Ma már pisztoly nélkül is megy
Talán csak az Alföld és a kolozsvári Korunk előzi meg az erősen középkorú folyóiratot a hazai mezőnyben. A patinát persze az Alföld úgy éri el, hogy az Építünk című előzménylapot is hozzáveszi a történethez. Ez a Jelenkornak is menne, ha az ötvenes években gond nélkül lehozták volna egy irodalmi babérokra törő rendőrtiszt kéziratát. Akkoriban Dunántúl néven futott a lap (’49-től a Sorsunkat váltotta), ám a forradalmi felfordulást kihasználva azt az álhírt terjesztették el, hogy a szerkesztőségi ablakon valaki kilőtt a pécsi főtérre. A bajt csak tetézte, hogy a színes borítójú kéthavi lap azon az őszön a forradalmárok iránti részvét miatt fekete címlappal jelent meg. Ebből már nem volt nehéz ügyet kreálni, meghurcolni és eltávolítani az akkori főszerkesztőt, Szántó Tibort, és magát a lapot is megszüntetni. Úgy rebesgették, mindez a hiúságában megsértett rendőrtiszt műve volt.
A Jelenkor tehát kis kihagyással, ’58 októberében indult útjára (a hiátus miatt így lesz a lap „fiatalabb”). A kezdeti, főként (párt)vonalas szerkesztést egy másik legenda szemlélteti: az akkori főszerkesztő úgy kezdte el a szokásos megbeszélést, hogy a pisztolyát kitette az asztalra, majd azt mondta: – Akkor most beszélhetünk a kéziratokról. Nem csoda, hogy a szerkesztőknek ezek után kevés érv jutott eszébe egy-egy jobb szöveg védelmében. Ám az irodalom lúdjai ez esetben is disznót győztek: a lap körül csoportosuló fontosabb szerzők csakhamar a maguk képére formálták a fórumot. Országos figyelemre 60 és ’64 között tett szert a lap, Tüskés Tibor vezetése alatt, mikor is Mészöly Miklós szövegeit kezdték közölni. Ez is vezetett Tüskés bukásához, Mészöly drámája (Ablakmosó) volt az utolsó csepp a pohárban az amúgy is csak megtűrt státuszú szerzőtől. Tüskést eltávolították, vele együtt távozott Lázár Ervin és az akkoriban fölöttébb népszerű Bertha Bulcsu is. Ekkor érkezett viszont Szederkényi Ervin, és kezdetét vette egy viszonylag nyugodtabb időszak, egészen ’87-ig. A hetvenes évek végétől indult a Jelenkor irodalomtörténetileg is kiemelkedő aranykora. Weöres Sándor versei mellett az újra visszatérő Mészöly hozta magával kis oroszi szomszédját, Nádas Pétert, de itt jelentek meg Esterházy fontosabb szövegei is. Itt kezdett el rendszeresen publikálni a 17 éves Parti Nagy Lajos, aki később, már pécsi tanulóként, nem mert bejárni a szerkesztőségbe az ottani tekintélyes szerkesztők miatt. Aztán a kontinuitást végig képviselő Csorba Győző mellett szerkesztő lett ’79-ben, majd rá egy évre érkezett a fiatal Csordás Gábor, a későbbi kiadó megteremtője. Ez a válogatott, az aranycsapat, amely végül a Jelenkort azzá tette, ami: izgalmas és nívós fórummá. Méghozzá olyanná, amelynek a rendszerváltás után sem kellett szégyenkeznie. Sőt. Persze az elkerülhetetlen volt, hogy Szederkényit időnként Budapestre hívják igazoló jelentésre, és a szőnyeg szélére állítsák magyarázkodni. De a meccsek zömét mégiscsak megnyerte. Vagy legalábbis elkerülte a vereséget.
– Az örökség komoly súly a vállunkon – magyarázza Ágoston Zoltán, aki 1999 óta vezeti a folyóiratot. Ebben az örökségben nem csupán a szövegek, hanem a legendárium, az anekdoták, a legendás rosszalkodások és kocsmázások is kiveszik a részüket. Egy jelenkoros főszerkesztő, szemben a rendszerváltás után vagy éppen most induló folyóiratokkal, nem csinálhat bármit. A szövegkorpusz minősége és hagyománya kötelezi ugyanis. Más kérdés, hogy a rendszerváltás óta egészen más problémákkal néz szembe a szerkesztőség. A minőségi irodalom és a politika közötti libikóka ugyan megszűnt, ám a hatalmi zsarolások helyét a finanszírozási problémák vették át. Másfajta kiszolgáltatottság, ha drámaian szeretnénk fogalmazni.
Jelenleg a Nemzeti Kulturális Alap állja a költségek felét, a másik felét viszont komoly kihívás és nem akármilyen kreativitás előteremteni. Ám a legfontosabból, vagyis kéziratból szerencsére mindmáig nincs hiány. És optimizmusból sem: hiába nyernek egyre nagyobb teret az internetes fórumok és „a bárhová bármit” szerkesztési elv, egy igazi műhelyre mindig szükség lesz. A szöveggondozásra, a több szerkesztői szemre még az önmagukkal szemben igazán maximalista szerzőknek is szükségük van. Hiszen Homérosz is aludt néha. Ráadásul a Jelenkorhoz hasonló folyóiratban való publikálásnak mindig is volt és lesz is egyfajta beavatása. Az itteni megjelenés a(z egyik) belépő az irodalomba.
Ennek ellenére ők is tartják a lépést. Nyáron átalakították tízéves honlapjukat, amely eddig jobbára archívumként funkcionált. Az új dizájn viszont már lehetőséget ad új rovatokra, csak a neten olvasható rövidebb műfajokra, riportokra és beszámolókra is. De az is biztos, hogy amíg nyomda lesz, addig a Martyn Ferenc tervezte sárgás borító is megmarad.
