Bár legtöbbször nem viselt, főleg nyáron, amikor egyszerűbb volt csak úgy szétterpesztett lábakkal megállni az udvar szélén, elvégezni az apródolgot, aztán a százrétű szoknyaköltemény legalsó korcával tenni pontot a folyamat végére.

– Állva pisilni, akár a lovak! – méltatlankodott magában, amikor először látta ezt a jelenetet, de hangosan sose mondta ki, kapott volna akkora pofont a helytelenkedésért, hogy a kutyaólban landol.

A tisztaszoba azért sem érdekelte, mert nem volt benne élet. Nem aludt ott soha senki, nem gyűrődött össze a rideg ágyon leterített nagy rózsás bársonytakaró, suttogva léptek oda be, és lábujjhegyen léptek vissza onnét. Innen hozták ki a fekete panofix bundát, ha halottat kellett temetni, s vették elő a ropogós batisztokat disznótoros vacsorákra.

Bezzeg a padlás maga volt a buja öröm. Jobban vágyott ide, mint a ricsajos vurstliba vagy a szüreti mulatságokra, de simán felcserélte volna a háromgombócos fagyit is egyórányi csendes padláslétért. Pedig ennyi gombócost sose kapott, csak ötvenfillérest, azt is csak hetente egyszer, vasárnap.

A nagyszülői ház felső része sokkal, de sokkal izgalmasabb volt, mint a sajátjuk, ahol csak az üres sörösüvegeket meg a régi műbőr babakocsit tárolták, teli elfakult, gyűrt képeslapokkal. Az öreg régi padlásnak kolbász-, szalonna- és aszaltszőlő-illata volt, még évekkel azután is, hogy mindenki kihalt innét. Legutoljára a nagynénje, aki jóravaló, szép lánynak indult, csak aztán rossz férfibe szeretett bele. A rendes hentesfiú helyett az iszákos kőművest választotta, mert elbolondította egy „fiátnyolcötveneskupé”, ami akkoriban legalább olyan csoda volt a környéken, mint az, hogy a református paptól elvált a felesége, mert beleszeretett egy dohánygyárosba.

Üres a ház egy ideje. De a régi cserepek alatt még mindig akadnak beszédes kincsek. Talált már itt beszikkadt szilvalekvárral teli mázas cserepet, lezárt dobozban Zsolnay-tálat, horgolt függönyt, s katonaládát, tele a Pesti Divat korabeli számaival. Ezen jól meg is lepődött. A család női tagjait mindig ugyanolyan ruhákban látta: hétköznap szürke vászonban, vasárnap meg feketében, el se tudta képzelni, hogy bármelyikük is felvett volna bordó kosztümöt vagy királykék blúzt, netán csinos kis kalapokat, tollakkal.

Nemrégiben bukkant elő a receptes füzet is, gyöngybetűkkel formált, pacátlan. Megtudható belőle, hogy cseresznyét július 5-e és 20-a között kell befőzni, egrest a hónap közepén, sárga ringlót pedig Szent István előtt. Befőttnek a szilva szeptember elején jó, íznek a végén, som, csipkebogyó és birsalma pedig októberben rakható a polcra. Libavér, babos bárány aprítottas, májpástétom és gasteini teasütemény is szerepel a kockás füzetben, aminek írását 1938 májusában kezdték és abba se hagyták a rá következő esztendő augusztusáig. Színes háztartás elevenedik meg benne: a „hadi mákos” nehéz időkre mutat, a főispán tészta egy másféle rendre, amiről azt hittük, nem jön vissza sose, s aztán lám, mégis.

A furcsa nevű plébános szelet buja mód teli van kandírozott gyümölccsel, csokoládédarabokkal, szegfűszeggel, fahéjjal, látszik a receptből, hogy ez a sütemény hetekig eláll, cseppnyi örömöket okozva férfiaknak, akiknek asszonyból igen kevés jut. Vagy ha mégis, hát dohánygyárosokkal tűnnek el, és azt se mondják, hogy „ágyő”.

DOROS JUDIT

A Népszabadság munkatársa, miskolci tudósító. 2005-ben jelent meg Átkozott, édes föld című novelláskötete, Gyöngyöspatáról írt riportkönyve 2012-ben e-könyvként látott napvilágot.

I!

Négy tárcaszerző váltja egymást ezen az oldalon:

10. 25.

FÁYMIKLÓS Zenekritikus, színház-, film- és ételbíráló, a Népszabadság állandó munkatársa.

10. 31.

LOVAS ILDIKÓ Szabadkán élő író. Legutóbbi regénye, a Kis kavics 2010-ben jelent meg. Új művét Cenzúra alatti címmel jövőre adja ki a Kalligram kiadó.

11. 08.

EGRESSY ZOLTÁN Író. Majd kiszellőztetsz címmel az ősszel jelenik meg novelláskötete a Kalligram Kiadónál.