Itt a Vajna-kor első terméke
– Van az Isteni műszakban társadalomkritika, mentős szoció, Tarantino-utánérzés, délszláv dráma, Guy Ritchie-féle trashtisztelgés, jó adag szamuráj- és westernatmoszféra. Mindig ilyen szélesre akarta nyitni az ollót?
– A forgatókönyv írása és az előkészítés során azt vettük észre, hogy nagyon sokféle példához nyúlunk, a kérdésben felsoroltak szerepeltek a mi palettánkon is. Ez nyilván azért is van, mert első filmes vagyok, később biztosan letisztul bennünk. Többes számot használok, mert az Isteni műszak világának kialakításában sok múlott az operatőrön, a zeneszerzőn meg a vágón is. Egy korosztályhoz tartozunk, hasonlóan gondolkozunk, nem akartuk letagadni, milyen hatások alatt állunk. Amikor az eklektikusságot felismertük a vágószobában, úgy döntöttünk, még fel is erősítjük, mintsem hogy egy adott stílusra redukáljuk. Reméltük, az összetartó erőt majd a karakterek és az éjszakai miliő garantálják.
– Az eklektikusság csak a vágószobában derült ki?
– Sejtettük, hogy így lesz, de a vágás során mindig vannak lehetséges irányok: erőszakkal tolhattuk volna arra, hogy legyen sokkal viccesebb, minden jelenet valami poénnal végződjön. De kezdettől fogva az volt a vállalásunk, hogy legyen annyira komoly, amilyen komikus. Próbáltuk megőrizni ezt a kettősséget, bízván abban, hogy a nézők rákapnak. Vállaltuk a kockázatot.
– Kering egy történet arról, hogy volt egy a jelenleginél hosszabb verzió. Állítólag jobb volt, de a filmalapnak nem tetszett.
– Tényleg? Ezt még nem hallottam. Nagyon sok nyersanyagból dolgoztunk, a legelső vágott verzió 150 perc hosszú volt. Ezt a három-négy alapalkotó látta. Később készült egy 120 perces, ekkor már úgy éreztük, érdemes elhívni barátokat és ismerősöket, néhány szakmabelit. Negyven-ötven ember látta két tesztvetítésen, sok nevetéssel és vibrációval fogadták a filmet. Boldogok voltunk, és ezután gondoltuk úgy, hogy érdemes a filmalapnak is megmutatni. Hideg zuhany volt: ez a vetítés síri csöndben zajlott le. Jött egy konzultáció, ott elmondták: továbbra is hisznek a filmben, de nem úgy áll, amilyennek ők elképzelték. Ez nekik is, nekünk is első helyzet volt: ott voltunk egymással szemben, részükről nagy elégedetlenséggel, de sok esetben nem tudták pontosan megfogalmazni. Homlokegyenest mást mondtak, mint amit addig visszahallottunk másoktól. Eltelt másfél-két hét, nem tudtuk, mi lesz. Kiadnak egy ukázt esetleg, hogy milyen módon kell átvágni? Végül ez átment építő jellegű konzultációba. A filmalap delegáltja, Király István vágó, aki például a Kontrollt is készítette, kétszer végignézte a filmet, majd jelenetről jelenetre átbeszélte velünk. Csak véleményt mondott. Volt, amit megfogadtunk, volt, amit nem. Amit igen, azt nem bántam meg. Ezek után már nem volt semmi, a végső verziót már nem is kellett újra levetíteni az alapnak.
– Miket dobtak ki végül?
– Nagyok sok mindent, amit szerettem. De a legnagyobb szegmens még akkor került ki, mielőtt a filmalapnak megmutattuk volna a 120 perces verziót. Egy negyedórás háborús előtörténet remek színészekkel. Azt meséltük volna el, hogy a főhős hogyan szökik el a háborúból. Egyrészt belassította volna az expozíciót, másrészt – és ez nagyon szomorú dolog – volt benne két aknarobbanás, ami gagyira sikerült: azonnal elvesztettük volna a nézők bizalmát. A filmalapnak egy szülési jelenet nem tetszett, e helyett van a filmben az a tréfás montázs, melyben a mentősök macit élesztenek újra, a mentős szakzsargon szerint: reanimálják. De ha ragaszkodom hozzá, ez is bennmaradhatott volna. Ezenfelül csak konkrét jelenetrövidítések voltak.
– Már elnézést, de nem derült ki a filmalapos forgatókönyv-fejlesztésen, hogy felesleges a háborús felvezetés?
– Erre mindenki azt mondta: papíron jónak látszott. Érdekes produceri szemmel is, mert öt teljes nap forgatási anyagát kellett kidobni. Ami komoly pénz, másra is el lehetett volna költeni. Majdnem egy éven át fejlesztettük a könyvet a filmalappal közösen, támogatták, hogy benne legyen, én is örültem neki, jó volt elkészíteni. Az, hogy végül nem illett bele a kész műbe, nyilván az én hibám is. De az Isteni műszak alakulását legalább száz szakmabeli végigkísérte, és a forgatókönyv-előkészítés időszakában tényleg senki sem jött oda hozzám, hogy ezt ki kéne hagyni.
– Elég sok bosnyák és szerb film dolgozta már fel a délszláv háborút. Nem félt kívülállóként belenyúlni ebbe?
– Megvolt bennem az érzés, és lehet, hogy végül az élet azt igazolja majd, hogy ez öngól. De hogy a félig magyar, félig horvát Milánnak van háborús előtörténete, abszolút nem bánom. A közte és a Szarajevóban ragadt szerb menyasszony közötti szerelmi szál volt az, ami igazán izgatott. Nem a háborúról akartam nagy igazságot elmondani, hanem két ember sorsát bemutatni a kölcsönös kiszolgáltatottságban.
– Súlyos témákat látnak majd bele a filmbe: társadalomkritikát, az egészségügy tragédiáját, még az eutanáziakérdést is.
– Talán kicsit túl sok is az elvárás, lehet, hogy egy kicsit túl is van terhelve a film. Az biztos, hogy mi nem akartunk mindenről nagyon komolyat állítani.
