadályozni, hogy Nyakljajeu írjon, a magyar olvasó pedig olvasson. Olvassunk hát Nyakljajeut, közben sírjunk és nevessünk, s a vele történt igazságtalanságok tudatában álljunk készen arra, hogy ha nem marad más eszközünk az ellenállásra, megteszi ez a könyv. Végtére is ezzel a puha fedelű, fegyvernek látszó tárggyal minden további nélkül kupán lehet vágni egy elbizakodott – macskát.

Ab Ovo, 220 oldal, 2950 forint, fordította: Bárász Péter