„Nem bízom Önökben”

A nyilvánosság előtt, az Origón folytatja vitáját az állam embere, L. Simon László NKA-elnök és a saját álláspontját képviselő zenész, Lovasi András.

Az Országgyűlés hétfőn döntött: az üres adathordozók után fizetett jogdíjak 25 százalékát nem a művészek által létrehozott Artisjus egyesület osztja szét, hanem a Nemzeti Kulturális Alap. A Kiscsillag gitáros-énekese azon búzdult föl, hogy a határozatot L. Simon helyeslőleg kommentálta blogján „Lenyúlás” helyett célszerűbb felhasználás címmel. Lovasi nem ért egyet az új elosztási móddal, és az volt a konklúziója: „már bocsánat, de nem bízom Önökben. Nem csak Önökben, azokban sem bíztam. Egyszerűen a politikusok logikája szerint az egy jó dolog, hogy odajárulunk a pénzesdombhoz, aminek a tetején Önök ülnek.”

L. Simon az előzetes tárgyalás hiányával kapcsolatban azt írta válaszában: „Nem lehet társadalmi egyeztetést elvárni, ahol az egyik fél a módosításban, a másik viszont kizárólag a status quo fenntartásában érdekelt.” Leszögezte: „Azt állítani, hogy az NKA a politikai lenyúlás terepe, nem más, mint a hazai művésztársadalom egy jelentős részének arculcsapása.”

A zenész viszonválasza megállapítja: az Artisjust 11 895 jogtulajdonos bízta meg, a tagok változtathatnának a pénzelosztás módján. „De mivel a szerzőtársadalom többsége még nem változtatott ezen, Önnek ha tetszik, ha nem, a demokrácia játékszabályai szerint ezt illene elfogadnia, és nem kívülről, felülről megváltoztatni egy olyan elnyomott többségre hivatkozva, amit én sehol nem látok.” Folytatás következik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.