MAGAZIN: Amikor megbeszéltük ezt az interjút telefonon, Ficza István azt mondta, Gothár Péter rendező éppen Kari Györgyi nevét említette neki. Mivel kapcsolatban?

FICZA ISTVÁN: A Vaknyugat című darab, amelyet az Átriumban játszunk, eléggé kellékfüggő. Vannak dolgok, amik nekem nehezebben jönnek össze. Tudom, mondjuk, hogy az ajtót befelé kell nyitni, mégis képes vagyok az ellentétes irányba tolni. Ezek afféle koordinációs problémák. Ennek kapcsán merült fel Kari Györgyi neve. De abszolút nem bántó éllel. Gothár hosszasan mesélt róla, hogy mennyire szereti. Szerinte nincs még ilyen valaki Magyarországon: jelenség.

KARI GYÖRGYI: De milyen ügyetlen ezek szerint…

FICZA ISTVÁN: Mint én is. Meg kellett volna például nyomnom egy füstgépet, amit eddig mindig meg is nyomtam, de egy előadáson aztán nem jött össze.

MAGAZIN: Kari Györgyi eddig hány füstgépet nem nyomott meg?

KARI GYÖRGYI: Hasonló eseteim tényleg voltak. Amikor Ascher Tamás az Élnek, mint a disznókat rendezte (John Arden darabja), be kellett mennem egy ajtón. Be is mentem rajta, de behúzni már elfelejtettem. Nem tudok egyszerre sok mindenre koncentrálni a színpadon. A kellékek kiesnek a kezemből, „nem jönnek össze”: az ügyetlen színészek kategóriájába tartozom. Így is írt le Kardos István dramaturg az első filmkritikában, ami velem kapcsolatban megjelent. És még finomított is egy kicsit.

MAGAZIN: Ficza Istvánról viszont ezt írják mostanában: „sátánimimikájú”, „ficánkoló szemöldökű”, „rettentő mimikájú”. Az arcjátéka, úgy látszik, megragadja a közönségét.

FICZA ISTVÁN: Mondták már, hogy sokat játszom az arcommal. Tanárok is, a stúdiókban. Befolyásolhatja a felvételemet a Színművészetire – mondták. Azt gondolták, túl sok. De a mindennapi életben is használom a mimikámat: ez a felület, itt fent az arcomon mozgékony. Alkalmazom. Aztán valahogy megtalálnak a szerepek, amelyekben tudom is használni.

MAGAZIN: Györgyivel kapcsolatban a szomorúságot említik. Egy interjújának a címe, amelyet 2001-ben, a Népszabadságnak adott: „a melankólia dívája”. Ha pedig felmegyek a honlapjára, ott azt olvasom: boldog vagyok, hogy szomorú lehetek…

KARI GYÖRGYI: Nagyon boldog azért nem vagyok tőle, de Nick Cave így mondta, én pedig gyorsan a magamévá tettem. Azt szoktam mondani, hogy ez születési rendellenesség, amire az élet csak ráerősít.

MAGAZIN: Szeptemberi előadásától viszont a Pepita Ofélia Bárban boldog lehet: az ott jártak szerint jól sikerült. Mit ad elő?

KARI GYÖRGYI: Parti Nagy Lajos közéleti glosszáiból, a Magyar mesékből adok elő hetet dudakísérettel és Vati Tamás táncművész közreműködésével, legközelebb október 24-én, ugyanott, a Pepita Oféliában. A mesék keserűek, de mégis nevettetőek. Valóban sokan gratuláltak utána. Elsősorban olyanok jöttek el, akik ismerik a szöveget, a könyvet is, vagy az ÉS-ben megjelent publikációkat. Örülnek, hogy viszonthallják.

MAGAZIN: István most Arlecchino-díjat kapott a Vaknyugatban nyújtott alakításáért. Mennyire volt könnyű eljátszania egy testvérpár egyik tagját? Milyen alkalmazkodóképességet követel ez meg?

FICZA ISTVÁN: A testvéremet játszó Rétfalvi Tomival jól egymásra találtunk. Öt évig nemcsak osztálytársak, de szobatársak is voltunk a színművészeti kollégiumában. A kvázi testvérkapcsolat így alakult ki. Már az egyetemen, harmadikban foglalkoztunk ezzel az anyaggal, igaz, akkor csak három jelenet hosszan. Másfél hónapig dolgoztunk rajta Gothár Péterrel. Figyelt ránk, tanácsolt néhány dolgot, de összességében meg volt velünk elégedve. Nagyon összeforrtunk akkor. Egy vizsgafilmben is együtt forgattunk abban az évben. Georges Feydeau A hülyéjében, amelyet Máté Gábor rendezett, is együtt kerültünk a jelenetekbe Tomival. A legjobb barátom. Ha együtt vagyunk, tényleg olyan, mintha egy testvérpár lennénk.

MAGAZIN: Erről Szász János nem rég bemutatott filmje, A nagy füzet jut eszembe, amelynek főszereplője egy ikerpár, a Gyémánt testvérek. Persze ők sokkal kisebbek.

KARI GYÖRGYI: Én a könyvet ismerem, Agota Kristof művét. Rendkívüli.

MAGAZIN: István azt mondta, amikor telefonon beszéltünk, hogy éppen próbál. Mit?

FICZA ISTVÁN: Akkor éppen a Kultúrbrigád új produkciójában próbáltam, az Igenis, miniszterelnök úr! című darabban, Znamenák István rendezésében, amely az Átriumban lesz látható. Az anyaszínházamban, az Örkényben Zsótér Sándorral Csehov Meggyes kertjén dolgozunk. Ezt Magyarországon inkább Cseresznyéskertként ismerik. De a dramaturg, Ungár Júlia újrafordította, és az eredeti címet használta. Két kis szerepet játszom benne.

MAGAZIN: Györgyinek, aki sok klasszikus darabban játszott már, mi a véleménye az újrafordításokról?

KARI GYÖRGYI: Mindenképpen jók, mert közelebb hozzák a nyelvet, az előadást. Példa erre A vágy villamosa Tennessee Williamstől, amit Zsótér Sándor maga fordított újra le. Meglepő, új szöveget kaptunk. Szükség van erre, befogadhatóbbá teszi az előadást. Szerepük van a klasszikus fordításoknak is, de ma inkább már csak olvasott formában. Mindkettőt szeretem. Petőfi, Arany és Babits Shakespeare-fordítása nemzeti műveltségünk része, de Nádasdy Ádám újrafordításaira a korszerű színpadi változatok miatt szükség van.

MAGAZIN: Nádasdy úgy fogja fel, hogy amikor Shakespeare a szereplőit beszélteti, akkor ők a maguk korában kortárs nyelven beszéltek. Miért is kellene ma avíttan megszólalniuk csak azért, mert maga Shakespeare régi szerzővé lett?

FICZA ISTVÁN: Nem biztos, hogy egy mai fiatal rögtön simán megérti Arany János fordítását.

MAGAZIN: Ahogy talán „a kopár szik sarját” sem. Györgyitől, akinek a szakmai pályafutásában Halász Péter szerepet játszott, viszont azt szeretném megkérdezni, olvasta-e esetleg nemrégiben a Magyar Narancs interjúját Sántha Ágnessel?

KARI GYÖRGYI: Nem olvastam, de Ágnest ismerem. Két éve települt vissza Magyarországra New Yorkból. Amikor Péter járt ide, ő is gyakran vele jött. Társaságban többször találkoztunk. Péter halála után telefonon is beszéltünk. Ő is olyan, hogy minden zárkózottsága ellenére nyitott személyiség. Halász Péter mellett, akit én csak szellemóriásnak neveztem, nem is élhetett volna másféle ember. Arra nevelt az életével, hogy minden nyilvános.

MAGAZIN: Jól értem-e, hogy a legmeghatározóbb évek közé tartoznak azok az évek, amikor Halásszal együtt dolgozott?

KARI GYÖRGYI: Igen, a Kaposváron töltött első nyolc esztendő mellett. Lényegében ez a két időszak volt az, amikor biztonságban éreztem magam, mert a két legnagyobb tudású ember irányított. A kezdő időszak Kaposváron, amikor nagyon sokat tanulhattam, különösen Ascher Tamástól, majd a második, már azt követően, hogy 1994-ben találkoztam Halász Péterrel. A kettő között úgy magamban voltam, „irányító nélkül”, a nyájtól elkóborolt, kiszolgáltatott „bárányként”. Minden előadásnak van persze rendezője, de ha az ember kikerül egy társulatból, akkor közösségen kívülre is kerül. Ez után a Halásszal való találkozás egészen rendkívüli volt. Olyan darabokat hozott létre, amelyeknek a befogadása még a mindenevő New Yorkban sem voltmagától értetődő. Sokat tanultam tőle, de őt nem lehetett „megtanulni”. Viszont ma is tudom, hogy mit mondana, ha segítséget kérnék tőle.

MAGAZIN: Székhelyi József nemrég arról beszélt a Magazinban megjelent Páros interjúban, hogy a fiatal színészeknek ma nincsenek igazán kitörési lehetőségeik az országos nyilvánosságban. Régen ott volt a tévé, a film. Egyszerre tágul és szűkül is össze a világ?

FICZA ISTVÁN: Kinyílt a világ, de külföldön akkor tudnék érvényesülni, ha akcentus nélkül beszélném az angolt vagy a németet. Az a kis nyílt „a” vagy „e” mindig érződik, általában ezért közép-európait vagy oroszt játszatnak velünk. Magyarországon meg az a tapasztalat, és minden idősebb színész is ezt mondja, hogy régebben egyik filmes, tévés munkából mentek a másikba. Vidéken ismert színészként fogadták őket. Én is lemehetek, de rólam nem tudják, ki vagyok. Honnan is tudnák? Bóvliba nem megy az ember. Alapprobléma, hogy a filmrendezők nemigen járnak színházba. Behívtak egy castingra (szereplőválogatásra), ahol el kellett játszanom egy titkárt, az íróasztalát, illetve két, velem szemben ülő embert. Legalább egy plüssmacit beraktak volna, hogy mindig ugyanoda nézzek… Máskor, detektívet játszva négy oldal szöveget kellett volna improvizálnom reggel 9-kor, minden felkészülés nélkül.

KARI GYÖRGYI: Három castingra mentem el életemben, majd eldöntöttem, hogy többre nem. Pedig, amikor az Evitát forgatták, arra mind az 1500 magyar színészt meghívták, nem aprózták el. Hónapokkal előre kiküldték az anyagot, amiből fel kellett készülnünk. Kottát és hangfelvételt küldtek levélben. Minden színész mellé zongorakísérőt adtak. Ezt az egyet méltó castingnak tartottam, meg is feleltem, és felkértek egy szerepre. Más kérdés, hogy annyi fizetséget kínált az itteni produkciós iroda, hogy nem fogadtam el, mert megalázónak tartottam. Az a probléma a castinggal, hogy először önmagadban megy el a hited, aztán abban, hogy ez komoly munka. És aztán elkezdesz hasonulni ahhoz, ahogy ők fogják fel: súlytalanul.

MAGAZIN: Mondjunk már valami pozitívat is! Miben lehet bízni ma Magyarországon?

FICZA ISTVÁN: A bizalomban magában. A Kultúrbrigád tagjai bíztak bennünk. Láttak egy vizsgát még anno az egyetemen. És azt gondolták, megcsinálják Gothár Péterrel, Rétfalvi Tomival és velem a Vaknyugatot, pluszban pedig hozták Alföldi Róbertet és Mészáros Piroskát. Az ilyesmi óriási energiával tölti el a színészt, ami nagy örömet jelent, és inspirál a következő munkában.

KARI GYÖRGYI: Én pedig a lassú, ráéréssel végzett munkában bízom. Az alaposságban.

MAGAZIN: Mit ért ez alatt?

KARI GYÖRGYI: Ha azt érzem, hogy siettetnek, akkor úgy élem meg az életet, mintha egy pályaudvaron lennénk.

MAGAZIN: SMS, okostelefon, instans kakaó?

KARI GYÖRGYI: Igen, nagy sietség van, semmire és senkire nem érünk rá, ezért nehéz elhinni, hogy fontos, amire éppen én gondolok. Később, ha mégis valóra válik egy terv, kiderül, hogy éppen az másoknak is fontos, és örülnek neki. Így voltam most a Parti Nagy-mesék előadásával is. És amiben még bízhatunk, az Woody Allen elszántsága. A tavalyi filmje ugyan felejthető volt, de az idei, a Blue Jasmine majdhogynem tébolyító. Mennyivel kevesebbek lennénk az új film nélkül, ha tavaly feladja, ami ugye, az ő esetében röhejes lenne.

MAGAZIN: Ha már Alföldi Róbert szóba került, érintsük röviden a Nemzeti Színház kérdését. Ez amúgy is sokakat foglalkoztat. Új évad kezdődött, mire számítanak?

KARI GYÖRGYI: Kemény legény Vidnyánszky Attila, és egyre jobban fel kell magát pumpálnia új szerepében. Mostanra már inkább fékezni kellene az indulatokat. Megint csak a Parti Nagy-mesékre utalnék vissza: ott a szerző ezt a gyilkos indulatot, ami elszabadult az országban, humorral oldja, keserű, megsemmisítő humorral.

FICZA ISTVÁN: Vidnyánszky Attila, úgy gondolom, elérte a célját. Most bizonyíthat. Alkotó ember vágyhat-e többre?

FICZA ISTVÁN

SZÜLETETT: 1983. október 5-én a felvidéki Érsekújváron. FOGLALKOZÁSA: színművész. 2003-ban érettségizett a révkomáromi Selye János Gimnáziumban. Aztán a Vidám Színpadon (amai Centrál Színházban), a Keleti István Művészeti Iskolában, a Kolibri Színházban és az Új Színházban stúdiós, illetve tanuló. 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Máté Gábor osztályának növendékeként. 2012-től Mácsai Pál meghívására az Örkény Színház tagja. 2012-ben a Máthé Erzsi Alapítvány Kuratóriumának legjobb színész díját, az idén pedig a Vidor Fesztiválon a legjobb férfialakítás díját kapta meg a Vaknyugat című előadásban nyújtott teljesítményéért.

KARI GYÖRGYI

SZÜLETETT: 1955. szeptember 9-én Budapesten. FOGLALKOZÁSA: színművész. 1977–1985 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja. Nevéhez számos emlékezetes alakítás kötődik, így Bulgakov Margaritája Ascher Tamás rendezésében. 1985–2000 között fellépett a Vígszínházban, a Katona József Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban és az Új Színházban is. 2001-ben lett a Budapesti Városi Színház tagja, hét éven át Halász Péter egyik legközelebbi munkatársa. 2006-ban, Halász halálát követően kezdett rendezni: Halász-hajó, Szív Cirkusz Varieté. Első írása 2007-ben, a női írók Szomjas oázis című antológiájában jelent meg.

KARI GYÖRGYI AJÁNLJA:

KÖNYV - FORGÁCH ANDRÁS: 12 NŐ VOLTAM
A meglepetések könyve: férfi ír nőként tizenkét különleges történetet, kacagtató humorral és végtelen gyengédséggel.

SZÍNHÁZ - THOMAS BERNHARD: HELDENPLATZ A KAMRÁBAN
A nácizmus természetéről szóló mű és Máté Gábor színészi bravúrja.

FILM - WOODY ALLEN: BLUE JASMINE
Megdöbbent, egy bonyolult női sorstragédiával.

FICZA ISTVÁN AJÁNLJA:

KÖNYV - JEHUDA KOREN ÉS EILAT NEGEV: LÉLEKBEN ÓRIÁSOK VOLTUNK
Egy Magyarországtól elszakított erdélyi magyar zsidó liliputi család élete: megjárták Auschwitzot, majd Izraelben telepedtek le.

SZÍNHÁZ -  PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: A 42. HÉT
A színészek kiválóak, a főszereplő, Csákányi Eszter hiteles, érzékeny és lenyűgöző alakítást nyújt.

ZENE - CECILIA BARTOLI SACRIFICIUM CÍMŰ CD-JE
Farinellinek állít emléket, és hihetetlen énektechnikájával varázsol el mindenkit. Megnyugtat, kikapcsol.